2025.11.13, 08:46
Ködben, esőben vezetni

Esős idő, reggeli hidegek, köd - csupa olyan körülmény, ami próbára teszi a sofőröket és a járművüket is. Felkészültséggel, figyelemmel kell közlekedni, és letenni a "szárazúti" rutint.

Rosszabb látási viszonyok, kevésbé tapadó útfelület az, amellyel a késő őszi időjárás próbára teszi a közlekedőket. Mindez természetes velejárója az évszaknak, fel lehet rá készülni, már azzal, ahogy a napi időrendet tervezi az ember. Hiszen ködben-esőben lassul a forgalom, hosszabb menetidőkre kell számítania az útrakelőknek.

Ködre elsősorban a hajnali órákban valamint szürkület idején lehet számítani a csapadékmentes napokon is. Különösen erdők közelében, völgyekben. Az ősz derekára viszont már megérkeztek a tartósabb ködök, amelyek a nyílt térségeken, autópályák nyomvonala körül is kialakulnak. Ködös útszakaszra érve a sebesség csökkentésével lehet felkészülni a rövidebb látótávolságra, amely csökkenti az észlelési időt. Érdemes az első és a hátsó ködlámpákat is felkapcsolni a kényes szakaszokon, ezzel segítjük a többi közlekedőt az észlelésben, így óvjuk magunkat is, és támpontot is adunk egymásnak a távolságok felméréséhez, a forgalom követéséhez.

A ködös szakaszról kiérve a ködlámpákat le kell kapcsolni, mert normál látási viszonyok között a fényük zavaró, a hátsó mindig, az első pedig elsősorban éjszaka. De érdemes a normál nappali menetfény helyett a tompított világítást használni, mert annak a fényereje nagyobb, messzebről észlelhető, valamint világítanak a hátsó lámpák is, amely a hátulról közeledőknek segíti a jármű észlelését. A ködben arra is számítani kell, hogy az útfelület csúszósabb, tehát a megszokott szárazúti fékútnál hosszabb távokkal kell számolni, és a biztonságos kanyarsebesség mértéke is alacsonyabb.

Esőben szintén a látótávolság- és az útfelület tapadóképességének a csökkenésére kell számolni, csak a ködhöz képest fordított az arány. Míg ködben az észlelési távolság rövidülése az elsődleges zavaró tényező, az útfelület nyálkássága a ráadás, esőben pont fordítva van. A vizes útfelületre kell esőben elsősorban figyelni, a látótávolság kevésbé csökken, inkább a járművek üvegfelületein jelen lévő vízcseppek korlátozzák a kilátást: főképp, ha koszos is az autó.

A ködben tapasztalható nyálkás útfelülethez képest, amelynek a tapadási minősége kiszámíthatóbban-egyenletesebben rosszabb, esőben az útfelület tapadása változóan rosszabb, attól függően, hogy mennyi csapadék van jelen az adott felületen. Gondolunk itt például az úthibákban, kátyúkban, vályúsodásokban összegyűlő vastagabb vízre, vagy az úttesten tapasztalható vízátfolyásokra.

2209 Eso Visszapillanto

Így esőben könnyen összejön, hogy egy útszakasz egyik részén teljesen jóé tapadnak az abroncsok, azonban hirtelen vizesebb részre érve a tapadóképesség jelentősen csökken, vagy nagyobb vízvastagság esetén meg is szűnik és létrejön a felúszás jelensége – ezt elsősorban országúti vagy autópályatempón alakul ki, városi sebességeknél kevésbé jellemző. Emiatt esőben vezetve a felsorolt úthibákban megálló vizet tapasztalva, vagy átfolyást észlelve (ezek látható jelenségek) jó csökkenteni a haladási sebességet és igyekezni kikerülni a nagyobb vízmennyiséggel bíró útfelületeket. Természetesen van amikor ez nem lehetséges, ekkor a lassítás a biztonságos megoldás. Vályús útszakaszon, ha lehet ne engedjük a kerekeket a vályúba futni.

A romló útviszonyok és csapadékos időjárás során visszaüt, ha az autó elhanyagolt. Például, ha a gumik rossz állapotúak. Egyrészt már hidegebb is van mint nyáron, a gumiabroncsok anyaga emiatt ridegebb, tehát kevésbé tapad. Ha ez egy öreg, már megkeményedő gumival történik, akkor a jelenség esős úton észlelhető tapadásképesség vesztést okoz. Főképp, ha a korának megfelelő a kopottsága is, a kopáshatár közeli mintamélységgel rendelkező gumikkal szerelt kocsik sofőrjei különösen figyeljenek és lassítsanak esős időben. Hiszen nő a fékút, csökkennek a megengedhető kanyarsebességek a száraz útihoz képest korábbi tapadásvesztés miatt.

Olyan filléresnek mondható alkatrészek állapota is nagyban befolyásolja esőben a biztonságos közlekedést, mint az ablaktörlő. Ha csíkot húz, foltosan töröl, az rendkívül zavaró, hiszen a szélvédőn a kilátás részleges, a fény a vízen megtörik, torz lesz a kép, amit egyáltalán láthat a sofőr. Nem elhanyagolható az sem, hogy a koszos üvegeken a vízcseppek jobban összeállnak, ilyen helyzetben érti meg a sofőr, hogy miért is jó rendszeresen letakarítani az üvegeket. És nem csak kívül, belül is zavaró az üveg belső felületére tapadó zsíros réteg, amely töri a fényt.

Melyik a jó világítás a ködben?

A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.

...
2025.11.12. 08:30

Melyik a jó világítás a ködben?

A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.

Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?

A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.

...
2025.11.02. 08:34

Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?

A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

...
2025.10.28. 06:06

Óraátállítás: meg kell szokni

Október 26-án, vasárnap hajnali 3:00-ról 2:00-ra állítjuk át az óráinkat. Megkezdődik a téli időszámítás.

...
2025.10.25. 07:23

Óraátállítás: meg kell szokni

Október 26-án, vasárnap hajnali 3:00-ról 2:00-ra állítjuk át az óráinkat. Megkezdődik a téli időszámítás.

Fénylik, de nem mindegy hogyan!

Ködben, csapadékos időben kiemelten fontos a helyes világításhasználat. Rossz látási viszonyok között a nappali menetfény sok esetben kevés a jó látáshoz és a láthatósághoz!

...
2025.10.24. 07:14

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

...
2025.10.13. 08:31

Jó fényszóróval nekivágni a fényhiányos időszaknak

A műanyag fényszórók problémája, hogy ugyan jobban ellenállnak a kőfelverődésnek, mint az üveg, viszont puhább a felületük, így sérülékenyebbek a karcolásokkal szemben, ráadásul öregednek. Viszont polírozással felfrissíthetőek.

...
2025.10.10. 06:25

Utánfutóval szabályosan

Nem mindegy, hogy mivel mit szeretne vontatni az autós, és az sem mindegy, hogy azt miképp teheti. Szabályok vonatkoznak a vontatható tömegekre, a vontatójárműre és a sofőr szükséges képesítésére is.

...
2025.10.05. 11:38