A nyári hőségben nem csak a tűző napon tartózkodva, de autóvezetés közben is érdemes óvakodni a hőártalmaktól; mutatjuk, hogyan!
Extrém kánikulában napszúrás, esetleg annak súlyosabb fokozatai is kialakulhatnak. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve a gyerekek, az idősebb korosztály, illetve azok, akik a perzselő napon fizikai munkát, vagy sporttevékenységet végeznek. A hőártalmakat súlyosságuk alapján lehet elkülöníteni, ezekről világosított fel Dr. Katona Balázs belgyógyász szakorvos: “A napszúrás elsősorban az erős napsugárzásnak való hosszabb idejű kitettség következtében jöhet létre, megfelelő védelem hiányában. Ez a hőártalom enyhe formája, a tűző nap kerülésével könnyedén megelőzhető. A „hőgörcsnek” nevezett jelenség szintén a hőártalmak egyik típusa, lényege, hogy a jelentős izzadás, sóvesztés miatt izomgörcsök alakulnak ki. A hőkimerülés tünetei a gyengeség, fejfájás, hányinger, hányás, szédülés, illetve ilyenkor is lehetnek izomgörcsök. Utóbbi két típus jellemzően a nagy hőségben végzett erős fizikai terhelés miatt alakul ki. Hőkollapszus a melegben ájulás vagy ájulás közeli állapot. A nagy meleg hatására bekövetkező hirtelen vérnyomáscsökkenés az okam főleg az idősebbeket érinti. A hőguta a hőártalom legsúlyosabb formája. Ebben az esetben a testhőmérséklet 40 °C feletti, súlyos központi idegrendszeri zavar lép fel, kezelés nélkül többszervi elégtelenséghez, végső soron akár halálhoz is vezethet.”

A szakember azt is megemlítette, hogy a hőártalmak elleni védekezés leghatékonyabb formája a folyamatos folyadék-, és ionpótlás, a direkt erős napfény, hőhatás kerülése, a megfelelően szellőző – lehetőleg világos, fehér színű – ruha viselése, a fizikai kímélet nagy hőség esetén. Szükség szerint gondoskodni kell a test hűtéséről, például vizes borogatással. A napon való tartózkodás esetén ajánlatos fejfedőt, sapkát vagy kalapot viselni, továbbá eleget inni, és nagy adagok helyett naponta többször, kevesebbet enni!
“A túlhevült autóban is hőártalmat lehet elszenvedni, különösen a dugóban araszolás közben, nem megfelelően hűtött járműben. – fogalmazott Dr. Katona Balázs. – A nagy meleghez való alkalmazkodás jelentős terhelést jelent a szervezet számára, így romlik a koncentrálóképesség, csökken a figyelem, a reakcióidő megnyúlik. Ezek a tényezők növelik a közúti balesetek kockázatát.” Érdemes mindent megtenni azt elkerülendő, hogy egy felforrósodott autóban kelljen vezetni. A legegyszerűbb, amit az ember tehet, hogy járművét lehetőleg árnyékos, hűvös(ebb) területen parkolja le, és nem hagyja a napon olvadni hosszú órákig. Vezetés közben természetesen célszerű bekapcsolni a klímát, vagy lehúzni az ablakokat. Hasznos lehet beruházni egy jó minőségű napszemüvegre is, ami a szemet megvédi az erős fénytől és napsugárzástól.
A folyadékbevitel fontosságát is kiemelte a belgyógyász: “Elengedhetetlen megfelelő mennyiségű folyadékot magunkkal vinni, elsősorban ásványvizet. Folyamatosan gondoskodni kell a folyadék beviteléről, és ha lehet, érdemes mellőzni a túl sok kávé és különösen az alkoholos italok fogyasztását.” A folyadékbevitel különösen dél körül és a kora délutáni órákban nélkülözhetetlen, a folyadékot pedig az autóban célszerű úgy elhelyezni, hogy az valamennyi utas számára elérhető legyen.

Ha pedig a sofőr – vagy az autó bármelyik utasa – vezetés közben bőrét kipirultnak érzi, fáj a feje, vagy túl gyorsan ver a szíve, akkor a szakember a következőket javasolja: “Azonnal félre kell állni egy biztonságos helyre, tartani egy pihenőt, illetve gondoskodni a folyadékbevitelről, a test hűtéséről. Át kell adni a volánt, ha erre nincs lehetőség, akkor mindenképp segítséget kell kérni, a panaszok súlyosságától függően akár a mentőszolgálat dolgozóitól is. Sokszor a rosszullétnek is lehet előjele, például fejfájás, a komfortérzet romlása vagy bizonytalanságérzet. Tehát a pihenéssel semmiképp sem szabad várni a rosszullétig.”
A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó
Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Az izzócsere lassan a múlté
A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

Az izzócsere lassan a múlté
A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.
Legyen az autóban tűzoltókészülék!
A gépjárműtűz jellegzetessége, hogy váratlanul alakul ki, gyorsan teret nyer, sokszor mire kivonulnak a tűzoltók, már csak roncsot oltanak. A tűzesetek elhárításánál, a kár mérsékléséhez fontos az egyéni felkészültség.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

Újabb veszélyes hiba: ha elromlik a forgásjeladó
Rossz élmény, ha az autópályán egyszer csak elfogy a teljesítmény az autóból és hibajelekkel hinti be a műszerfalat. Ilyet is okozhat a forgásjeladó hibája.

Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá
Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.

Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.