Fájdalommal adunk hírt arról, hogy 77 éves korában elhunyt Dr. Lányi Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyugalmazott főosztályvezető helyettese, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes docense, aki egyike volt a hazai közúti közlekedés és közlekedésbiztonság évtizedeken át meghatározó és megkerülhetetlen alakjainak.
Dr. Lányi Péter egy sikeres, eredményekben gazdag szakmai karriert tudhatott magáénak. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után 1971-től csaknem két évtizeden át a Közlekedéstudományi Intézetben (illetve annak jogelődjénél) dolgozott, majd a rendszerváltás idején került a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztériumba. A szaktárcánál a kezdetektől fogva forgalomtechnikai műszaki szabályozással foglalkozott, eleinte forgalomtechnikai előadóként, később osztályvezetőként, majd főosztályvezető-helyettesként. Ezekben az években egyszerre három nemzetközi szervezet (ENSZ EGB, AIPCR/PIARC, CEMT) szakmai bizottsági munkájában vett részt nemzeti képviselőként. Péter jelentős szerepet játszott a legnagyobb hatású KRESZ módosítások megvalósításában, a forgalomirányító központok magyarországi létrehozásában, katalizátora volt a forgalomtechnikai- és közlekedésbiztonsági szakemberek folyamatos továbbképzésének, és állandó felkért előadója – gyakran szervezője – volt a hazai szakmai konferenciáknak. Nevéhez megszámlálhatatlanul sok forgalomtechnikai és közlekedésbiztonsági tárgyú útügyi műszaki előírás előkészítése fűződik. A nyugdíjazása után is aktív közreműködője volt szakmájának, és szerepet vállalt szakmai és közlekedésbiztonsági szervezetek munkájában is. Dr. Lányi Péter egyike volt azoknak az utolsó mohikánoknak, akik több évtizeden átívelő szakmai munkásságuk által fáradhatatlanul munkálkodtak a közúti közlekedésbiztonság javítása, az emberéletek megmentése érdekében. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták (Baross Gábor díj, Miniszteri elismerés, Dr. Vásárhelyi Boldizsár-díj, Aranymérföldkő díj, az Év Forgalmásza stb.). Szakmai tudását hasznosítva az oktatásba is bekapcsolódott, a BME az Út és Vasútépítési Tanszéken végzett kiemelkedő oktatási munkájáért címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozott neki.
Dr. Lányi Péter személyében nem csak egy szakmai ikon távozott el a hazai forgalomtechnika és közlekedésbiztonság területéről, hanem egy nagyszerű Ember is, aki rendkívül népszerű volt ismeretségi körében. Ami nem véletlen, hiszen Péterről sugárzott a jóindulat, a korrektség, a közvetlenség és az elegancia. Előzékeny, kiegyensúlyozott, messzemenően figyelmes, megoldás-orientált és udvarias szakember volt, egy érveit kiválóan csoportosító, szakmai vitákban elsőrangú diplomata, mindenki által megbecsült, elismert, nagy tudású Úriember. Egyfajta etalon.
Magyarország rendőrsége, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztálya, és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság megdöbbenve értesült Dr. Lányi Péter halálhíréről, és ezúton is kifejezi legmélyebb együttérzését családja, szerettei, hozzátartozói felé.
Kedves Péter! Megtisztelő volt Veled együttműködni! Nyugodj békében!
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.