Szerdán keleten várható jelentős havazás, csütörtök reggelig további 10-20 centiméter friss hó várható, ezért a HungaroMet Zrt. szerdára több keleti vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki. Hófúvás is várható!
A HungaroMet Zrt. az előrejelzésében azt írta, hogy keleten még a szerda délelőtti órákig további havazás valószínű, amelyből legfeljebb 5 centiméter hó lesz, Szabolcsban esetleg 5-10 centiméter, majd a csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot. A késő délutáni, esti óráktól dél felől újabb csapadékzóna érkezik, amely várhatóan a Tiszántúlon, Borsod térségében, illetve a Tisza vonalában okozhat újabb havazást.
Keleten ebből csütörtök reggelig további 10-20 centiméter friss hó várható, lokálisan ennél több is hullhat. A csapadékzóna érintheti a Duna-Tisza közének keleti felét és a déli határvidéket is, arrafelé legfeljebb 5 centiméter friss hó hullhat, míg másutt az országban legfeljebb hószállingózás, kisebb havazás fordulhat elő. Arra is felhívták a figyelmet, hogy szerda délutánig a Dunántúl nyugati felén, kétharmadán az élénk, erős északi szél hófúvást okozhat. A Bakony térségében az erős szél magasabb hótorlaszokat emelhet, míg északkeleten, a Bodrogközben késő délelőttig erős, olykor viharos széllökések fordulhatnak elő, amelyek ott is komolyabb hótorlaszokat emelhetnek. Délutánra kissé veszíthet erejéből a légmozgás, de néhol élénk, erős lökések még lehetnek. Csütörtökre virradó éjszaka viszont egyre nagyobb területen erőre kap a szél, ekkortól már nagy területen alakulhat ki hófúvás az országban.
A meteorológiai szolgálat szerdára másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Veszprém vármegyére, továbbá Csongrád-Csanád, Békés és Hajdú-Bihar vármegyére, ezekben 24 óra alatt 20 centiméternyit meghaladó friss hó várható. Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés van érvényben szerda éjfélig, mert 12 óra alatt öt centméternyinél több friss hó hullhat. A hófúvás veszélye miatt a meteorológiai szolgálat Veszprém, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére szerda éjfélig másodfokú figyelmeztetést adott ki, a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Hajdú-Bihar vármegyében, továbbá a Dunántúlon Baranya kivételével a többi vármegyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.