2024.01.10, 14:40
Betegségek és vezetés

Többféle olyan gyógyszeres kezelés létezik, amelyek mellett nem szabad autót vezetni. De léteznek olyan betegségek is, mint a kötőhártyagyulladás, a magas láz, az erős hasmenés, vagy az allergiás tünetek, amelyek az embert alkalmatlanná tehetik a gépjárművezetésre.

A közelmúltban egy 48 éves nő vércukorszintje annyira lecsökkent a volán mögött, hogy tudatzavart eredményező rosszullét lett úrrá rajta – írta a Közlekedésbiztonság oldal. Rosszulléte miatt előbb belerohant az előtte haladó segédmotorosba, majd az elsőbbségadás szabályait figyelmen kívül hagyva hajtott át egy útkereszteződésen, végül egy kerítésnek ütközött, az állította meg. A balesetben a segédmotort vezető 60 éves férfi röviddel a kórházba szállítása után meghalt. A nő ellen november végén emelt vádat az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásáért. Az ügyészség szerint a cukorbetegként tisztában kellett lennie azzal, hogy milyen kockázattal jár, ha annak ellenére ül a volánhoz, hogy érzi magán az alacsony vércukorszint hatását.

Más eset is sorolható, egy nádasdi tragédia áldozata egy zalai disznóvágásról tartott haza, miközben kora reggel is rosszullét gyötörte. Egyszer el is ájult, de miután magához tért, azt mondta minden rendben van vele, kocsiba ült, hogy hazavezet. Senki nem akadályozta meg abban, hogy elinduljon. Út közben azonban ismét rosszul lett és a 86-os úton autójával lesodródott az úttestről és árokba hajtott. A sofőrt a tűzoltóknak kellett kiszabadítani az autóból, és bár a mentők hamar megérkeztek, már nem tudták megmenteni az életét.

Többféle olyan gyógyszeres kezelés létezik, amelyek ideje alatt nem szabad gépjárművet vezetni. Erre az orvosok felhívják az érintettek figyelmét. Akit ilyen gyógyszerrel kezelnek, az nincs vezetésre alkalmas állapotban. Amennyiben ennek ellenére volánhoz ül és balesetet okoz, nem kerülheti el annak jogi következményeit. Nem számít mentő körülménynek a hirtelen rosszullét, ha az olyan betegség miatt következik be, amiről, illetve aminek a lehetséges következményeiről a sofőr tudott!

Ugyancsak ön- és közveszélyes lehet alvászavarral vezetni. Az alvási apnoe önmagában még nem zárja ki azt, hogy aki abban szenved jogosítványt kaphasson és vezethessen, de kezelnie kell az állapotát az orvos előírásai szerint. És szakorvosnak kell igazolnia, hogy az állapota alapján vezetésre alkalmas! Nem kevésbé veszélyesek lehetnek a kötőhártyagyulladás, a magas láz, erős hasmenés, vagy a durva allergiás tünetek is. Az orvosok és a közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek egyaránt azt javasolják: a sofőrök ne értékeljék túl a képességeiket. Nem mindegy, hogy az utcán sétálva kapja el az ember a köhögési-, tüsszentési roham, vagy a volán mögött. Ha valaki úgy okoz balesetet bármilyen betegség miatt, hogy arról korábban nem tudott, az mentesülhet a jogi felelősség alól. Ellenkező esetben azonban, vállalnia kell a felelősséget.

...
2025.04.13. 09:15

Itt a motorosidény, de jó rákészülni

A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.

...
2025.04.12. 21:16

A „Speedmarathon” eredménye

Az egyhetes fokozott sebességmérési akciórorozatba iktatott 24 órás „Speedmarathon” során sok gyorshajtóról készült fotó.

...
2025.04.12. 07:39

Fővárosi bővülő forgalomkorlátozások

Budapesten lezárások várhatók szombaton a Hősök tere környékén.

...
2025.04.11. 08:15

Hétvégi lezárások a fővárosban

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Budapest több kerületében a Vivicittá futófesztivál miatt.

...
2025.04.10. 21:21

Még több dugó péntekre az M0-án

Forgalomkorlátozás várható péntek estétől szombat hajnalig az M0-áson Soroksár és Dunaharaszti térségében.

Itt a motorosidény, de jó rákészülni

A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.

...
2025.04.13. 09:15

Itt a motorosidény, de jó rákészülni

A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.

Szélvédőcserénél fontos utómunka

A vezetéstámogató eszközök szenzorainak egy csoportja a szélvédő mögötti elhelyezésű. Szélvédőcsere esetén nagyon fontos a rendszerek újrakalibrálása, hogy megbízhatóan működjenek. Ez bizony plusz költséggel is jár, de a vezetésbiztonság megér ennyit.

...
2025.03.10. 07:01

Koszos szélvédőn a vezetéstámogató rendszerek se látnak ki

Sokan nem is gondolnak bele, milyen kellemetlen és veszélyes közlekedési szituációkat teremthet egy koszos szélvédő. A „Látni és látszani” elv első felének tesz keresztbe. Az utóbbi tíz év autóinál a fedélzeti segédrendszerek jó működését is zavarja.

...
2025.03.02. 07:29

Amikor már a vizsgán is bukik

A bemattult fényszóró a műszaki vizsgán is bukások lehet, de ami rosszabb, hogy a fény alig jön ki belőle, így sötétben a sofőr látótávolsága jelentősen csökken.

...
2025.02.24. 06:13

Amikor már a vizsgán is bukik

A bemattult fényszóró a műszaki vizsgán is bukások lehet, de ami rosszabb, hogy a fény alig jön ki belőle, így sötétben a sofőr látótávolsága jelentősen csökken.

10 javaslat üzemanyag spórolásra

Télen nehezebb az üzemanyaggal takarékoskodni, hiszen a belső égésű motoroknak a hideg nem a kedvenc közegük. Mégis érdemes megpróbálni, hogy kevesebbe kerüljön az autózás.

...
2025.02.20. 06:23

10 dolog, amit ne tegyünk ködben

Még mindig benne vagyunk a köd-szezonba, és ez még jó ideig így lesz. Érdemes újra tisztázni pár vezetési gyakorlati tudnivalót.

...
2025.02.14. 06:28

10 dolog, amit ne tegyünk ködben

Még mindig benne vagyunk a köd-szezonba, és ez még jó ideig így lesz. Érdemes újra tisztázni pár vezetési gyakorlati tudnivalót.

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

...
2025.02.11. 05:14

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

Kinek jó a defektmentes abroncs?

Több autósban felmerül, hogy a hagyományos abroncsait defektmentesre cserélteti, ezzel kiváltva egy lehetséges defekt okozta kellemetlenségeket. Sokan próbálták, de keveseknek vált be.

...
2025.02.06. 09:29