2025.04.12, 07:39
Fővárosi bővülő forgalomkorlátozások

Budapesten lezárások várhatók szombaton a Hősök tere környékén.

Lezárások várhatók április 12-én, szombaton 14 és 18 óra között a Hősök tere környékén rendezvény miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fenti időpontban az érintett 20E, 30-as, 30A, 105-ös, 210-es, 210B és a 230-as autóbuszok, valamint a 75-ös és a 79-es trolibuszok módosított útvonalon közlekednek.

A BKK a részletekről közölte: időszakosan lezárhatják az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között, illetve a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, illetve 14.45-től körülbelül 16 óráig az Andrássy út-Felsőerdősor utca-Benczúr utca-Bajza utca-Délibáb utca-Dózsa György út-Verona angyalai utca-Olof Palme sétány-Hősök tere útvonalat.

A 20E autóbusz módosított útvonalon, a Városligeten át a Hungária körút felé jár, a Hősök tere és a Vágány utca / Róbert Károly körút megállókat nem érinti; a 30-as, a 30A, a 79-es és a 230-as járatok az Állatkerti körút-Hermina út-Zichy Mihály út útvonalon terelve közlekednek, a Dvořák sétány és az Állatkert között a 70-es és a 72-es trolibusz megállóiban állnak meg; a 75-ös és a 75A trolibuszok a Hermina út-Állatkerti körút útvonalon közlekednek, ideiglenesen a Stefánia út és a Gundel Károly út (Hősök tere M) között a 72-es trolibusz megállóiban áll meg.

Az Andrássy út zárása idején a 105-ös és a 210B autóbuszok a Podmaniczky utca felé terelve közlekednek, a Vörösmarty utca és a Hősök tere közötti megállókat nem érintik, helyettük a Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca) és a Bajza utca között a 72-es trolibusz megállóiban, a Hősök terénél pedig a Podmanincky utcában állnak meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14