Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.
A meleg nyári időszakokban gyakrabban előfordul, hogy a kényelmi, valamint a komfort szempontjait előtérbe helyezve a motorosok egy része mellőzi a bukósisak, vagy a védőruházat használatát. Különösen rövid távú (néhány kilométeres), településen belüli, valamint a mellékútvonalon közlekedő motorosoknál, segédmotorosoknál figyelhető meg ez a gyakorlat. Azonban nem szerencsés a megoldás, mert a testi védelem hiánya baleset esetén súlyosabb sérüléseket okoz.
A bukósisak a motorkerékpáros legfontosabb biztonsági felszerelése, amely a súlyos-, illetve a halálos fejsérülésektől, továbbá agykárosodásoktól védi megmentőjét. A megfelelő motoros védőruházat alatt alapvetően a hosszú motoros felsőruházatot és nadrágot, valamint a motoros kesztyűt és csizmát (annak hiányában hosszú szárú cipőt) értjük, és fontos, hogy a ruházat gerinc, valamint ízületvédő protektorokat is ellátott legyen. Szandálban, pólóban, rövidnadrágban a motorozás veszélyes, az emberi test (és bőrfelület) minimális védelme sincs megoldva, és már egy alacsony sebességű, külső behatás (közreműködő) nélküli borulás is súlyos sérüléssel, valamint életre szóló esztétikai hiányosságokkal fenyeget.
A védőruházat gyártók készítenek nyári felszerelést is, ezek használata komfortosabbá teszi a nyári motorozást. A nyári felszerelés esetén megoldott a szellőzés, a vékony de erős, néha hálószerű anyagok speciális kialkítása képes védeni a bőrfelületeket, a beépített protektorok pedig a az izületek, csontok, gerinc védelmét képesek ellátni. A ruházat mellett a motoros bakancsokból is lkéteznek a meleg időben való viselésre szántak, ahogy a katonáknak is kifejlesztettek sivatagi bakancsokat. És bár a speciális motoros védőruházatok nem tartoznak a legolcsóbb holmik közé, mégis érdemes arra beruházniuk a motorosoknak.
Gyermekülések biztonságos használata
A gyermek biztonsági rendszerek, gyermekülések, babahordozók, ülésmagasítók annyiféle kivitelben készülnek, hogy a köztük való eligazodás figyelmet igényel. Összegyűjtöttük mik azok az alapvető ismérvek, amelyek alapján kiválasztható a gyermek korának, és az autó típusának is megfelelő, legnagyobb biztonságot nyújtó gyerekülések.

Folytatódik a zivataros idő!
Továbbra is számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Folytatódik a zivataros idő!
Továbbra is számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá
Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

Legyen az autóban tűzoltókészülék!
A gépjárműtűz jellegzetessége, hogy váratlanul alakul ki, gyorsan teret nyer, sokszor mire kivonulnak a tűzoltók, már csak roncsot oltanak. A tűzesetek elhárításánál, a kár mérsékléséhez fontos az egyéni felkészültség.

Az erős szél veszélyei
Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon. Elsősorban nyílt terepen, országutakon, autópályákon okozhat kellemetlen pillanatokat a sofőröknek.
Az erős szél veszélyei
Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon. Elsősorban nyílt terepen, országutakon, autópályákon okozhat kellemetlen pillanatokat a sofőröknek.
Ha elhanyagolod az autót baj lesz!
Nem kell megvárni, hogy elromoljon egy autó. A tervezett karbantartások betartásával még egy öreg autó megbízhatósága is nagyságrenddel emelhető.
Ha elhanyagolod az autót baj lesz!
Nem kell megvárni, hogy elromoljon egy autó. A tervezett karbantartások betartásával még egy öreg autó megbízhatósága is nagyságrenddel emelhető.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.
Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.