2024.09.17, 20:00
Kicsik, de veszélyesek!

319 olyan személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az idei év első hét hónapjában, amelyben e-roller vett részt.

A jelenleg hatályos KRESZ nem ismer elektromos roller, vagy elektromos kerékpár járműkategóriát, az új KRESZ-ben fogják definiálni a mikromobilitási járműféleségeket. Mindemellett a rohamos terjedésük okán fontossá vált a járműtípussal bekövetkező baleseti események dokumentálása, ezért az e-rollereket a rendőrség kizárólag a statisztikai adatgyűjtés szempontjából, belső használatra írta körül. Hivatalosan a vonatkozó jogszabályi előírásokban meghatározott műszaki jellemzőik alapján sorolja be a hatóság a KRESZ-ben nevesített járműkategóriák valamelyikébe a balesetet szenvedett e-rollereket. Jellemzően segédmotoros kerékpárnak, de egyesek kerékpárnak vagy akár (teljesítményük alapján) motorkerékpárnak is minősülhetnek.

A készülő KRESZ-ben lesz külön szabályozás az elektromos rollerekre.

A tervek szerint az elektromos rollereket két csoportba osztják majd.

– motoros rollernek minősülnek majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű vagy 35 kg-nál könnyebb, illetve sík úton, önerőből 25 km/óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító járművek.

– nagy teljesítményű motoros rollernek számítanak majd az 1000 W-nál erősebb motorral rendelkező vagy 35 kg-nál nehezebb, 25 km/óránál gyorsabb járművek.

A könnyű e-rollerekre a kerékpárokra érvényes szabályok lennének érvényesek, 12 éves alsó korhatárral, max. 25 km/óra engedélyezett sebességgel, a kerékpárosokkal azonos védőfelszereléssel, illetve világítás használata mellett.

Az erősebb elektromos rollerek zöme a segédmotor-kategóriába tartozna, vagyis a már kötelező biztosítás mellett előírnák a bukósisak használatát is, legnagyobb sebességük pedig a kategóriának megfelelően 40 km/óra lenne, illetve nem hajthatnának fel gyalog- és kerékpárútra, járdára és kerékpársávra. Lakott területen kívül pedig szintén nem mehetnének a kerékpárúton.

Ezek a tervek. De jelenleg a rendőrség kizárólag a statisztikai adatgyűjtés szempontjából az alábbi járműfogalmakat alkotta meg, és 2024. január 1-je óta ennek megfelelően adja át a bekövetkezett személysérüléses közúti közlekedési balesetekkel összefüggésben felmerült statisztikai adatokat.

Motoros roller: legalább kétkerekű, egy tengelyén kormányozott, a rajta utazó egy személyt (vezető) kizárólag állva szállításra tervezett, motoros meghajtású jármű, amelynek sebessége gázkarral vagy egyéb vezérlő eszközzel szabályozható.

Kis teljesítményű motoros roller: olyan motoros roller, amelynek tömege legfeljebb 35 kg, meghajtó motorjának névleges teljesítménye legfeljebb 1000 W, és sík úton, önerőből 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes.

Nagy teljesítményű motoros roller: olyan motoros roller, amely nem felel meg a kis teljesítményű motoros roller fogalmának.

Az elektromos roller részvételével történt személyi sérüléses balesetekkel kapcsolatban 2024. első hét havi adatai állnak a rendőrség rendelkezésére. Ezek alapján július 31-ig hazánkban 319 olyan személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyben motoros roller (e-roller) vett részt. Ebből Budapesten 117, tehát az összes személyi sérüléses baleset közel egyharmada.

A rendelkezésre álló adatok szerint az összes személyi sérüléssel járó e-roller balesetből 218 esetben az e-roller használó volt a hibás, míg 101 esetben vétlen volt. Ez azt jelenti, hogy 1/3 részben volt csak vétlen az e-rolleres. Budapesten ennél sokkal rosszabb az arány, a 117 személyi sérüléssel járó balesetből 87-ben a motoros rolleres volt a hibás, 32 esetben pedig vétlen. Ez azt jelenti, hogy több mint 75 százalékban a baleseteknél az elektromos rollert használó volt az okozója a balesetnek.

Az önkéntes jogkövetés érdekében fontos kiemelni, hogy a rollerrel közlekedők a védtelen úthasználók csoportjába tartoznak, hiszen testüket karosszéria, passzív biztonsági eszközök, és egyéb megoldások hiányában semmi nem védi. A ruházat legfeljebb a kisebb sérülésektől óvja meg a viselőjét. Ezért fontos, hogy a létfontosságú szervek védelmére hivatott, nagyobb erőbehatásoktól is védő felszerelést is viseljen a roller vezetője. Ebből következően a roller használata során kiemelt jelentősége van a fej védelmének. Fontos, hogy a fejvédőt szabályosan rögzítsék. A fejvédő arra szolgál, hogy baleset esetén csökkentse a fejsérülés valószínűségét, annak várható súlyosságát, ezáltal fontosságuk és hasznosságuk az élet és testi épség védelme terén megkérdőjelezhetetlen.

A jelenlegi szabályozásból következően az elektromos rollerek használatára – az adott eszköz műszaki jellemzőitől függően – a segédmotoros kerékpárosokra, vagy a motorkerékpárosokra vonatkozó szabályok az érvényesek. Tehát mindkét esetben a jármű vezetőjének motorkerékpár bukósisakot kötelező viselnie.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.