Az őszi és téli időszak közúti közlekedésében kiemelt figyelmet élvez a látás és láthatóság témaköre. A mindenkori látás fontosságát az a tény alapozza meg, mely szerint a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen információk mintegy 90%-át a szemünk által szerezhetjük meg, míg a folyamatos láthatóság, észlelhetőség biztosítása a balesetek elkerülésének egyik meghatározó eleme. Nem véletlen, hogy az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette őszi tradicionális balesetmegelőzési kampányát („Látni és látszani 2018 – egymásért ” címmel), mely a látás és a láthatóság kiemelt szerepe mellett a járművezetés közbeni mobiltelefon-használat szabálykövető módjára is felhívta a figyelmet.
A látni és látszani alapelv valamennyi közlekedői csoportnál (vagy hivatalosabban fogalmazva: úthasználói kategóriánál) fontos, gyalogosoknál és járművezetőknél egyaránt. A mindennapi tapasztalatok és a baleseti adatok alapján azonban sajnálatos módon sokan vannak azok, akik nem tesznek eleget ezen kötelezettségüknek, ezáltal közvetlen veszélynek teszi ki magukat, utasaikat és a környezetükben tartózkodókat.
Ennek kapcsán levelet küldött szerkesztőségünknek Majercsák András, aki rendszeresen vesz részt kerékpárral a közúti közlekedésben, és – amint írja – sajnos gyakran tapasztalja, hogy a bringások kivilágítás nélkül, mások által rendkívül nehezen észlelhető módon közlekednek, s olyan esetben sem viselnek fényvisszaverő mellényt, amikor arra jogszabály kötelez. Levélírónk a tapasztalatait, valamint a biztonságos közlekedés érdekében más kerékpárosok részére tett javaslatait megírta, amelyet itt közzéteszünk a gyakorlati életből származó értékes meglátásai miatt.
Az írás:
„Rendkívül fontos a biztonság érdekében nem csak az autóknál, hanem más közlekedési eszköznél is a megfelelő kivilágítás. Sok olyan kerékpáros balesetről lehet hallani, amelyek a nem megfelelő kivilágításra vezethetők vissza.
Miért is fontos, hogy ki legyen világítva egy kerékpár?
Sok-sok ember a sötétben kivilágítás nélkül közlekedik, amellyel veszélyezteti saját testi épségét és mellette másokét is! Figyelmet kellene fordítani ezekre a dolgokra. Sötétben nagyobb valószínűséggel következhet be olyan baleset, amely a nem megfelelő kivilágításra vezethető vissza.
Mit lehet tenni ez ellen?Az áruházakban, interneten a célnak megfelelő kivilágításra alkalmas eszközöket lehet vásárolni: fényvisszaverő mellényt, prizmát, macskaszemet.
Kiemelve néhány kiegészítő
Ruházat: Sötétebb ruházatú embert nehezebb észrevenni mint azt, aki világosabb ruházatot választ. Érdemes erre külön figyelmet fordítani.
Első lámpa: olyan lámpákat lehet kapni, amely már korrekt fényerővel is rendelkezik, melyet megfelelően beállítva nem vakítja el a vele szemben jövő forgalmat. Távolabbról jobban észrevehető.
Hátsó lámpa: a hátsó lámpák választéka is elég széles körű, így bármikor könnyen megvásárolhatók. Ne feledkezzünk el róla! Fontos, hogy ne csak elölről legyünk észrevehetőek, hanem hátulról és oldalról is!
Sisak: Mindezek mellett nem szabad elfeledkezni a sisak használatáról sem. Ez nem kötelező felszerelés viszont ajánlott a viselése, hisz a sisak nem ellenünk van, hanem értünk!
Fényvisszaverő mellény: a fényvisszaverő mellény használata fontos.
Kerékpárhoz előírt kötelező felszerelés
– Megbízható, könnyen kezelhető kormányberendezés
– Két, egymástól függetlenül működtethető fékberendezés, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat
– Egy első lámpa, amely fehér vagy kadmiumsárga színű, folyamatos, vagy villogó fényt biztosít, és sötétben, tiszta időben legalább 150 méterről észlelhető. Megengedett ruházaton is!
– Egy hátsó lámpa, amely piros színű, folyamatos, vagy villogó fényt biztosít, és sötétben, tiszta időben legalább 150 méterről észlelhető. Megengedett ruházaton is!
– Elöl egy fehér, hátul egy, vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett hátsó fényvisszaverő prizma, amely nem lehet háromszög alakú.
– Legalább az első keréken, legalább 2 db borostyánsárga, kétoldalas küllőprizma. A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy a gumiabroncsokon.
– Hangjelző berendezés, ami csak csengő lehet. (duda, kürt kizárva!)
– Fényvisszaverő ruházat (lakott területen kívül, éjszaka vagy rossz látási viszonyok esetén)
Kérek minden forgalomban közlekedőt, figyeljünk egymásra, óvjuk egymás testi épségét és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy elkerüljük a baleseteket.”
Majercsák András
Elő a jégkaparókkal!
Beköszöntött az az időszak, amikor a szabadban parkoló autók üvegfelületeire reggelre ráfagy a pára, vékony, jeges felületet képezve. Elindulás előtt ezt gondosan le kell takarítani!

Jár büntetés a télen nyári gumit használóknak?
Sokakban felmerül a kérdés, hogy büntethető-e az évszaknak nem megfelelő gumiabroncs használat, illetve az ilyen esetet miként ítéli meg a hatóság és a biztosítók egy esetleges baleset után?

Mire számítsunk a gumisnál?
Szerelési árak, gumiabroncs árak, mitől lehet olcsóbb, mitől drágább a téligumira való átállás.
Mire számítsunk a gumisnál?
Szerelési árak, gumiabroncs árak, mitől lehet olcsóbb, mitől drágább a téligumira való átállás.
Legyen tele az ablakmosótartály!
A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.
Legyen tele az ablakmosótartály!
A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.
Most már tényleg jöjjön a téligumicsere!
Vasárnap már december, jövő pénteken jön a Mikulás, várhatóan tartósan hideg idő lesz, ködös, nedves reggelekkel, nem mindegy milyen gumikon jár az autós.
Most már tényleg jöjjön a téligumicsere!
Vasárnap már december, jövő pénteken jön a Mikulás, várhatóan tartósan hideg idő lesz, ködös, nedves reggelekkel, nem mindegy milyen gumikon jár az autós.
Mit ne tegyünk csúszós úton?
Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.
Mit ne tegyünk csúszós úton?
Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.
Ne marja a rozsda
Sokan nem gondolnak rá, pedig az autó fenéklemezei is sérülnek, sérülhetnek a normális utcai használat során is. Érdemes a tél előtt kijavítani a hibákat.
Ne marja a rozsda
Sokan nem gondolnak rá, pedig az autó fenéklemezei is sérülnek, sérülhetnek a normális utcai használat során is. Érdemes a tél előtt kijavítani a hibákat.
Rosszul választott téligumival is lehet csúszkálni
A takarékoskodás is lehet hátrányos, például, ha a téligumibeszerzésnél azon spórol az autós, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol évszakspecifikus abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le.