Egy hét alatt közel 260 kamiont büntetett az ÉKM a déli határnál.
Kiemelt közúti ellenőrzési akció során az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közúti ellenőrei a déli határhoz közel eső helyszíneken ellenőrizték a nemzetközi tehergépjármű forgalmat Az eredmény: egy hét alatt közel 260 szabálytalanul közlekedő kamion, mintegy 150 millió forint kiszabott bírság. Az ÉKM 2024. szeptember 15. és 21. közé időzítette a razziát, Rábafüzestől Gyuláig terjedően. Az összesen tizenkét ellenőrzési ponton a nemzetközi tehergépjármű forgalmat figyelték, a határátkelőhelyeken 0-24 órában, míg a kisebb forgalmú utakon eseti jelleggel. A közlekedési tárca munkatársai összesen 91 db 12 órás, 32 éjszakai és 59 nappali műszakban dolgozva, közel 260 tehergépjárművet érintően, összesen 284 jogsértést állapítottak meg. A kiszabott bírság összege megközelíti a 150 millió forintot, amelyből 91 százalékot azonnal, míg a maradék 9 százaléka 5 napon belül befizették.
A hiányosságok és jogsértések sorában a legtöbb, összesen 94 eset a tachográfhoz kapcsolódott, itt a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok be nem tartásától az eszköz különböző manipulációjáig terjedtek a különböző jogsértések. Közel ilyen mértékű, 90 db jogsértést állapítottak meg az ellenőrök műszaki okok miatt, amelyek között vezető ok a fékek és a gumiabroncsok nem megfelelő állapota volt. Jelentős mértékű jogsértés kapcsolódott a regisztrációs és bejelentési kötelezettségek elmulasztásához, megsértéséhez, valamint túlsúly, túlméret megállapításához. Honosság szerint továbbra is a román járművek vezetnek a megbüntetettek között, az összes jogsértés 30 százalékával, második helyen 18 százalékos aránnyal a török, majd 11 százalékkal a szerb, 9-9 százalékkal pedig a bolgár és a lengyel tehergépjárművek álltak.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.
Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.