2024.12.16, 14:46
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz

Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint véget ért a közbeszerzési eljárás és a szerződéskötés folyamata a II. kerületi, Flórián téri felüljáró-páros felújításával kapcsolatban. A BKK és a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertese, a KM Építő Kft. aláírta a a vállalkozási szerződést. Ez alapján 2025 első negyedévében elkezdődhet a Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő szerkezetek rendbehozatala. A felújítás alatt az útpálya gépjárműforgalmának korlátozására kell készülni. A kivitelező nettó 2,1 milliárd forintért vállalta a munkát. A rekonstrukció előreláthatóan 2026 tavaszáig tart majd. Ez idő alatt kicserélik az útpályák burkolatát, kijavítják a vasbeton szerkezet hibáit, teljes szélességében felújítják a szigetelést, így megszüntetve a pillérek feletti átázások okát, új vasbeton szegélyt építenek, amelyre új szalagkorlátot szerelnek, a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be, javítják a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat.

Két, egymást követő ütemben végzik el a felüljárók korszerűsítését. A Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő, egymással párhuzamos két felüljáró naponta több mint ötvenezer jármű áthaladását biztosítja: fontos a szerepe Budapest és az agglomeráció közlekedésében, mert a főváros határán is átnyúló tranzitútvonalakat kapcsol össze. A munkák idején a Szentendrei útról Pestre tartó forgalom külön szintű áthaladása a tervek szerint folyamatosan biztosítva lesz, míg a Pestről érkező forgalom az egyik ütemben külön szinten, a felüljárón halad, a másik ütemben pedig alatta kanyarodik a Szentendrei útra. A munkák során lesz olyan rövid időszak, amikor nem biztosítható a felüljáró alatt az 1-es villamos közlekedése, ekkor a BKK gondoskodik a szükséges autóbuszos pótlásról.

A Flórián téri felüljárók felújítását a KM Építő Kft., a műszaki ellenőrzést a Budapest Közút Zrt. végzi. A kiviteli terveket a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. készítette. A teljes költség – a kötelező tartalékkeret, a tervezési díj, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak és egyéb költségek mellett – az áfatartalommal együtt bruttó 3 milliárd forint körül várható. A forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.