2019.10.24, 16:23
Halottak napja a hétvégén: vigyázzunk az élőkre!

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén Mindenszentek és Halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy aki teheti, ne a hétvégén, hanem már hét közben látogasson ki a temetőbe, mert akkor várhatóan kevesebben lesznek, és kisebb lesz a forgalom a közutakon. A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. Az ezredes arra kérte az autósokat, figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre.

2019 Obb Halottak Napja 1
Varga Balázs r.őrnagy

A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek. Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának kiemelt főreferense felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak – kerékpárok, csomagok, táskák – „könnyű prédát” jelentenek. Arra kérte a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre is, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre.
Arra figyelmeztetett, hogy a zsúfolt közlekedési eszközökön is fokozottan figyeljünk értékeinkre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy ne hagyjunk az autó utasterében csomagot, iratot, azt rakjuk a csomagtartóba, ha kell, vigyük magunkkal. Kiemelte, hogy az őrizetlenül hagyott, üres lakások védelméről is gondoskodni kell.
A rendőrség civil ruhás nyomozói a temetők környékén látnak majd el szolgálatot.

 

2019 Obb Halottak Napja 3
Csonka Nándor

Csonka Nándor, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – fokozott szolgálatot tart a temetők környékén, ezekben a napokban több ezer polgárőr lesz szolgálatban országszerte. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd.

 

2019 Obb Halottak Napja 4
Kárpáti Katalin

Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató-helyettese felidézte: 2016 májusában vették át a Fiumei úti sírkert és a Salgótarján utcai zsidó temető kezelését, és kiemelt feladatnak tartják a temetők biztonságának erősítését. Azt mondta, amióta az intézet üzemelteti a sírparkot, a szokásos temetői lopások, incidensek „szinte elképzelhetetlenek”. Szólt arról is, hogy a temetőkben folyamatos lesz a járőrözés, így reményeik szerint biztonságos körülmények között tudják leróni kegyeletüket a temetőbe kilátogatók. Hozzátette, a Fiumei úti temetőbe október 27-e és november 4-e között ingyenesen lehet gépjárművel behajtani.

Marad az év végéig a pótdíj megváltó 2025-ös éves matrica

December 1-től már csak a a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál (NÚSZ) lehet 2025-ös éves országos autópálya-matricát vásárolni.

...
2025.11.27. 16:13

Marad az év végéig a pótdíj megváltó 2025-ös éves matrica

December 1-től már csak a a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál (NÚSZ) lehet 2025-ös éves országos autópálya-matricát vásárolni.

Az egyhetes fokozott közúti ellenőrzés eredményei

A múlt heti ROADPOL akció során 1948 esetben találtak szabálytalanságot a megállított nehéz tehergépkocsik és buszok ellenőrzésekor a hatóságok.

...
2025.11.26. 16:07

Az egyhetes fokozott közúti ellenőrzés eredményei

A múlt heti ROADPOL akció során 1948 esetben találtak szabálytalanságot a megállított nehéz tehergépkocsik és buszok ellenőrzésekor a hatóságok.

Elektromos kamionoknak épül

A közúti áruszállítást kiszolgáló elektromos töltőhálózat épül 70 millió eurós uniós támogatással több EU-tagországban.

...
2025.11.26. 14:27

Elektromos kamionoknak épül

A közúti áruszállítást kiszolgáló elektromos töltőhálózat épül 70 millió eurós uniós támogatással több EU-tagországban.

Felfelé kapaszkodó autóeladások

Az EU-ban 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása októberben.

...
2025.11.26. 09:23

Felfelé kapaszkodó autóeladások

Az EU-ban 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása októberben.

Nem nőtt a KGFB díja

Az MNB adatelemzése szerint egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja.

...
2025.11.25. 11:48

Nem nőtt a KGFB díja

Az MNB adatelemzése szerint egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja.

A bringázás segíti a tanulást

Több mint 2300 gyermek vett részt a "Bringázz a suliba!" őszi tesztidőszakán.

...
2025.11.23. 19:46

A bringázás segíti a tanulást

Több mint 2300 gyermek vett részt a "Bringázz a suliba!" őszi tesztidőszakán.

Felkészült a hideg időre a közútkezelő

A Magyar Közút 800 munkagéppel dolgozik majd télen.

...
2025.11.22. 09:55

Felkészült a hideg időre a közútkezelő

A Magyar Közút 800 munkagéppel dolgozik majd télen.

Havazás várható a hétvégén

A meteorológiai előrejelzések szerint szombat délelőttig a Bakony és az Északi-középhegység magasabb csúcsain tíz-tizenöt centiméteres hótakaró is kialakulhat.

...
2025.11.21. 14:37

Havazás várható a hétvégén

A meteorológiai előrejelzések szerint szombat délelőttig a Bakony és az Északi-középhegység magasabb csúcsain tíz-tizenöt centiméteres hótakaró is kialakulhat.