Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai által felajánlott adomány tartós alapélelmiszerek mellett bébiételt, csokoládét, szaloncukrot, mogyorókrémet és egyéb finomságokat tartalmazott. Az adományt teherautókkal szállították a Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez, ahonnan gyermekotthonokba, idősgondozásban élőkhöz, nagycsaládosokhoz és fogyatékossággal élőkhöz kerül majd. A BRFK idei adománygyűjtésén a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a VII. Kerületi Rendőrkapitányság került, a második legtöbb adományt a XV. Kerületi Rendőrkapitányság gyűjtötte, míg a harmadik helyen a Közlekedésrendészeti Főosztály végzett. Az adományokat Markó Attila dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese adta át kedden Nagygyörgy Andrásnak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójának. Az elmúlt öt évben a budapesti rendőrök összesen több mint 35 és fél tonna adományt gyűjtöttek össze.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.

Gyarapodik a villanykutak száma
2024 első felében 300-zal nőtt a nyilvános elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.