2024.12.19, 08:19
A bomba az oka

Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

A Csepelen talált második világháborús légibomba hatástalanításának idejére pénteken lezárják a Szabadkikötő teljes területét, a Csepel Művek nagy részét, valamint a Teller Ede utat a Corvin csomópont és a Szent Imre tér között – közölte a XXI. kerületi önkormányzat az MTI-vel. A lezárás a HÉV működését a tervek szerint nem fogja érinteni. A Szabadkikötő területén, a Petróleum öbölben mederkotrás közben bukkantak az egytonnás amerikai bombára. A bombának két gyújtószerkezete van, amelyeket pénteken, 9-14 óra között hatástalanítanak. A rendőrség és az önkormányzat munkatársai csütörtökön igyekeznek minden érintettet személyesen megkeresni és tájékoztatni a részletekről. Azoknak, akiknek a tűzszerész művelet idejére el kell hagyniuk otthonukat, az önkormányzat a Barba Negra-t jelöli ki tartózkodási helyül. Aki fekvőbeteg, vagy mozgásában korlátozott, és a kiürítés miatt elszállításra, illetve elhelyezésre van szüksége, a rendőrségnél tudja ezt jelezni. Közölték azt is, a környéken forgalmi korlátozások várhatók, amelyek érinthetik a tömegközlekedést is.

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök

Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

...
2024.12.18. 08:19

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök

Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz

Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

...
2024.12.16. 14:46

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz

Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A legkapósabb elektromos cégautó

A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

...
2024.12.16. 10:34

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok

Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

...
2024.12.15. 07:20

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől

A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

...
2024.12.14. 09:02

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

...
2024.12.13. 18:56

Az év végi biztosítóváltás mérlege

A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.

...
2024.12.10. 14:28

Az év végi biztosítóváltás mérlege

A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.

Gyarapodik a villanykutak száma

2024 első felében 300-zal nőtt a nyilvános elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2024.12.10. 08:26