Zenélő útburkolatot adtak át a 21-es főúton, Hatvan közelében.
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata – jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára a beruházást átadó sajtótájékoztatóján. A burkolat bordáin hajtva az Ismerős Arcok együttes „Nélküled” című számának dallamai hallhatók 80 km/órás sebességnél.
Pántya József emlékeztetett: a 21-es főúton 2015 óta 45 kilométer hosszon építették ki, illetve újították fel a kétszer kétsávos szakaszokat Hatvan és Salgótarján között. Az útfejlesztés a végéhez közeledik. A 2×2 sávos kialakítás közlekedésbiztonsági előrelépés, ezt a baleseti statisztikák csökkenő mutatói is alátámasztják. A fejlesztés a tömegközlekedés kényelméhez és kiegyensúlyozottságához is hozzájárult. Pásztó térségében buszvárókat és térfigyelő kamerákat telepítettek, 46 férőhelyes P+R parkolót és 50 kerékpár befogadására alkalmas tárolót is kialakítottak. Mindezekkel a tárca célja a tömegközlekedés népszerűsítése és biztonságosabbá tétele.
Tájékoztatása szerint folyamatban van Tar és Szurdokpüspöki térségében további buszvárók kihelyezése és gyalogátkelők felfestése, a főút aluljáróiba tervezett térfigyelő kamerák kihelyezése már befejeződött. Idén elkészül Pásztótól délre a 3,6 kilométeres Hidegvölgyi-vízfolyás mederrendezése, amely a környék csapadékvíz-elvezetését és vízgazdálkodását segíti. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a zenélő burkolat kiépítését az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a HE-DO Építő Zrt. végezte el, mintegy nettó 1,8 milliárd forintból.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.
Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.