Korábban írtunk a vontatás szabályairól, most pedig arról, hogy mi szükséges még az utánfutók mozgatásához. A vontatásra szolgáló vonóhorog nem számít az autóknál alaptartozéknak, mert alapvetően csak vonószemmel rendelkeznek, amely arra szolgál, hogy műszaki hiba esetén a kocsi vontatható legyen, vagy képes legyen egy másik lerobbant, vagy éppen elakadt jármű mentésére. Azonban a vonószem nem alkalmas utánfutók vontatására, már csak azért sem, mert az elhelyezése nem az autó középvonalában van: éppen azért tették oda, hogy ne használják a tulajdonosok pótkocsi, utánfutó vontatására.

Tehát a vonóhorog „fizetős extra”, amely vagy megvásárolható az új autó megrendelésekor, vagy utólag is felszerelhető olyan használt autóra, amely nem rendelkezik vonóhoroggal. A gyári vonóhorog megoldásoknak több előnye is van. Egyrészt az autógyári tervezés során a megfelelő teherviselő elemekhez rögzítik azokat, és integrálják az elektromos berendezések csatlakozását is, amely főképp a kétezres évektől elterjedt canbus-os adattovábbítási rendszereknél nagy előny. Másrészt léteznek, sőt ma már inkább ezek az elterjedtek, levehető, illetve bujtatható vonóhorog megoldások. Az előbbieknél leszerelhető maga a horog, az utóbbi esetén ügyes mechanikával behajtható a lökhárító alá, így nem csúfítja az autót és nem jelent veszélyt a többi közlekedőre nézve – például parkolásokkor fordul elő a leggyakrabban, hogy a vonóhoroggal, mivel kiáll az autó hátfalának a síkjából megnyomják a másik autót, vagy épp a másik parkoló autó sofőrje nem számol a vonóhorog meglétével és maga löki meg azt.

Ezért sokan máig, mintegy „pót lökhárító” számolnak a vonóhoroggal. Ezzel az elképzeléssel még az a probléma, hogy mivel a vonóhorog éppen azért, hogy elbírja a rá nehezedő terhelést, teherviselő karosszériaelemhez rögzül. Így egy esetleges akár kisebb, koccanásos baleset során, amelyet sérüléssel ugyan, de a lökhárító és az alatta lévő „lágy” részek elnyeltek volna, nem ez történik. A mereven beszerelt, rugalmas alakváltozásra képtelen horog átadja az ütést a teherviselő acél karosszériaelemeknek, amelyek így sérülnek. Ez rendszerint drágábban javítható, mint egy lökhárító. Nem mellesleg a baleset másik résztvevőjének is nagyobb kárt okoz.

A kis kitérő után térjünk vissza a vonóhorgok beszerzésére. Tehát új kocsiknál a legideálisabb a gyári eredetű vonóhorog megrendelése. Persze, ha a vásárló későn kapcsol, az új, „horogtalan” autóra is felszerelhető rendszerint kisebb költséggel utólagos vonóhorog is, akárcsak a használtautókra. Az utólagos vonóhorog felszerelésre is két típusú megoldás adódik. Lehet vásárolni és felszereltetni utángyártott vonóhorgot, ezeket rendszerint fix kialakítással, vagy leszerelhető horogvéggel lehet megrendelni. A másik megoldás, hogy a felszerelendő vonóhorgot bontottként szerzik be, és szerelik fel. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy esetleges, mert vagy találnak megfelelőt, vagy nem (le kell vadászni), az előnye viszont, hogy a gyári megoldású horog kerül fel, annak minden illesztésbeli és használati előnyével – így lehet kihajtható, rejtett megoldású horgot is szerelni a használtkocsira, persze érdemes arra figyelni, hogy a horogfelszerelés minden további kellékét is megvásárolják a beszereléshez.

Az utóbbi megoldásra mutatunk egy érdekes példát, amely azt is megmutatja, hogy egyes járműcsaládokon belül – egy gyártó különféle típusai, vagy egy konszern különféle márkái között – is van alkatrészkompatibilitás. Ugyanis egy jól felkészült, és az adott típusokat ismerő szerviz képes honosítani típusidegen felszereléseket, sőt néha még márkaidegeneket is. Persze ez utóbbi alapvetően nagyon nehéz feladat, mert ugyan márkán belül nagyjából még ma is érvényes az építőkocka elv, azonban a márkák között nagyon szűk az átjáró. A modern autók esetén ráadásul a fizikális (hardware) beszerelés mellett az elektronikával vezérelt eszközöknél a legnagyobb gond az illesztés a jármű szoftver-rendszerébe.

Konkrét példánknál egy VW Touareg tulajdonosa szeretett volna az Audi Q7-esekben elérhető, motorosan kihajtható és elrejthető vonóhorgot. Ugyan volt az autóján szintén lehajtható horog, de az nem a motorosan-, hanem a mechanikusan működő volt. Egy kis kutatás után kiderült, hogy elméletileg illeszthető a Touareg rendszereihez az Audi horogmozgató mechanizmusa, hiszen a VAG-csoporton belül is érvényes az építőkocka elv. Az, hogy az adott Touareghez nem volt éppen rendelhető ez az extra, az inkább márkapolitika volt a gyártó részéről: a technológia rendelkezésre állt, de igyekezett elkülöníteni a márkákat a konszern, az Audit feljebb pozícionálja, így a négykarikás márka mindenkori extralistája mindig gazdagabb, mint a Volkswagené. Sőt minden új fejlesztést, még a legegyszerűbbet is legelőször az Audi kap meg a VAG csoportban.

A speciális Audi vonóhorgot bontóból szerezték be. A felerősítési módja megegyezik a Touareg eredeti vonóhorgával. De igazán a felcsavarozás volt a kevésbé nehéz feladat, bár a teljes mechanika szép súlyt nyom. A vezérlés bekötéséhez szét kellett szerelni a VW hátsó részének elektromos rendszerét, ez pedig szakembert próbáló feladat a sok komfortextra miatt. A kábelek és alvezérlők rengetegébe kellett integrálni a vendég Audi alkatrészeket. Ezután szoftveresen is utána kellett menni a beszerelésnek, hogy felismerje az elektronika az új alárendelt vezérlőt.

Az elektronikai összeillesztés után, még a horog és a mechanikájának a felszerelése előtt „száraz” próbát csináltak a vonóhoroggal, tesztelve, hogy a csomagtéri távirányító gombot használva működik-e a rendszer. A jó munka dicséreteként működött, ahogy tervezték úgy kihajtogatta magát a horog bonyolult mozgássort mutatva be: egyelőre még csak a csomagtartóban. Ezután szerelték be a nehéz alkatrészt, ami több emberes feladat volt, lévén igen súlyos darab a teljes mechanikával egybeszerelt horog-szerkezet. A horogtartó idom nyolc csavarral rögzített, a horog és a mozgató mechanika pontos behelyezése elengedhetetlen volt a sérülésmentes felszereléshez és a jó működéshez. Végül minden összeállt, így a Touareg tulajdonosának nem kell összekoszolnia a kezét, ha vontatni szeretne, vagy épp befejezte azt. Persze ez egy ritka példa a vonóhorog utólagos beszerelésére, de éppen azért érdekes, mert még egy ilyen bonyolult és összetett autónál is megoldható.

A szóban forgó Touareg esetén nem volt szükség a horogfelszerelés „lepapírozására”, mivel a kocsi forgalmi engedélyében már eleve vonohorgosként szerepelt. Aki azonban „horogszűz” autóra szerelteti fel a vontatáshoz szükséges tartozékot, annak utána fel kell keresnie a helyi közlekedési hatóságot, hogy ellenőrizzék a beszerelés szakszerűségét, a működés megfelelőségét – például, hogy a vontatmány világítóberendezését működteti az autó.  És ha ez megtörtént, a forgalmi engedélybe bejegyezték a vonóhorog meglétét, akkor vehet részt vontatmánnyal a közúti forgalomban.