Szeptember harmadik hetében négy városban végzett közúti környezetvédelmi ellenőrzéseket a hatóság.
Négy nagyvárosban – Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden – 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció során szeptember 15. és 19. között. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatása szerint 456 személyautót, 296 kisteher-, 9 nehézteher-gépjárművet és 9 nyerges vontatót ellenőriztek. A vizsgálatok során 133 esetében találkoztak problémával, ebből 84 esetben állapítottak meg hiányosságot. 54 gépjármű esetében volt szükség a műszaki vizsgára történő berendelésre és 38 esetben a gépjárművek többszörösen meghaladták a környezetvédelmi besorolásukban meghatározott károsanyag-kibocsátás felső határértékét. Ezeknek a gépjárműveknek időszakos műszaki vizsgálaton kell részt venniük.
Az ellenőrzés során Budapesten naponta három-három helyszínen dolgoztak. Debrecenben, Győrben és Szegeden egy-egy helyszínen vizsgálták a gépjárművek állapotát a kormányhivatalok szakemberei. A gépjárműveket a műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal, a benzin üzemű járműveket gázelemzővel, a dízel üzemű járműveket füstölésmérővel vizsgálták. A szemrevételezés során szivárgásokat, a környezetre ártalmas meghibásodásokat és szabálytalan módosítások nyomait keresték.
A több évtizede futó akciónak tapasztalatai hosszabb időtávon is összevethetők. Eszerint az ezredforduló környékén a dízelmotoros gépjárművek fele, a benzinesek kétharmada felelt meg hiánytalanul az előírásoknak. A technológiai fejlődésnek, a szigorúbb kritériumoknak, valamint a rendszeres ellenőrzésnek is köszönhetően az elmúlt években a vizsgált járműveknél egyre kevesebb esetben találtak jelentős hibát a revíziót végzők.
Idén a vizsgált 456 személygépjárműből 80,3 százalék, a 296 könnyű tehergépjárműből 86,5 százalék és a 29 tehergépjárműből 89,7 százalék felelt meg az elvárásoknak – a nyerges vontatók idén hibátlannak bizonyultak, de az alacsony darabszám (9) miatt ebből nem vonható le általános érvényű következtetés. A dízel járművek környezetvédelmi állapota negyedszázada elmaradt a benzinesekétől, egy évtizede ez a tendencia megfordult, és idén már jobb megfelelőségi arányt értek el, köszönhetően a frissebb gépjárművek által használt AdBlue rendszereknek, amelyek nagyban csökkentik a dízel üzemű gépjárművek környezetkárosító hatásait.
A minisztérium tájékoztatása szerint az összes vizsgált személygépjármű átlagéletkora 17 év volt, ami meghaladja a KSH által közzétett, 2024-es 16,2 éves átlagéletkort. A személygépjárművek 13 072 kilométeres átlagos évi futásteljesítményét a könnyű tehergépjárművek majdnem megduplázták (25 507), míg a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek átlagos éves futása 35 421 kilométer volt.
A korátlaghoz hozzáfűzve megjegyezték, hogy mivel a legújabb benzin-, és dízel üzemű, elektromos vagy hibrid gépjárművek jellemzően kimaradtak a mintavételezésből, a mért adatok nem tükrözik teljes mértékben a hazai járműállomány mutatóit.
A közlemény szerint amennyiben a jármű a mérések során nem tudta teljesíteni azt a kibocsátási határértéket, amelyet a rá vonatkozó környezetvédelmi osztályában előírtak, szóbeli figyelmeztetéssel vagy műszaki vizsgára történő berendeléssel szankcionálták. A különböző mérési helyszíneken megegyező volt az eljárás menete. Amíg kismértékű határérték-átlépésnél csak figyelmeztetést kaptak a gépjárművezetők, addig a többszörös túllépésnél műszaki vizsgára történő berendelést szabtak ki a vizsgálatot végző szakemberek.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.