Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2023-ban indította el a Sulizóna programot, amelynek célja, hogy a budapesti iskolák környezetében biztonságosabbá váljon a közlekedés, kiváltképp a reggeli csúcsidőszakban. A program részeként idén őszre alakították ki az úgynevezett iskolautcákat. Az iskolautca egy iskola közvetlen környékén található olyan közterület, ahol – jellemzően valamilyen fizikai akadállyal – korlátozzák a gépjárműforgalmat, hogy ezzel garantálják a diákok biztonságos közlekedését. Az iskolautcák lehetnek állandóan lezárt közterületek, vagy csak meghatározott időszakokra – például reggel és/ vagy délután – forgalom elől elzárt útszakaszok, attól függően, hogy az adott utca milyen szerepet tölt be a közúthálózatban.
Budapesten, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola környezetében is iskolautcát alakítottak ki. A kertvárosi környezetben található iskola előtti utcaszakasz a reggeli, iskolakezdés előtti időszakban csak gyalog, vagy mikromobilitási eszközökkel, például kerékpárral vagy rollerrel használható, autóval nem lehet behajtani. Az elmúlt hetek próbaidőszaka beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így a kedvező tapasztalatoknak, illetve a lakosság, a pedagógusok és a szülők pozitív visszajelzésének köszönhetően Rákosmente önkormányzata, a Budapest Közút, az intézményvezetés és a BKK közösen úgy döntött, hogy október 6-tól véglegesítik a kialakítást. A tapasztalatok és a lakosság javaslata alapján további fejlesztések is várhatóak az iskola környékén, a kisebb helyi beruházások mellett a BKK és a Budapest Közút vizsgálja a környék forgalomcsillapításának lehetőségeit.

A BKK célja, hogy az „Iskolautca” programot a főváros más kerületeiben is elérhetővé tegye, a helyi igényekhez és adottságokhoz igazodva. Több kerületben, így például a XI. és a XII. kerületben is zajlanak az egyeztetések a csatlakozási lehetőségről. A XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola mellett a Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskolában is elindult a program, azonban ott még zajlik a próbaidőszak.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!