Július végén indult az egész országban gyakori őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy bizony gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.
Az őzek párzási időszaka július második felében kezdődik és augusztus közepéig tart. Egy-egy hidegfront ugyan időlegesen csillapítja az állatokat, mégis ezen időszakban számítani kell a vadveszéllyel is jelzett útszakaszokon a kiszámíthatatlan haladó, az utakra is kilépő őzekre. Emiatt a nyár második felében a vadelütéses balesetek száma megnő, hiszen az őz az egyike a legelterjedtebb hazai vadállatainknak. Az őz az erdők és kisebb erdőfoltokkal tarkított mezőgazdasági területek mellett a nádasokat, és a magas füves bozótos területeket is kedveli.
Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezik. Időnként azonban olyan vadelütésekről is hallhatunk, melyek személyi sérüléssel, vagy éppen emberi tragédiával végződnek. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve a gépjármű utasterébe csapódik, míg más esetekben a balesetet elkerülni szándékozó autós félre rántja a kormányt, s lehalad az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel.
A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a leginkább ajánlható módszer a figyelem, a fokozott óvatosság, s a csökkentett haladási sebesség (különösen akkor, ha az út mentén, néhány száz méteren belül őzeket látunk). A motorkerékpárosok védtelenebbek az autósokhoz képest, ezért a motorosoknak a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt az óvatosabb közlekedés.
Időnként előfordulhat, hogy a vadvédő kerítés hiányosságai miatt az autópályákon, vagy közvetlenül azok mellett vadállatokat látunk. Ilyen esetben indokolt a lassítóás még akkor is, ha közvetlen veszély nem tapasztalható. Az autópályára tévedt vadállatok a kerítéstől nem tudnak a veszélyes zónából kihaladni és így a gépjárművek közé rohanhatnak.
A vadászok tanácsai szerint, ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk, dudáljunk. Amennyiben az autó elé ugrik, az egyetlen megoldás a vészfékezés! Emiatt ügyeljünk a követési távolságra is, mert az előttünk haladó autó elé is ugorhat őz. Semmiképp se rántsuk félre a kormányt, ne próbáljuk kikerülni az állatot, mivel ez nagyobb kárt okozó balesetveszélyes helyzethez vezethet.

Ha megtörténik a vadelütés, akkor érdemes értesíteni a rendőrséget, mivel közúti balesetnek minősül. A helyszínelés jegyzőkönyve alapján lehet értesíteni a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrhatóság gondoskodik. Ez az alapja a kártérítési igény érvényesítésének is.
Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Túlfogyasztást és instabilitást okoz, ha puha a gumi
Balesetveszélyes és nem mellékesen a gumiabroncsot is rohamtempóban koptató, valamint más alkatrészeket-, valamint a pénztárcát is terhelő, ha túl puha, vagy túl kemény gumikkal jár az autós.

Szélvédő kőfelverődés javítása csere nélkül
Az autópályákon és az építkezések közelében a leggyakoribb, hogy kő pattan a szélvédőre és sérülést okoz rajta. Szerencsés esetben nem kell kicserélni a drága szélvédőt és javítható a hiba.

Biztonsággal a suliba!
Hogy a gyerekek biztonságosan jussanak be az iskolákba, valamint onnan haza, fontos néhány biztonsági szabályt elsajátítani, és alkalmazni.

Biztonsággal a suliba!
Hogy a gyerekek biztonságosan jussanak be az iskolákba, valamint onnan haza, fontos néhány biztonsági szabályt elsajátítani, és alkalmazni.
Alkalmazkodj a zsúfolt autópályához!
Összegyűjtöttünk egy autópálya viselkedési etikettet, hogy kevesebb legyen az autópályabaleset!

Alkalmazkodj a zsúfolt autópályához!
Összegyűjtöttünk egy autópálya viselkedési etikettet, hogy kevesebb legyen az autópályabaleset!
Kinek jó a defektmentes abroncs?
Több autósban felmerül, hogy a hagyományos abroncsait defektmentesre cserélteti, ezzel kiváltva egy lehetséges defekt okozta kellemetlenségeket. Sokan próbálták, de keveseknek vált be.

Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá
Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

Hamarosan udvarolnak a szarvasok is
November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.

Hamarosan udvarolnak a szarvasok is
November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.