2024.10.17, 10:54
A legkomolyabb kockázatot jelenti!

A berlini műszaki egyetem kipróbálta a gyermekülések autóban való rögzítésére használható isofix-adaptert, ami siralmasan leszerepelt.

A német Szövetségi Közlekedési Hatóság (KBA) arra figyelmezteti a szülőket, hogy ne használjanak az autókban univerzális isofix adaptereket a gyermekülések autókba való rögzítéséhez. Az átalakító eszköz leginkább netes felületeken vásárolható, olcsó is, azonban a használata baleset esetén életveszélyes. Az univerzális isofix adapterekkel rögzített gyerekülések ütközés esetén elszabadulhatnak a helyükről, így a gyermekvédelmi eszközök nem tudják ellátni a feladatukat. Mindezt igazolták a Berlini Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HTW) autóipari technológiai tanszékének tesztjei.

A tesztek során a tartók deformálódtak illetve elmozdultak, így erős erőhatásnál nem képesek a funkciójuknak megfelelően rögzíteni az üléseket. Így az utólag felszerelt, univerzális, nem jóváhagyott isofix adapterekhez rögzített gyermekülésben lévő gyermek védelme csökken, és baleset során veszélyeztetetté válik.

A KBA szerint a különböző kialakítású univerzális isofix adapterekkel kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy a babaülések vagy gyermekülések biztonságos rögzítése nem garantálható. Ez baleset esetén jelentősen megnövelné a sérülésveszélyt. A KBA kockázatértékelése alapján a termékeket az emberi egészséget és biztonságot súlyosan veszélyeztető kategóriába sorolták.

Az univerzális Isofix adaptereket különféle beszállítók értékesítik az interneten. Az egyik legnagyobb német autóklub, az ADAC arra hívja fel a figyelmet, hogy utólagos beszerelés esetén, csak jóváhagyással, járműspecifikus isofixet vásároljanak az autós szülők.

2410 Isofix Adapter 1

Segítik a könnyebb közlekedést

High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.

...
2025.02.13. 10:08

Segítik a könnyebb közlekedést

High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.

Mindentjáró terepjáró

A Toyota Land Cruiser az autós világban elismerten a legjobb öt civil terepjáróként számon tartott típus. Tehetsége kiaknázására az izlandi Arctic Trucks átalakításokat végzett a 250-es altipuson.

...
2025.02.05. 08:40

BMW kulisszatitkok

A BMW használja a világ legnagyobb és legcsendesebb statikus szélcsatornáját.

...
2025.02.03. 08:56

BMW kulisszatitkok

A BMW használja a világ legnagyobb és legcsendesebb statikus szélcsatornáját.

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.01.16. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.