Becsapósak lehetnek a hideg évszakokban az útviszonyok! A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék – legrosszabb esetben ónos eső – formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra, folyamatos kockázatot jelent az autózókra. Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amellyel száraz úton, sőt még melegebb évszakokban esős úton is bevehető az adott ív, a hidegben túl sok lehet.
Így a száraz útviszonyokhoz képest mérsékelt sebesség mellett is megcsúszhat a jármű. Ezért érdemes nagyon figyelni. Ha az aszfalt nedvesen csillog, akkor óvatosabban kell haladni, a nyálkás út csúszósabb az esősnél. A fagyás közeli, vagy olvadás közeli állapotban lévő víz kitölti az útburkolat szemcsemélységét, ezáltal csökken az abroncsok tapadása. A gumiabroncsok, még a téli mintázatúak és keverékűek sem tudják kiszorítani maguk alól ezt a fajta útfelületi félig fagyott vizet.
Ha kanyarban megcsúszik az autó kerülni kell az erős fékezést vagy a pánikszerű gyors kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, precíz kormányzással, újbóli enyhe gázadással, a kormányzott kerekeket mindig a kívánt haladási irányban tartva visszanyerhető a gépjármű feletti uralom. Előnyt élvezhetnek a menetstabilizáló rendszerrel felszerelt gépjárművek tulajdonosai, nekik a legfőbb feladatuk íven tartani a járművet és szintén kerülni az erőteljes fékezést, vagy gázadást, a durva kormánymozdulatot.
Érdemes csúszásveszélyre gyanakodni akkor is, ha síkosságmentesítettek, és látszólag csak nedvesek az utak a következő helyzetekben:
– felüljárókon, ugyanis a felüljáró szerkezetet hidegebb, így felfagyások alakulhatnak ki az útburkolaton
– hegyes, dombos vidéken északi oldali útszakaszokon
– vízátfolyásos utakon
– lejtős utakon, ahol van rá esély, hogy a csapadék lemosta a csúszásmentesítésre leszórt anyagot
– nyomvályús útszakaszokon
Ködben a látótávolság is drasztikusan csökken, ezt is figyelembe kell venni ebben az időszakban. Javítható a láthatóság az autó hátsó ködlámpájának a használatával. Ezek a helyzetjelzőknél erősebb fényű lámpák: ezért is zavaró az indokolatlan használatuk ködmentes, csapadékmentes környezetben. Nagy ködben be kell kapcsolni a hátsó ködlámpákat, sokat javít a közlekedés biztonságán. Azonban figyelni kell rá, hogy a ködös területről kiérve, főképp este, mielőbb le is kapcsolja a hátsó ködlámpákat a sofőr. A hátsó ködlámpa használata foltosan ködös területen, vagy enyhén ködös országúti-, vagy autópálya környezetben lehet a helyzethez alkalmazkodó. Enyhe ködben a távoli észlelést segíti a hátsó ködlámpa, azonban, ha a hátulról érkező beéri a ködlámpával haladót, az észlelési távolság ismeretében le is lehet kapcsolni, ne zavarja a mögöttes forgalmat: megtette a feladatát, az észlelést segítette.
A látótávolságon elsősorban sötétben segíthet valamelyest az első ködfényszórók használata. Lényegében helyzetfüggő, hogy milyen világításkombinációval a legjobb haladni: nagyban függ a köd sűrűségétől, a talajközeli-, vagy szórtabb, magasabban kezdődő jellegétől. Egy biztos: a távolsági fényszóró bekapcsolásával durva fényfalat emel a sofőr, amely nagyban rontja a látási esélyeket. Van köd, amelyben elég a tompított fényszóró használata, van, amelyben szerencsésebb kiegészítőfényként bekapcsolni a ködfényszórót: ez utóbbi hatékonysága nagyban függ az autótípustól, a ködfényszóró elhelyezésétől. Annál hatékonyabb minél lejjebb van, mert úgy be tud világítani a köd alá, így nő a látótávolság. Előfordul olyan köd is, amelynél a legnagyobb látótávolság a ködfényszóró használatával érhető el, mert a tompított fényszóró fénye is zavaró reflexiókat gerjeszt, tehát jóbb lekapcsolni: helyzetjelző+ködfényszóró használatával haladni. Nappal a ködfényszórók használatának az indoka, hogy a szemből érkezők előbb észlelhetik az autót, ezzel nő az észlelési távolság, biztonságosabb a haladás.
