2024.11.20, 13:38
Spórolnak a biztosításon

Az alkuszszövetség szerint a vártnál élénkebb az év végi kgfb-kampány.

Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak a 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel. A független alkuszcégek eddigi visszajelzései alapján az online kötések átlagdíja a tavalyi szint közelében, 32-33 ezer forint között alakul, a szerződésüket lecserélő autósok az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak mintegy harmadát tudták a váltással megtakarítani.

Besnyő Márton, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben hangsúlyozta, nem csupán a kötelező díjon lehet spórolni ebben az időszakban, hanem azzal is, hogy ilyenkor számos biztosító további kedvezményt kínál azok számára is, akik a kgfb-vel egyidejűleg casco- vagy lakásbiztosítási szerződést is kötnek Az előző évek tapasztalatai szerint az év végi kampányban a váltások 40-50 százaléka az utolsó tíz napban zajlik le.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítás felmondásának határidőre, azaz december 1-én éjfélig be is kell érkeznie a meglévő szerződést kezelő biztosítóhoz. A levelet az idén legkésőbb négy-öt nappal korábban fel kell adni, a biztosító ügyfélszolgálati irodájában pedig legkésőbb jövő péntekig lehet intézkedni. Az elektronikus úton történő felmondásra még az utolsó hétvégén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.