2024.09.26, 13:06
Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

A szükség-pótkereket, vagy mankókereket a gyártók hely- és súlytakarékossági okokból találták ki. Arra szolgál, hogy defektet kapva az autó továbbsántikálhasson az első gumis műhelyig. Jelenleg kétféle mankókerékkel találkozthatunk az autók csomagtartójában – illetve a hely-, és tömegtakarékossági okokból defektjavító készlettel. Az egyik a klasszikus, „virsli” mankókerék. Ez, hogy megfeleljen a céljának, jóval kisebb méretű az autó szerelt gumiméreténél, szélességében nagyon, de általában átmérőjében is – így foglal kevesebb helyet a csomagtartóban. Mindez már sejteti, hogy nem képes száz százalékban pótolni a kieső eredeti kereket, hiszen nagyban romlik vele az autó stabilitása. Kisebb felületre jut ugyanaz a terhelés, amelyet az eredeti széles gumi visel el, így a szükségvirslinek a méretéhez képest komoly terhelést kell elviselnie.

Az újabb típusú mankókerék közel azonos méretű, geometriájú a gyárilag szerelt alapméretes kerékkel – az átmérője azonos. Így közel teljesértékű abroncs, az eredetit megközelítő vezethetőséggel és biztonsági tartalékkal. De ez sem teljesértékű, mert az ilyenre szerelt gumi szerkezete-, és anyaga gyengébb az állandó használatra tervezett gumiabroncsokénál.

Mindkét típusú mankókerék, vagy pótkerék gyengébb képességű a teljes értékű abroncsnál. Ez elég ok arra, hogy a gumi- és autógyártók a szükségkerekek használatát korlátozzák. Hangsúlyozzák, hogy csak rövid távon szabad használni, azt is sebességkorlátozással, amely rendszerint 80 km/óra. Aki ezeket az utasításokat figyelmen kívül hagyja, az balesetet kockáztat.

Mankokerek1
Látható a méretkülönbség

Elő a jégkaparókkal!

Beköszöntött az az időszak, amikor a szabadban parkoló autók üvegfelületeire reggelre ráfagy a pára, vékony, jeges felületet képezve. Elindulás előtt ezt gondosan le kell takarítani!

...
2024.12.02. 06:05

Jár büntetés a télen nyári gumit használóknak?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy büntethető-e az évszaknak nem megfelelő gumiabroncs használat, illetve az ilyen esetet miként ítéli meg a hatóság és a biztosítók egy esetleges baleset után?

...
2024.11.30. 06:15

Mire számítsunk a gumisnál?

Szerelési árak, gumiabroncs árak, mitől lehet olcsóbb, mitől drágább a téligumira való átállás.

...
2024.11.27. 11:10

Mire számítsunk a gumisnál?

Szerelési árak, gumiabroncs árak, mitől lehet olcsóbb, mitől drágább a téligumira való átállás.

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

...
2024.11.27. 05:14

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, nyálkás hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

Most már tényleg jöjjön a téligumicsere!

Vasárnap már december, jövő pénteken jön a Mikulás, várhatóan tartósan hideg idő lesz, ködös, nedves reggelekkel, nem mindegy milyen gumikon jár az autós.

...
2024.11.26. 13:20

Most már tényleg jöjjön a téligumicsere!

Vasárnap már december, jövő pénteken jön a Mikulás, várhatóan tartósan hideg idő lesz, ködös, nedves reggelekkel, nem mindegy milyen gumikon jár az autós.

Mit ne tegyünk csúszós úton?

Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.

...
2024.11.23. 07:10

Mit ne tegyünk csúszós úton?

Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.

Ne marja a rozsda

Sokan nem gondolnak rá, pedig az autó fenéklemezei is sérülnek, sérülhetnek a normális utcai használat során is. Érdemes a tél előtt kijavítani a hibákat.

...
2024.11.20. 08:37

Ne marja a rozsda

Sokan nem gondolnak rá, pedig az autó fenéklemezei is sérülnek, sérülhetnek a normális utcai használat során is. Érdemes a tél előtt kijavítani a hibákat.

Rosszul választott téligumival is lehet csúszkálni

A takarékoskodás is lehet hátrányos, például, ha a téligumibeszerzésnél azon spórol az autós, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol évszakspecifikus abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le.

...
2024.11.18. 07:15