A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.
A becslések szerint 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban a gépjárműtulajdonosok. A kampányban folyamatosan csökken az autótulajdonosi érintettség, hiszen január 1-jével a 2010 előtt vásárolt, és azóta tulajdonost-, vagy üzembentartót nem váltó gépjárművekre kötött biztosítási szerződések válthatóak. A többi autós a jármű vásárlásának az évfordulóján tud szerződést váltani. Érdekes tudni, hogy több mint 750 000 gépjármű (köztük a fent említett 400 000 személyautó), már legalább 15 éve nem cserélt gazdát. Kozma Gábor, az Insura.hu biztosításközvetítő vezérigazgatója szerint a piaci trendek arra utalnak, hogy a gépjárművek üzembentartóinak nem kell díjemelkedésre számítaniuk. Az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében az idei kampányban is 33 000 forint körül alakul majd. A díjak várhatóan az infláció mértékét sem követik, mert az év végi váltási kampány a biztosítók között mindig élénk versenyt teremt. Különösen a fővároson kívüli autósok esetében még arra is van esély, hogy az átlagdíjak csökkennek.
Érdemes az év végi ajánlatok átlagdíját összevetni az évközbe kiajánlott átlagdíjakkal. Ez utóbbiak jóval magasabbak, az Insura előző negyedéves adatai szerint 55 000 forint körüliek személyautók esetén. A 66 százalékos különbség egyik oka, hogy az érintett autók kora 15 év feletti, 95 százalékuk a legkedvezőbb díjú B10 fokozattal rendelkezik. A teljes állománynak viszont csak alig harmada tartozik ebbe a körbe. Érdekes ebből továbbszámolni, hogy ezek szerint a négymillió feletti magyar személyautóállományból közel másfélmillió jármű tulajdonosa-, vagy üzembentartója tíz-, vagy több mint tíz éve nem okozott még kisebb balesetet sem.
A biztosítók többsége a bonus-malus rendszer alkalmazásán túl idén is károkozói pótdíjat számít fel azoknak az autósoknak, akik három vagy öt éven belül kárt okoztak. Mivel ezek szorzója biztosítótól függően másfél-kétszeres is lehet, ez a pótdíj általában jelentős díjemelkedést eredményez. Fontos, hogy az ügyfél a kalkuláció során a megfelelő káradatokat tüntesse fel aki váltani akar, különben a kiválasztott biztosító a kártörténeti adatbázis ismeretében a kalkuláltnál jóval magasabb díjról küld számlát – hívta fel a figyelmet az Insura szakértője. Érdekes hatása a „malus” rendszernek, hogy amíg ismét nem éri el az autós a korábbi bonus besorolását, addig egy folyamatos magasabb díjat görget maga előtt rendesen megfizetve a károkozáséért. Továbbá a „malus” fokozatban hamar a legmélyebben találhatja magát a biztosított, „bonus” irányba viszont kis lépésekkel halad, majd B10 után nincs tovább, hiába a tizenév feletti költségmentessége a biztosító felől – márpedig az év végi váltók 95 százaléka, ha létezne olyan, már B15-ben lehetne, lényegében csak adminisztratív költséget okozva.
Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke az MTI-nek jelezte, hogy a novemberi kgfb-kampány a hazai gépjárműállomány (minden kötelező felelősségbiztosítással érintett járművet számolva, tehát teherautó, busz, motorkerékpár is) 13-15 százalékát érinti, és az előző évek tapasztalatai alapján a tulajdonosok 8-10 százaléka él majd a biztosításváltás lehetőségével. Papp Lajos elmondta, hogy a kötelező biztosítással foglalkozó 12 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az év végi tarifáit. Az érintett ügyfelek ezután tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.
A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december 1-jén éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ elnöke szerint célszerű az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg megkötni. Az autósok 2010 előtt egységesen január 1-jei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.
Mit vesznek a magyarok?
A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.
Mit vesznek a magyarok?
A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.
Nőttek a vendégtankolások is
11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.
Nőttek a vendégtankolások is
11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.
Fővárosi aratás
Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.
Fővárosi aratás
Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.
Közösen a biztonságos közlekedésért
Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.
Közösen a biztonságos közlekedésért
Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.
Az erős forint húzza az importot
Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.
Az erős forint húzza az importot
Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.
Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala
A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.
Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala
A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.
A NAV segít a befizetésben, ha nem megy
Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.
A NAV segít a befizetésben, ha nem megy
Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.
Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap
A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.
Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap
A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.
