Az évtized végére épülhet meg a gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg, valamint az országhatár között.
A tervek szerint 2030 végére készülhet el az M87-es gyorsforgalmi út Szombathelyről Kőszegre, illetve az országhatárig vezető 16,3 kilométeres szakasza, és ehhez illeszkedve 15,8 kilométernyi országos kezelésben lévő alsóbbrendű út felújítása, valamint néhány kilométernyi új út építése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Nyul Zoltán elmondta, hogy a tervezési szakasz érdemi része lezárult, a szükséges hatósági engedélyeket megkapták, illetve azokat újra megszerzik, amelyek a hosszas előkészítés során már lejártak. Ismertetése szerint 8,5 kilométeres hosszúságban új nyomvonalon épül meg a 87-es és a 89-es főút összekötésével a Szombathelyt északi irányból elkerülő út hiányzó szakasza, új körforgalmú csomópontokat alakítanak ki a 86-os, 87-es és 89-es főutak csatlakozásánál, a tervezett út csatlakozik a már meglévő 86-os gyorsforgalmi úthoz és a megépülő 87-es autóúthoz.
Az M87-es Szombathely-Kőszeg közötti szakaszán 2×2 sávon haladhat majd a forgalom, 110 km/óra sebességgel. Nyul Zoltán emlékeztetett arra, hogy a tervezésre a magyar kormány 2024 júniusában 2 milliárd forintot biztosított, a teljes beruházás költsége – becslése szerint – a Szombathely-Körmend közötti M86-os autóút megépítésének költségeivel együtt elérheti a 250-300 milliárd forintot. Szólt arról is, hogy az építéshez szükséges területek megszerzése – az érintettekkel történő megállapodások útján – jelenleg is folyik, az év végrére pedig befejeződhet, ezután 2026-ban elvégezhetik a szükséges régészeti kutatásokat, a tényleges építés pedig 2027-2030 között indulhat.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.