Még tart a síszezon, aki nekiindul vigyen hóláncot is, a síparadicsomok útjain átlalában kötelező tartozéka az autónak. Nem érdemes spórolni a hóláncon, hiszen szükséghelyzetben használjuk. Nagyon nagy a választék, ennek ellenére nem könnyű a vásárlás.
Ma már nem csak a hólánc az egyetlen olyan eszköz, amely segítheti az autóst a havas, jeges úton való elindulásban. Létezik hókengyel, hókarom, hópaplan, hózokni, és hólánc-spray is. Az eszközök árskálája is igen széles, 10 000 Forinttól 250 000 Forintig válogathatunk. Most fokozottan igaz, hogy ha nagy a választék, akkor nehéz a választás.
Kezdjük a klasszikussal, a hólánccal. Aki síelni jár, az nem hagyhatja ki a csomagtartóból, ha nem az elakadás veszély miatt, akkor azért, mert a rendőrök kérhetik a téli időben a síparadicsom országokban – sőt már Magyarországon is van útszakasz, amely havas időben csak úgy járható, ha van az autósnál hólánc. A hóláncok árlistája 10 000 Ft-tól indul. A szakértők szerint ez a fajta lánc leginkább a rendőr ellen véd, bemutatásra jó, sok haszna nincs. A lánc gyenge, könnyen szakad, nehéz felrakni. Igaz egy elakadásnál ez is jobb a semminél, mert legalább a veszélyes részről kikecmereghet az autós.

A klasszikus hóláncok jobb fajtái 40 000 Ft körüli ártól elérhetők. Láncvásárláskor ismerni kell az autó gumiméretét, mert a láncokat eszerint méretezik. Fontos az is, hogy a láncot miképpen fűzik, tehát a gumira rakva milyen alakzatot mutatnak. A keresztbe feszülő lánctagok jól kapaszkodnak, viszont nincs oldalvezetésük, ezeket terepjárókra szokták ajánlani (tényleges téli terepjáráshoz), ahol a sebesség, a sima haladás mellékes kérdés. A hosszában vezetett lánc ad jó iránytartást, ezért a személyautókra szánt láncoknál a hosszirányú és keresztirányú láncvezetést kombinálják, például hosszanti darabokkal összekötött rombusz formákkal. Ilyet válasszunk.

A hóláncot feszítőrugók és csatok tartják a helyükön, a felrakáshoz az autóval mozdulni kell (vagy a kereket elforgatni). Mivel nem mindig egyszerű a felrakás, különösképpen, ha a hó már félig eltömítette a kerékjáratot, a fejlesztések arra irányultak, hogy olyan eszközöket fejlesszenek, amelyeknek egyszerű a felrakása – és a levétele, mert sokszor az összejegesedett láncot nehezebb leszedni, mint felrakni. Ilyen például a sodrony hólánc.

Az Ice Man nevű eszköz lánc helyett bowdenszerű sodronyból készül, felrakásához nem kell a kereket forgatni, a gumi tetején kell a rögzítéshez összecsatolni. Előnyeként a gyorsabb felrakást említik, valamint, hogy a sodrony csak 6 mm átmérőjű, szemben a lánc 12 mm-rével, így jobban elfér akár a szűk kerékdobban és nem veri szét a műanyag dob-betétet – az ár 25 000 Ft-tól indul.
A hókengyelek vagy hókarmok is alapvetően egyszerűbben felrakhatók. Látványra hasonlítanak a kerékbilincshez, csak éppen nem a rögzítés, hanem az indulás elősegítése a feladatuk. A legegyszerűbb változaton négy acél rúd kapaszkodik a kerékbe, amelyeket szétnyitás után egy erős rugó tart a helyén. Na ezzel a rugóval lehet birkózni. A nagy bajban kisegít, de tartós haladáshoz nem tökéletes. Ára 10 000 Forint körüli.

Ennek profibb változata például a Great Spider, amely 8 fémstoplis műanyag karommal veszi körül a kereket. Használatához indulás előtt a kerekekre (gumisnál, szervizben, vagy otthon) adaptereket kell szerelni, amelyek ára 15 ezer Ft körüli. Viszont ha ez megvan a segédeszköz nagyon egyszerűen rögzíthető, nagyon könnyel le is szedhető. Nem kell a kocsit mozgatni, amint a kerék forog, a karmok elhelyezkednek – a karmok ára kerékmérettől függően 20 000-től 60 000 ft-ig nyújtózkodik.
A legújabb generációs hóláncok mintegy a hókarmok vagy hókengyelek könnyű felrakását egyesítik a láncok jó vonóerő-, tapadás-, kapaszkodásjavító képességével. Ilyen a Xaxton gyorshólánc, vagy a Thule K-Summit hólánc. Hasonló az alapelvük, egy adaptert kell a kerékcsavarra rögzíteni (nem kell szerviz, a helyszínen megejthető művelet), majd ehhez az adapterhez rögzíthető az eszköz középrésze, amelyről a hókengyelhez hasonló tartók hajlanak a kerékhez, viszont egy többsoros lánc köti össze őket. Végülis a segédkarok tartják a hóláncot. Elindulva a lánc magától elfoglalja az ideális pozícióját. Könnyű ezeket az eszközöket kezelni (felrakni, levenni), hatékonyak, de sajnos drágák 100 000-140 000 Ft.
Érdekes újszerű eszközök a hópaplan, vagy hózokni nevűek. A lényeg, hogy egy erős szövet huzatot kell a kerékre húzni, amely tépőzárral könnyen rögzíthető. Felrakáskor itt is előre kell gurulni a kocsival, vagy beragadva forgatni a kereket. Van típus amelyen fém drótokkal erősítetté a szövetet, (mintha szögesdrót lenne benne), így jégen is kapaszkodik rendesen. Áruk 20 000-35 000 Ft. Viszonylag egyszerű a felrakásuk, levételük, de erős emelkedőkhöz nem ajánlják a gyártók (ez a hókengyelekre is igaz).

Végezetül jöjjön egy kesztyűtartóba dobható eszköz, a hólánc spray. Az átlag 2000 Forintba kerülő flakonból tapadó anyagot lehet a kerékre fújni. Ehhez nem kell megtisztítani a gumit, a hatóanyag átmegy a havon, jégen, trutyin. Felfújás után 3-5 percet várni kell, majd mehet a menet. Kifejezetten elakadáshoz javasolt, nem pótolja a hóláncot. A fényezést nem bántja, és jó gondolat a gyártótól, hogy például ónos esőben javasolja a cipőtalpak befújásához. A gumiról való eltávolítása motormosóval, vagy tiszta szesszel lehetséges.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
Megelőzhető lerobbanások
Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.