2024.08.16, 13:20
Újabb információk a KRESZ módosításról!

A KRESZ-módosítást koordináló munkacsoport felfedte mit mond majd az új szabályrendszer a rolisokról, gyalogosokról, bringásokról. Sok a fajsúlyos változás!

Harmadik alkalommal hívta az újságírókat egy minisztériumi háttérbeszélgetésre az a munkacsoport, amely a készülő új KRESZ módosításának a koordinálásán dolgozik. Ismét kiemelték, hogy nem csak a KRESZ (hivatalosan az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet) megújításán dolgoznak, hanem a közlekedést szabályozó teljes jogi keretrendszeren, ami kiterjed a jelzőtáblákra, a vizsgáztatásra, a járművezető-oktatásra, illetve a szankcionálásra is.

Most izgalmas témát hoztak fel: a gyalogosokra, kerékpárosokra, illetve a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályok változásairól osztottak meg érdemi információkat. Mint mondták a jövőbeli KRESZ egyszerűbb lesz, mint a mostani. Egyértelműsítenek szabályokat, elavultakat kivesznek belőle, illetve beemelnek olyanokat, amelyek nem szerepelnek a szabályok közt. Ilyen például a mikromobilitási eszközökre (roli, seegway, görkorcsolya, gördeszka).

A készülő KRESZ-ben egy helyre gyűjtik a gyalogosokra vonatkozó szabályokat is, nem kell lapozgatni a paragrafusok közt az érdekelteknek. Azt már korábban egyértelművé tették a jogalkotók, hogy az új KRESZ-ben hangsúlyosabb lesz a gyengébbek védelme.

 

Gyalogosok

Az új KRESZ egzakt módon definiálja majd a gyalogos fogalmát, eddig ez ugyanis hiányzott. Gyalogos a jelenlegi szabályok szerint az, aki gyalog jár, ez azonban problémákat okozhat. Például segédmotort vagy kerékpárt toló személy gyalogosnak minősül, míg aki motort vagy személyautót tol, az járművezetőnek. Ugyanis egy elromlott autót – a jelenlegi szabály szerint – kizárólag jogosítvánnyal rendelkező, nem ittas személy tolhat. A jövőben azonban a járművét toló is gyalogosnak fog minősülni.

Az új KRESZ szerint szintén egyértelműen gyalogos lesz a gördeszkás, a görkorcsolyás, a lábbal hajtós rolleres, a talicskát toló személy, a kisállatot, hobbiállatot pórázon vezető személy és a 10 km/óránál nem gyorsabb motoros kerekesszékkel közlekedő is.

Jelenleg a gyalogosnak akkor van elsőbbsége, ha lelépett a járdáról. Fontos változás, hogy a jövőben nemcsak az átkelés közben jár majd elsőbbség a gyalogosoknak, hanem már az átkelési szándékuk esetén is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek az átkelő felé közeledő, illetve az úttest szélén álló gyalogost észlelve is lassítaniuk kell. Egyértelműsítik, hogy a kanyarodó járműnek mekkora szakaszon kell elsőbbséget adni a gyalogátkelőhely nélküli úton átkelni kívánó gyalogosnak. A tervek szerint ez egy olyan hosszú szakasz lesz, amilyen széles járdáról érkezik a gyalogos.

2408 Rolis Gyalogos Bringas 2

Az is újdonság lesz, hogy amennyiben a gépjármű nem zavarja a közlekedésben a gyalogost, abban az esetben áthaladhat a gyalogátkelőhelyen. Például, ha egy hatsávos úton egy azon keresztül futó gyalogátkelőhelyen a külső sávban halad egy autós, miközben az út túloldalán lelép egy gyalogos a zebrára, ebben az esetben, ha az autós átér a gyalogos előtt a zebrán, úgy, hogy nem akadályozza, a jogszabály megengedi majd neki, hogy áthaladjon a gyalogátkelőn. Az ilyen esetek miatt fontos a jogszabály minél részletesebb megfogalmazása.

A javaslat úgy fogalmaz, hogyha egy forgalmi sávban halad egy gépjármű, akkor neki akkor kell megállnia, ha a mellette lévő forgalmi sávban látja közeledni a gyalogost. Ha távolabb van, akkor is van elsőbbségadási kötelezettsége a járművezetőnek, de ebben az esetben dönthet úgy, hogy még nem kerül vele kontaktusba, tehát áthajthat a gyalogos zavarása nélkül. Fontos megjegyezni, hogy amíg a járműveknél az elsőbbségadás arra vonatkozik, hogy az elsőbbséggel rendelkező járművet nem kényszerítheti a másik jármű a haladási irányának és sebességének megváltoztatására, addig a gyalogosokat még zavarni sem lehet.

Vannak olyan helyzetek, amikor csak a kerékpárosok számára kijelölt kerékpáros-átkelőhely van felfestve az adott területen. Ezeket használhatják majd a gyalogosok is, ugyanúgy, mint egy gyalogátkelőhelyet.

A hatályos jogszabály szerint abban az esetben, ha nincs a gyalogosok számára kijelölt járda, akkor használhatják az autóknak fenntartott úttestet, az út jobb szélére húzódva. Ha valamilyen okból a nem gépjárművel közlekedők az úttestre kényszerülnek, abban az esetben a jogszabály az úttest jobb szélére rendeli őket. A jogalkotók ennek kapcsán felismerték azt, hogy az úttest jobb szélét valamilyen elnevezéssel kell illetni, ezért megalkotnának egy olyan fogalmat, amelyet forgalmi zónának neveznének, amely definiálja ezt a virtuális sávot. Azért fontos ennek a meghatározása és elnevezése, mert akkor lehet hozzá szabályokat kötni, és ki lehet fejteni, hogy milyen szabályokat kell betartania annak, aki ebben a virtuális sávban közlekedik.

 

Kerékpárosok

A kerékpárosokat sérülékenyek, és sok köztük a gyerek. Ezért kötelezettségekkel kell biztosítani az ő védelmüket. Emellett szeretnék megszüntetni a „táblaerdőt”, és kijelölni az alapvető szabályokat, hogy csak a kivételeket kelljen kitáblázni.

Az új KRESZ számos új fogalmat definiál majd, ezzel is tudomásul véve, hogy a közlekedési eszközök palettája mára igen színessé vált. A tervek szerint a jövőben lesznek kerékpárok és „különleges kerékpárok”. A hagyományos kategóriába tartoznak majd a klasszikus kétkerekű kerékpárok és a nem csak izomerővel hajtottak, de 1000W teljesítményig és 25 km/óra legnagyobb sebességig az elektromos biciklik is. A másik kategória a különleges kerékpároké, ahová a két- vagy több kerekűek, egyebek között a bringóhintók, a cargo biciklik, vagy a riksák tartoznak majd.

2408 Rolis Gyalogos Bringas 1

Az új szabályozás létrehozza a saját helyeit a kerékpáros-közlekedésnek. Az egyik ilyen sajátos hely lesz a kerékpáros-övezet. A kerékpáros-övezetek több utcányi területek is lehetnek, ahol a kerékpárosok a menetiránynak megfelelő sávot szabadon – tehát anélkül, hogy rendeződniük kellene – használhatnák a kerékpárutakon megengedett maximális sebességhatárig. Itt a gyalogosok a kijelölt járdákon közlekedhetnek. Amennyiben nincs ilyen, akkor a már említett virtuális sávban kell haladniuk. Az ilyen zónákba gépjárművek nem hajthatnak be. Ez utóbbi alól kivételt csak a célforgalom képezne, de ez esetben is maximum csak 30 km/óra sebességgel közlekedhetnek az autók.

Újdonságként kerül be a KRESZ-be a „kerékpáros átkelőhely” – magyarul a biciklis zebra. Eddig ilyen nem volt, bonyolult táblákkal volt kijelölve az elsőbbséggel védett kerékpárút átvezetés. Az új felületi elem egy új sebességhatárt is hoz a rendszerbe. A kerékpáros az átvezetés előtt már 10 méterrel is legfeljebb 10 km/óra sebességgel mehet. Újdonság – ahogy már írtuk, hogy ezt a kerékpáros átkelőhelyeket gyalogos is használhatná. A gyalogátkelőhely és a kerékpár viszonya nem változik, de most már kimondva is átengedi a zebrán tekerve a biciklist majd a KRESZ, de ebben az esetben a járműforgalommal szemben a bringásnak nem lesz elsőbbsége. Leszállva, a kerékpárt tolva viszont igen.

Lakott területen kívül megengedett lenne a bolyban haladás. Egy boly 6 és 12 fő közötti lehet, ebben az esetben a bringások akár egymás mellett is tekerhetnek, természetesen úgy, hogy helyet kell hagyniuk a többi járműnek is.

Jelenleg a kerékpárok haladási sebességének szabályozása kaotikus. A járdán és a gyalogosövezetben maximum 10 km/óra, a gyalogos- és kerékpáros-övezetekben maximum 10–20 km/ór (napszaktól és helytől függően), kerékpárúton 30 km/óra, lakott területen kívül sisakkal maximum 50 km/óra, míg ugyanitt sisak nélkül 40 km/óra a megengedett sebesség.

A munkacsoportnál még nincs egyetértés abban, hogy ez az új KRESZ-ben hogyan változzon. Így jelenleg három javaslat van az asztalon.

  1. A járdán a mindenkori gyalogosforgalomhoz igazodóan, de maximum 10, míg nem járdán, de olyan helyen, ahol gyalogos is közlekedik, a gyalogosforgalomhoz igazodóan, de maximum 20 km/óra a megengedett. Más helyeken pedig 50 km/óra a határ.
  2. Mindenhol 50 km/óra a megengedett sebesség, ahol nincs gyalogosforgalom, ahol pedig van, ott a mindenkori gyalogosforgalomhoz igazodva közlekedhetnek a kerékpárosok felső határ nélkül.
  3. A jelenlegi szabályozás megtartása.

Az új tervezet kiszélesíti az előresorolás lehetőségeit. Az elképzelés szerint a kerékpárosok az álló, vagy 20 km/óránál lassabb sor mellett elmehetnek (jobb oldalról) előre, de csak az útkereszteződésig vagy a jobb szélre besorolt járműig. A kereszteződés előtt vagy benne álló jármű mellett kötelezően meg kell állni, mozgó jármű mellett azzal együtt gurulva át szabad haladni.

A tervek szerint egyirányú úton 30-as zónában vagy alatta (lakó-pihenő övezetben például) alapértelmezésben is szabad lesz forgalommal szemben közlekedni, nagyobb sebességű úton csak akkor, ha ezt tábla jelzi. Újdonság viszont, hogy a forgalommal szemben haladva tábla nélkül is elsőbbséget kell majd adni a biciklisnek a keresztirányú forgalomnak egyenrangú kereszteződésben, kivéve, ha kerékpársávon vagy autóbusz forgalmi sávon közlekedik.

2408 Rolis Gyalogos Bringas

Régóta vita tárgya, hogy kötelező legyen-e a sisak viselése a kerékpárosok számára. A jogszabálytervezet szerint a sisak hordásának kötelezővé tételét lépcsőzetesen vezetnék be a kerékpárosoknak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek kötelező lesz a sisak hordása, aki a hatálybalépéskor még nem töltötte be 14. életévét. Értelemszerűen ezeknek a fiataloknak a 14. életévük betöltése után is kötelező lesz a sisak viselése. Így folyamatosan tudna felnőni újabb és újabb generáció, akiknek már természetes, hogy kerékpározáskor sisakot hordanak.

 

Mikromobilitás, elektromos rollerek

Az újfajta közlekedési eszközök megjelenése szükségessé tette a rávonatkozó új szabályok megalkotását. Ehhez az újfajta járműveket definiálni kell a rájuk vonatkozó szabályok kialakításához. A kerékpárokhoz hasonlóan az elektromos rollereket is két csoportba osztják.

A tervek szerint

– motoros rollernek minősülnek majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű vagy 35 kilónál könnyebb, illetve sík úton, önerőből 25 km/óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító járművek.

– nagy teljesítményű motoros rollernek számítanak majd az 1000 W-nál erősebb motorral rendelkező vagy 35 kilónál nehezebb, 25 km/óránál gyorsabb járművek.

A könnyű e-rollerekre a kerékpárokra érvényes szabályok lennének érvényesek. 12 éves alsó korhatárral, max. 25 km/óra engedélyezett sebességgel, a kerékpárosokkal azonos védőfelszereléssel, illetve világítás használata mellett.

Az erősebb elektromos rollerek zöme a segédmotor-kategóriába tartozna, vagyis a már kötelező biztosítás mellett előírnák a bukósisak használatát is, legnagyobb sebességük pedig a kategóriának megfelelően 40 km/óra lenne, illetve nem hajthatnának fel gyalog- és kerékpárútra, járdára és kerékpársávra. Lakott területen kívül pedig szintén nem mehetnének a kerékpárúton.

A szabályalkotók az egyéb modern mikromobilitási eszközöket, amelyek nehezebben besorolhatóak és egyelőre a „tűrt” kategóriába tartoznak, azok használatát is szigorúbban szabályozzák majd. Ezekre az eszközökre is lesznek  szabályok, így sebességkorlát meghatározás, illetve alapvetően a gyalogosok szabályai szerint közlekedhetnek majd. Például az úttestről kitiltják őket. A jövőbe a jogszabályba csak azokat emelik majd be névlegesen, amelyek tömegesen jelennek meg a közlekedésben.

Ki-, merre jár e-rollerrel?

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.

...
2024.09.05. 13:05

Ki-, merre jár e-rollerrel?

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.

Golyóálló konfekció-Toyoták

Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.

...
2024.09.04. 07:37

Golyóálló konfekció-Toyoták

Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.

Különleges különdíjasok

A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.

...
2024.09.01. 08:53

Különleges különdíjasok

A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.

Veszélyek az iskolába vezető úton

Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.

...
2024.08.30. 08:48

Veszélyek az iskolába vezető úton

Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.

A győzelemig vezető út

Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.

...
2024.08.29. 17:12

A győzelemig vezető út

Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.

Így nyerték meg a Skodát

A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.

...
2024.08.27. 12:53

Így nyerték meg a Skodát

A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.

Ikarus-rajongóknak ajánlott!

Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.

...
2024.08.24. 08:41

Ikarus-rajongóknak ajánlott!

Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.

Dolgos terminátorok

A BMW csoport humanoid robotokat tesztelt a gyártási folyamatban.

...
2024.08.23. 10:12

Dolgos terminátorok

A BMW csoport humanoid robotokat tesztelt a gyártási folyamatban.