Ferencvárosi és újpesti főútvonalak átépítését kezdeményezi a főváros.
A Fővárosi Közgyűlés február 26-i, szerdai ülésén arról döntött, hogy az „Útfelújítási program” keretében biztosítja a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca felújításához szükséges pénzügyi fedezetet. A kiviteli tervek készen állnak, a BKK felkészült a kivitelezés lebonyolítására.
A tervezetek szerint az új felújítási-átépítési sémát követve lassul és szűkül a gépjárműforgalom számára biztosított útfelület, ezzel szemben előnyben részesülnek a kerékpáros, és mikromobilitási közlekedési formák. Így építik majd át a ferencvárosi Mester utca belső, a Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszát is. Újpesten pedig az István út és a Pozsonyi utca hasonló elvű újjáépítése várható. A közbeszerzési eljárások lefolytatása után Ferencvárosban és Újpesten is várhatóan 2026 végére fejeződhet be a kivitelezés. A beruházások költsége bruttó 3,97 milliárd forint.
A Mester utca a IX. kerület és egyben a főváros egyik forgalmas sugárirányú útja. A BKK 2021-ben társadalmi egyeztetést indított a Mester utca belső szakaszának megújulásáról. A kérdőívet több mint ezren töltötték ki, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a témában. A tervezésbe a BKK az érintett civil szervezeteket, valamint a helyieket képviselő kerületi önkormányzatot is bevonta. Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint az akadálymentes közlekedés biztosított lesz, új gyalogos-átkelőhely épül az 51-es és az 51A villamos szükségleszállóhelyénél, valamint a Mester utca és a Thaly Kálmán utca sarkán. A Liliom utcától a Nagykörút felé részben elválasztott, a Márton utca és a Liliom utca között teljesen elválasztott, védett kerékpáros útszakaszt építenek.
Újpesten az István út és Pozsonyi utca esetén a Görgey Artúr utcától délre, egészen a kerülethatárig mintegy 1,8 kilométer útszakasz átépítése várható. A felújítással közvetlen kerékpárút kapcsolat jöhet létre Káposztásmegyer és a Tanoda téri iskolák között, könnyebbé válhat Újpestről a belváros megközelítése. A tervezésbe a BKK az érintett civil szervezeteket, valamint a helyieket képviselő kerületi önkormányzatot is bevonta. Eszerint a gyalogos-átkelőhelyek kiemelését is elvégzik a merőleges utcák kereszteződéseinél, a Petőfi utca és a Munkásotthon utca között lámpaprogrammal támogatják a kerékpáros-közlekedést, az Árpád úti kereszteződés eltérő fázisban – az Astoriánál és a Corvin negyednél már alkalmazottt módon –, „külön” zöld lámpával lesz elérhető mindkét irányból a kerékpárosoknak. Új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki Angyalföld kocsiszín és a benzinkút között.
Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.