2025.02.17, 21:57
Elhunyt Lambert Gábor

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy 69 éves korában elhunyt Lambert Gábor, közgazdász, újságíró, aki 2017 óta volt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs vezetője.

A MABISZ és az ORFK-OBB több közös programban dolgozott együtt, közel évtizedes együttműködés alakult ki a például a Biztonság Hete rendezvénysorozaton. Egy hete még Gáborral közösen tárgyaltuk, terveztük az őszi Biztonság Hetét.

A Magyar Biztosítók Szövetsége tudatta, hogy 69 éves korában, 2025. február 16-án hunyt el Lambert Gábor. Közgazdász, újságíró, aki 2017 óta töltötte be a MABISZ kommunikációs vezetői posztját. Lambert Gábor a Jedlik Ányos Gimnázium kémia szakán érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomázott. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolájában 1981-ben szerzett végzettséget. Szakmai pályafutásából 20 évet a „Magyar Nemzet” című napilapnál töltött először munkatársként, majd a lap moszkvai tudósítója, külpolitikai rovatvezetője, végül pedig washingtoni tudósítója lett. Ezt követően a BBC magyar adásának budapesti tudósítójaként dolgozott, 2001-től pedig a Budapesti Kommunikációs Főiskola – a mai Metropolitan Egyetem –  újságíró szakának óraadó tanáraként oktatta a hírelemzés, a világsajtó, a külpolitika és a gazdaság iránt érdeklődő hallgatókat.

2002-től a Matthias Corvinus szakkollégium újságíró szakképzésének tanára lett, miközben 2000 és 2003 között a „Világgazdaság” című üzleti napilap szerkesztőjeként és rovatvezetőjeként dolgozott a társadalompolitikai, majd a külgazdasági és a publicisztikai rovatnál. Ugyanitt internetes szerkesztőként is segítette a szerkesztőség munkáját. Lambert Gábor öt éven keresztül a „Figyelő” hetilap főszerkesztője volt, a lapnál pedig különböző posztokon 14 évet töltött. Újságírói és oktatói pályafutása mellett gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, továbbá különböző esszékötetekben is jelentek meg publikációi.

A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjeként számos interjúban és közleményben hívta fel a magyar társadalom figyelmét a balesetmegelőzés és a közlekedésbiztonság jelentőségére. Gáborról sugárzott, hogy szereti és tiszteli az életet, jó kedélyű, kiegyensúlyozott személyiség volt. A kiegyensúlyozott tájékoztatás embere volt. Súlyos betegségét méltósággal viselte. Küzdelme és élni akarása mindvégig töretlen maradt, maradandó űrt hagyott maga után a Magyar Biztosítók Szövetségében. Emlékét megőrizzük, a Magyar Biztosítók Szövetsége Lambert Gábort saját halottjának tekinti. Nyugodjon békében!

Jobban félnek az utasok az önvezető autókban

Az önvezető autók utasainak reakcióit vizsgálták az SZTE kutatói.

...
2025.03.13. 10:24

Jobban félnek az utasok az önvezető autókban

Az önvezető autók utasainak reakcióit vizsgálták az SZTE kutatói.

Időt nyertek az európai autógyártók

Az Európai Bizottság döntése szerint a szén-dioxid-kibocsátási kvótákat az idei év helyett csak 2027-től szigorítják az új személyautók esetében.

...
2025.03.11. 08:16

Időt nyertek az európai autógyártók

Az Európai Bizottság döntése szerint a szén-dioxid-kibocsátási kvótákat az idei év helyett csak 2027-től szigorítják az új személyautók esetében.

Hollandia és az ittas vezetők

A bringák országában megengedőbbek a szabályok, kis mennyiségű alkohol fogyasztását engedik a sofőröknek. De a visszaesőket kivonnák a forgalomból.

...
2025.03.03. 12:54

Hollandia és az ittas vezetők

A bringák országában megengedőbbek a szabályok, kis mennyiségű alkohol fogyasztását engedik a sofőröknek. De a visszaesőket kivonnák a forgalomból.

Budapesti útfelújítások

Ferencvárosi és újpesti főútvonalak átépítését kezdeményezi a főváros.

...
2025.02.28. 09:07

Budapesti útfelújítások

Ferencvárosi és újpesti főútvonalak átépítését kezdeményezi a főváros.

Mit hoz az új KRESZ?

Még nagyban dolgoznak az érintettek az új KRESZ részletein, azonban mindig nyilvánosságra kerülnek információk a várható változásokról.

...
2025.02.27. 10:20

Mit hoz az új KRESZ?

Még nagyban dolgoznak az érintettek az új KRESZ részletein, azonban mindig nyilvánosságra kerülnek információk a várható változásokról.

Az autók java egyre megbízhatatlanabb

A neves J.D. Power éves felmérése szerint általánosságban romlott az autók minősége, egyre gyakoribbak a meghibásodások. Alig akad kivétel.

...
2025.02.26. 18:08

Az autók java egyre megbízhatatlanabb

A neves J.D. Power éves felmérése szerint általánosságban romlott az autók minősége, egyre gyakoribbak a meghibásodások. Alig akad kivétel.

Segítik a könnyebb közlekedést

High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.

...
2025.02.13. 10:08

Segítik a könnyebb közlekedést

High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.

Mindentjáró terepjáró

A Toyota Land Cruiser az autós világban elismerten a legjobb öt civil terepjáróként számon tartott típus. Tehetsége kiaknázására az izlandi Arctic Trucks átalakításokat végzett a 250-es altipuson.

...
2025.02.05. 08:40