Németországban 2009. január 01-én a helyszíni bírság összege jelentősen – átlagosan mintegy 60-80 %-kal – megemelkedett. Igazodva a szigorításhoz, a német rendőrség már megkezdte az előkészületeket ahhoz, hogy a közúti közlekedés szabályait a járművezetők az eddiginél is fokozottabban tartsák be. Hamburgban például „civil” motorkerékpárokat szereztek be, azaz olyan járműveket, amelyeknél semmi nem utal a rendőri jellegre. Négy darab BMW RT 1200-as motorkerékpárról van szó, amelyek 260 km/h sebességgel képesek haladni. Közülük kettőt a legmodernebb video-felügyeleti technikával szereltek fel, melyek kitűnően alkalmasak a mozgás közben elkövetett szabálysértések felderítésére és rögzítésére, ezen belül különösen a gyorshajtók, a követési távolságot be nem tartók, s a tilos jelzésen áthaladók kiszűrésére. A járműbe épített rejtett kamera a forgalomban résztvevő járművek vezetői részéről gyakorlatilag felismerhetetlen. A motorkerékpárok a belvárosi utak forgalmát felügyelik. Hamburg határait csak speciális esetben hagyják el, pl. ha azt ellenőrzés, ill. a járművezető elfogása megköveteli. A high-tech járművek csaknem folyamatosan vesznek részt a forgalomban. Mindenkor négy fős állományt szerveznek a motorkerékpárokra, s a járőrök két fős csoportokban dolgoznak, német szóhasználattal élve „vadásznak” (a burgenlandi kollégák ugyanerre a tevékenységre a „halászat” szót alkalmazzák). Szabálysértés észlelésekor a videokamerával felszerelt motorkerékpár vezetője a szabálysértő járműve mögött halad, folyamatosan rögzíti a jogsértést, majd rádión jelzi ugyancsak motorkerékpáros társának, hogy intézkedhet a járművezető leállítására. A kamerás jármű biztonsági és egyéb okból mindvégig a szabálysértő mögött marad, amíg az meg nem áll. A módszer és az alkalmazott technikai megoldás korántsem új, ugyanakkor az intézkedés hatásfoka kiemelkedően magas. A motorkerékpárok jellegüknek megfelelően rendkívül mobil eszközök, még a forgalmi dugókban is nagyobb mozgástérrel rendelkeznek. Gépjárművel városi forgalomban a motoros járőrt „lerázni” gyakorlatilag lehetetlen, így a szabálysértés szankcionáltsága mindenkor biztosítva van. A járőrgépkocsikhoz képest alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett a rendőr motorkerékpárok alkalmazásának még egy nagy előnyük van: a hátulról fényképező fix kamerák mellett az egyetlen olyan eszközök, amelyek képesek napjaink városi közlekedésének egyik legnagyobb problémájának a kezelésére: a motorkerékpárosok által elkövetett szabálysértések visszaszorítására. És erre igen nagy szükség van úgy Magyarországon, mint Európa más országaiban, mert a motorkerékpár az egyetlen olyan járműkategória, amely vonatkozásában 2001. óta folyamatosan nő a halálos közúti balesetek és áldozatok száma.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.