2026.09.24, 12:58
Fellendült az autómegosztás

Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.

Egyre hosszabb utakra viszik a „MOL Limo” autómegosztó autóit. Összességében nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai szerint az egy felhasználóra, illetve az egy bérlésre jutó utak is mind messzebbre vezetnek: a nyári rekorder 2000 kilométert pörgetett a számlálóba öt nap alatt. A számok a felhasználói szokások változását jelzik: egyre többek számára valós opció a saját autó nélküli autózás, és nemcsak a városban, és nem is kizárólag a magánügyfeleknél. Júniusban és júliusban a MOL Limo felhasználói közel 70 ezer utazást bonyolítottak le, ezzel a flotta összesen több mint 1,55 millió kilométert tett meg, közel 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az egy felhasználóra jutó átlagos megtett távolság 86 kilométerről közel 93 kilométerre emelkedett.

A MOL Limo carsharing autói nemcsak rövid városi utakra, hanem háromnapos utazásokra is igénybe vehetők. A hosszabb használat a számokban is megmutatkozik: az egyes bérlésre jutó átlagos távolság 20,9 kilométerről 22,7 kilométerre nőtt, júliusban pedig meghaladta a 23 kilométert, miközben az átlagos bérlési idő közel ötödével emelkedett az előző évhez képest. A három napnál hosszabb utakra elérhető „RENT A CAR” szolgáltatásban a nyár rekordere egy Volkswagen Golffal öt nap alatt több mint 2000 kilométert tett meg. Az elsődleges felhasználási forma ennek ellenére továbbra is a klasszikus városi közlekedés. A medián megtett út továbbra is mintegy 8 kilométer körül alakul, vagyis a szolgáltatást a felhasználók jelentős része továbbra is a mindennapi közlekedésre veszi igénybe.

A nyári szezon egyik legszembetűnőbb trendje ugyanakkor a határon átnyúló utazások számának a növekedése volt: ezen utak száma a negyedével emelkedett egy év alatt, ezen belül a RENT A CAR-típusú bérlésekkel megtett külföldi utak száma több mint a duplájára nőtt. A legnépszerűbb úti célnak Ausztria és Horvátország bizonyult, utóbbiba közel háromszor annyian utaztak RENT A CAR autóval, mint egy évvel korábban, Ausztriába pedig összesen közel 30 százalékkal többen indultak, mint a 2025-ös nyáron. A repülőtéren lezárt bérlések száma is több mint 4 százalékkal nőtt, ami jelzi, hogy a közösségi autómegosztás egyre inkább a teljes utazási lánc része, nem csupán önmagában álló, városon belüli megoldás.

A flottán belüli preferencia-adatok alapján a Kia Picanto több mint 22 ezer utazással a nyár egyértelmű kedvence volt. A dobogó további helyein a Toyota Yaris és a Toyota Yaris Cross végzett, jelezve, hogy a kisautók adják továbbra is a közösségi autómegosztás gerincét. Jelentős forgalmat bonyolított emellett a Toyota Corolla Cross (elsősorban üzleti utakon), az Opel Combo és az Opel Movano (szállítási célra), valamint a 9 személyes Renault Trafic Combi.

A nyár egyik legfontosabb flottabővítése a MINI Cabrio és a Volkswagen Golf Variant érkezése volt. A két új típus együtt több mint 172 000 kilométert tett meg a bevezetést követő két hónapban, a MINI Cabrio 1700 carsharing-utazást bonyolított – ezekben az autókban összesen közel 100 000 kilométer gyűlt össze. A Volkswagen Golf Variant megjelenésével az elektromos és hibrid típusok együttes aránya a MOL LIMO flottájában megközelíti a 60 százalékot.

A nyár folyamán több mint 3200 üzleti célú bérlést regisztrált az üzemeltető, ami dinamikus éven belüli növekedést jelent. „A bérlések döntő többsége továbbra is magáncélú, az üzleti felhasználás viszont gyorsabban bővül, mint a teljes piac. Nagy örömünkre szolgál, hogy mára egyre több vállalat tekint a carsharingre a saját flottája kiegészítőjeként vagy akár alternatívájaként” – mondta Vető Bálint, a MOL Limo ügyvezető igazgatója.

A hosszabb alkalmi utazások térnyerését jól szemlélteti az augusztus 20-i hosszú hétvége is. A négy nap alatt a felhasználók összesen több mint 88 000 kilométert tettek meg, egy átlagos út meghaladta a 28 kilométert, közel 200 bérlés lépte túl a 100 kilométert, a leghosszabb út pedig több mint 1200 kilométeres volt.

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

...
2026.09.23. 18:50

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47