Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
A lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt közlekedési kamerák működtetésének a támogatását. Az amerikai állam kormányzójának a szóvivője, Greg Abbott felhívta a figyelmet arra, hogy a Flock kameráit Texas több városában alkalmazzák a forgalom megfigyelésére, és miközben a működtetésre szolgáló támogatások jó része a szövetségi költségvetésből érkezik, Texas állam a jövőben nem folyósít saját forrásokat ilyen célokra a települések számára.
Az Austinban kiadott közlemény szerint Texas érintett városai egyre nagyobb számban kapcsolják le a hálózatról a mesterséges intelligenciával összekapcsolt kamerák hálózatát, és szüntetik meg szerződéseiket a Flock Safety-vel. Az MI technológiával működtetett kamerarendszerek nemcsak a rendszámokat figyelik, hanem az elhaladó járművek, márkáját, típusát, évjáratát, színét, azok esetleges sérüléseit, de még a lökhárítóra vagy ablakra kirakott matricákat is naplózzák.
Greg Abbott kormányzó egy pénteki rádióinterjúban arról beszélt, hogy az MI-kamerák kivezetéséről hozott döntések lakossági nyomásra történnek. Texasban jelenleg a Flock Safety által működtetett közlekedésfigyelő rendszer az egyik legelterjedtebb. Az Egyesült Államok területén több mint 120 000, a Texasban hozott döntés által érintett intelligensnek mondott kamera működik. A technológia támogatói szerint az eszközök segítik a közrend fenntartását és a bűnüldöző hatóságok munkáját, a bűncselekmények gyanúsítottjainak felkutatását és a lopott gépjárművek megtalálását.
Az MI vezérelt rendszerek iránti lakossági ellenszenv egyik szélsőséges példája, hogy a múlt héten Dél-Karolina államban tizenéves fiatalokat tartóztattak le és helyeztek vád alá, mert levágtak egy kamerapóznát, majd a technikai berendezést és akkumulátorát egy kalapáccsal szétverték.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.