Magyarországon ma még nem kötelező kerékpározás közben fejvédő sisakot használni. Ugyanakkor a tudatosan közlekedő bringások körében egyre többen használnak fejvédőt, mely baleset bekövetkezése esetén megvédheti használóját a fej- és agysérülések kialakulásától. A sisakok ma már a divat hordozójává is válnak. A kerékpározás igazi reneszánszát éli, melyet mi sem jelez jobban, minthogy a közelmúltban megjelent adatok alapján az elmúlt 15 évben kb. tizenötszörösére nőtt a kerékpárral közlekedők száma. A kerékpárosok a közúti közlekedés legvédtelenebb közlekedői közé tartoznak. Õk azok, akiknek közúti baleset esetén a testüket a ruházaton, s esetleg a fejvédő sisakon kívül gyakorlatilag semmi nem védi, így esetükben nem is a személyi sérülés bekövetkezése, hanem annak súlyossági foka a kérdés. A kerékpáros fejvédők a passzív védelmi eszközök közé tartoznak, melyek arra hivatottak, hogy a bekövetkezett baleset esetén csökkentse a sérülések szintjét. Ezáltal fontosságuk és hasznosságuk az élet és testi épség védelme vonatkozásában megkérdőjelezhetetlen. A holland SWOV kutatóintézet 2010. áprilisában közzétett kutatási eredménye alapján közúti baleset esetén a fej- és agysérülés kockázata nem kevesebb, mint 45 %-kal csökken azáltal, hogy a kerékpáros fejvédő sisakot használ. Persze az is nagyon fontos, hogy a fejvédő jó állapotú, s megfelelően rögzített legyen, hiszen ezek nélkül védelmi funkcióját nem képes kifejteni.
Magyarországon a kerékpáros fejvédők használata napjainkban még nem kötelező. A teljességhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a korábbi KRESZ módosítások során a kerékpáros fejvédők használatának kötelezővé tétele (ill. annak szükségszerűsége) már többször is felmerült. A kerékpáros fejvédő használata kerékpározás közben mindenképpen ajánlott, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, ill. ütközés során keletkező energia jelentős részét.
A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik a jármű szélvédőjének, ill. motorháztetőjének. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.
Minden a játékkal indul
A Toyota technológiai kutatási központjában a világon elsőként tudták összehangolni két önvezető autó határtartományon való mozgását.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_toyota_drift.jpg)
Minden a játékkal indul
A Toyota technológiai kutatási központjában a világon elsőként tudták összehangolni két önvezető autó határtartományon való mozgását.
Parkolás, tankolás, útdíj Olaszországban
Számunkra idegen forgalomtechnikai megoldások és magas büntetési tételek intik óvatosságra az Itáliába utazót.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_olasz_zona.jpg)
Parkolás, tankolás, útdíj Olaszországban
Számunkra idegen forgalomtechnikai megoldások és magas büntetési tételek intik óvatosságra az Itáliába utazót.
E-bringa ami mégsem az
Lefoglaltak Hollandiában 3500 kínai elektromos kerékpárt közlekedésbiztonsági okokból. Már nem annyira kerékpárok, inkább motorkerékpárok.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/03/nemet_kerekparos_zona_resize.jpg)
E-bringa ami mégsem az
Lefoglaltak Hollandiában 3500 kínai elektromos kerékpárt közlekedésbiztonsági okokból. Már nem annyira kerékpárok, inkább motorkerékpárok.
Turisták a célpontjai az olasz autópálya-bűnözőknek
Új lopási módszert azonosított a hatóság Olaszországban. Az autópályákon működő bandák megtévesztéssel igyekeznek pénzt kicsalni az áldozataiktól.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_olasz_trukk.jpg)
Turisták a célpontjai az olasz autópálya-bűnözőknek
Új lopási módszert azonosított a hatóság Olaszországban. Az autópályákon működő bandák megtévesztéssel igyekeznek pénzt kicsalni az áldozataiktól.
Kereszteződés figyelés
Alapvetően a tilos jelzésen áthaladók lefülelésére fejlesztették ki a Poliscan Redlight ellenőrző eszközt, ami azonban nem csak a tiloson áthaladók megörökítésére képes.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_keresztezodes2_resize.jpg)
Kereszteződés figyelés
Alapvetően a tilos jelzésen áthaladók lefülelésére fejlesztették ki a Poliscan Redlight ellenőrző eszközt, ami azonban nem csak a tiloson áthaladók megörökítésére képes.
Vasúti és közúti retróhétvége a Balatonnál
A nosztalgiajárművek kedvelőit várja a MÁV-VOLÁN-csoport retrórendezvénye a Balatonnál szombaton és vasárnap.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_434_gozos_resize.jpg)
Vasúti és közúti retróhétvége a Balatonnál
A nosztalgiajárművek kedvelőit várja a MÁV-VOLÁN-csoport retrórendezvénye a Balatonnál szombaton és vasárnap.
Válassz okosan, vezess biztonságosan
Folytatódik a Diageo és az Attraction ittas vezetés elleni kampánya az ORFK-OBB és Talmácsi Gábor támogatásával.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2023/10/2310_diaego_kampany.png)
Válassz okosan, vezess biztonságosan
Folytatódik a Diageo és az Attraction ittas vezetés elleni kampánya az ORFK-OBB és Talmácsi Gábor támogatásával.
A budapestiek évi 2 napot ülnek dugóban
A budapesti dugók nem is olyan nagyok: a forgalmi dugók világranglistáján csak a 72. helyen áll a magyar főváros.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_dugo_1.jpg)
A budapestiek évi 2 napot ülnek dugóban
A budapesti dugók nem is olyan nagyok: a forgalmi dugók világranglistáján csak a 72. helyen áll a magyar főváros.