2025.12.02, 19:44
Képen a világ

A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!

Október 31-ig várták a nevezéseket a Volán Egyesülés által kiírt, „A közösségi közlekedés fotós szemmel” című pályázatra. A feladat az volt, hogy a pályázatra a magyarországi közösségi közlekedési társaságok által üzemeltetett járművekről, valamint a közösségi közlekedés használata során megélt élethelyzetekről készítsenek a pályázók fényképeket két kategóriában.

A „Úton” témában olyan fotókat vártak, ahol a felvétel a közlekedési járművek összhangját, harmóniáját a természettel kapcsolja össze (pl. jellegzetes hazai tájak, helyi ikonikus épületek).

Az „Életképek” kategória fotói az emberi kapcsolatokat, kapcsolódásokat, interakciókat mutathatták be a közösségi közlekedés használata során, akár járműveken, autóbuszpályaudvarokon vagy megállókban.

A fotópályázatra kizárólag digitális, maximum 5 MB adatnagyságú, jpg. formátumú saját készítésű, eredeti felvételekkel lehetett nevezni. A pályázatra nem volt nevezési díj. Az öt tagból álló zsűri mindkét kategóriában eredményt hirdetett. Az 1. helyezést elérők 100 000 Ft, a 2. helyezettek 50 000 Ft, míg a 3. helyezést elnyerő pályázók 25 000 Ft pénzjutalomban részesültek. A szakmai zsűri a következő fotókat és alkotóikat jutalmazta a fenti módon.

29 Letkpekzii 2
Életképek második helyezett

„Életképek” kategória

  1. helyezett: Rizsavi Tamás
  2. helyezett: Bajkó Tamás
  3. helyezett: Balázs Bálint
22 Letkpekziii 2
Életképek harmadik helyezett

„Úton” kategória

  1. helyezett: Szabó Balázs
  2. helyezett: Rizsavi Tamás
  3. helyezett: Harangozó Márton
Default
Úton első helyezett

A beérkezett pályázatokat az alábbi összetételű zsűri bírálta el:

Gadnai-Bodnár Éva vezérigazgató, MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV Zrt.

Kelemen Balázs ügyvezető, Közlekedéstudományi Egyesület

Varga István főigazgató, Közlekedéstudományi Intézet

Dr. Tukacs László József vezérigazgató, VOLÁN Egyesülés

1 Tonzii 2
Úton második helyezett

Nyertes képek:

Életképek

  1. helyezett – Találkozás az óránál (340 letöltés) – fenti fotó
  2. helyezett – Szokolyai életkép (191 letöltés)
  3. helyezett – Ez megyen Pestre (178 letöltés)

Úton

  1. helyezett – Autóbusz halad el a behavazott lillafüredi Palotaszálló előtt (201 letöltés)
  2. helyezett – Dunakanyar (188 letöltés)
  3. helyezett – Kék óra (183 letöltés)
63 Tonziii 2
Úton harmadik helyezett

Most a legbiztonságosabb

A felnőtt és a gyermek utasvédelemre is 93%-os értékelést kapott a kínai Leapmotor B10 elektromos autó az EuroNCAP töréstesztjén. Ez az első kocsi, amely ilyen magas értéket ért el a teszten.

...
2025.11.30. 09:28

Bringázni a Pilisben

Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.

...
2025.11.27. 08:16

Bringázni a Pilisben

Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.

5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár

Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.

...
2025.11.21. 10:25

5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár

Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.

Ikarus nosztalgia a fővárosban

Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.

...
2025.11.17. 13:05

Ikarus nosztalgia a fővárosban

Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.

Nyert a Tesla Model Y

22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.

...
2025.11.16. 07:37

Nyert a Tesla Model Y

22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

...
2025.11.11. 08:07

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.