2025.12.11, 12:07
Éberségi rendszer kamionokhoz

Nagy bajt okozhat, ha egy teherautósofőr „elbambul”. Ezt megakadályozandó fejlesztette ki a Scani az éberségi rendszerét.

A távolsági fuvarozásban résztvevő nehézgépjárművek vezetése közben a monotonitás, és az ebből eredő figyelem elterelődés az egyik leginkább balesetveszélyes jelenség. A vasúti szállításban, a mozdonyok vezetőállásainál sok évtizede működik „éberségi” berendezés, azonban az ott alkalmazott műszaki megoldások nem voltak adoptálhatóak a közúti közlekedésben, mivel azok aktív, megszólít-válaszol rendszerek. A mai technológiai lehetővé tette, hogy kifejlesszék a passzív, jellemzően a sofőr megfigyelésén alapuló figyelmeztető fejlett rendszereket, amelyeket a személyautók világában fáradtságfigyelőként ismertetnek.

A Scania rendszerének új verziója észleli a járművezető figyelmének a lankadását a fülke A-oszlopában elhelyezett megfigyelőkamera segítségével. A rendszer szoftvere valós időben követi a járművezető szemmozgását. Az így nyert adatok alapján folyamatosan figyeli, hogy a vezető a közlekedési helyzetre összpontosít-e. A figyelemelterelődés észlelése esetén, először vizuális figyelmeztetést jelenít meg a műszerfalon és egyszerű hangjelzést bocsájt ki a rendszer. Ha a figyelmetlenség továbbra is fennáll, a rendszer erőteljesebb figyelmeztetésre vált: piros figyelmeztető jelzést és ismételt hangjelzést ad.

A funkció automatikusan bekapcsol 20 km/óra feletti sebességnél. Ha a járművezető tekintete a megadott időintervallumnál hosszabb ideig a meghatározott biztonsági zónán kívülre téved, a rendszer működése a következő:

  • sárga figyelmeztetés, ha a járművezető 20 km/óra feletti sebességnél 6 másodpercnél hosszabb ideig, illetve 50 km/óra feletti sebességnél 3,5 másodpercnél hosszabb ideig nem az utat tartja szemmel
  • piros figyelmeztetés, ha a járművezető 20 km/óra feletti sebességnél 9 másodpercnél hosszabb ideig, illetve 50 km/óra feletti sebességnél 6 másodpercnél hosszabb ideig nem az utat tartja szemmel

Amennyiben a sofőr szeme nem követhető megbízhatóan, a rendszer a fejtartás szerint értékel. A sofőrnek lehetősége van a menüből ideiglenesen kikapcsolni a figyelmeztetést, de az ettől függetlenül a háttérben továbbra is működik. A funkció a jármű minden egyes indításakor automatikusan újra bekapcsol. A kamera eltakarása vagy rendszerhiba esetén a műszerfalon szimbolikus ikonnal kiegészített figyelmeztető üzenet jelenik meg. A kamera által rögzített összes adatot valós időben dolgozza fel a rendszer, nem tárol adatokat. Így megfelel a magánszféra és a személyes adatok védelmére vonatkozó követelményeknek.

Az éberségi biztonsági rendszer megfelel a vezető figyelem elterelődésének az észlelésére vonatkozó új európai jogszabályok (2023/2590 EU rendelet) követelményeinek, a Scania a jogszabályokban előírt határidő előtt elérhetővé teszi.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!