– milyen következményei lehetnek egy-egy elkövetett szabályszegésnek, – s hogyan lehet megelőzni a közúti tragédiák, valamint az egyéb nem kívánatos események bekövetkezését

Honlapunkon a most kezdődő sorozatunkban olyan közúti balesetek elemzésére vállalkozunk, melyek a hazai utakon, az elmúlt hetekben történtek, s egyben alkalmasak arra, hogy a közlekedés résztvevői elgondolkozzanak azon, hogy:
Első esetünk 2010. február 06-én 17 óra 20 perc körül történt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszaru külterületén a 32. számú főúton egy 39 éves férfi Opel típusú személygépkocsival közlekedett Jászfényszaru felől Hatvan irányába. Egyetlen utasa a hét esztendős gyermeke volt, aki a jármű hátsó ülésén, szabályosan rögzített gyermekbiztonsági rendszerben elhelyezve utazott.
Délután öt óra elmúltával már erősen szürkült, az úttest felülete viszonylag száraz volt, az útpadkát azonban – a korábbi nagy havazások következtében – még hó fedte. Az Opel haladási irányával megegyezően az úttest jobb szélére húzódva egy IFA típusú tehergépkocsi állt, amelyen éppen kerékcserét végeztek. Az elsődleges adatok szerint az IFA nem volt kivilágítva, s a veszélyt elakadást jelző háromszöggel sem jelezték elő. Az Opel – eddig még tisztázatlan okból – a műszaki ok miatt álló tehergépkocsi bal hátsó részének ütközött.
Az ütközés rendkívüli erejét jelzi, hogy az Opel eleje gyakorlatilag beékelődött az IFA raktere alá. Az emberi testet közvetlenül is érintő fizikai behatások, a súlyos fej és egyéb sérülések következtében a személygépkocsi vezetőjének sajnos esélye sem maradt az életben maradásra – ez esetben még a bekapcsolt biztonsági öv és a légzsák sem segíthetett.
A gépkocsi rongálódásait látva ugyanakkor sokak számára csodának tűnhet, hogy a biztonsági gyermekülésben ülő 7 éves gyermek a baleset következtében mindössze 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ok egyértelmű: a gyermekbiztonsági ülés mentette meg „viselője” életét.
A gyermek a baleset után – fizikai értelemben – mindössze a mellkasát fájlalta, s nyakán keletkezett kisebb hámhorzsolás, ami az ilyen baleseteknél a biztonsági gyermekülés használatának a velejárója. Amennyiben a gyermek a balesetkor nem gyermekülésben utazik, akkor az ütközés erejénél fogva olyan nagy erővel lendült volna előre, hogy a valószínűsíthető sérüléseket – a tapasztalatok alapján – az élettel aligha lehetett volna összeegyeztetni.
A balesetkor a tehergépkocsi vezetője is súlyosan sérült, aki az ütközés pillanatában éppen az IFA platója alatt tartózkodott, az úttesten fekve készítette elő a kerékcserét. A történet – a gyermek megmenekülése ellenére – rendkívül szomorú. Közúti tragédia következtében ismét meghalt egy ember. Nem végzetes betegségben, hanem egy olyan közlekedési balesetben, amely teljes mértékben elkerülhető lett volna, amennyiben nem történik személyi mulasztás. De történt, s az ilyen hibákat a közlekedésben sajnos gyakran mérik emberéletben. A gyermeket a kiérkező rendőrök sokkos állapotban találták. A rémálomnak beillő baleset pszichikai nyomait vélhetően egész életében hordozza majd. A baleset vizsgálata folyamatban van.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.