A magyarországi autóparkban nem az átlagéletkor növekedése a legfőbb gond, hanem az átlagos állapot romlása és az egyre magasabb futásteljesítmény.
Az irreálisan magasságokba emelkedett újautóárak, amelyek magukkal húzták a használtautóárakat is elég szomorú helyzetet teremtettek az országban. A gépjárműpark cserélődése lassult, az autóval rendelkezők egyre kisebb hányada engedheti meg magának az ütemezett cserét, legyen akár újautóvásárló, akár használtautóvásárló. Így a meglévő autók tulajdonlási ideje nő, a szintén jelentősen megemelkedett szervizdíjak, és alkatrészárak növekedése miatt az átlagos műszaki állapot romlott. Ennek oka, hogy egyre több autós, a tíz millió forintos autóértékig dönt a rendszeres karbantartás helyett az eseményszintű karbantartás mellett, tehát csak azt javíttatják meg a kocsin, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy működjön, vagy, hogy megugorja az időszakos műszaki vizsga minimum szintjét.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a használt autók piacán a személygépkocsik csaknem 90 százalékát 10 millió forint alatti áron hirdették meg júniusban. A Magyarországon megjelent hirdetések 40,2 százaléka 2,5 millió forint alatti, 26,4 százaléka 2,5-5 millió forint közötti, 20,5 százaléka 5-10 millió forint közötti és 12,9 százaléka 10 millió forint fölötti értékű személygépjárművet kínált. A KSH tájékoztatása szerint az összes hirdetést figyelembe véve idén júniusban a kínálati átlagár 5 400 000 Ft, az előző év azonos időszakában pedig 5 millió 200 ezer forint volt.
A használt autók internetes piacán megjelent hirdetések alapján júniusban csaknem 50 százalékban (53 910 darab) benzines, 41,6 százalékban (45 420 darab) dízel autókat kínáltak. A hibridek (benzin és dízel együttesen) 3,7 százalékban (4080 darab), az elektromosok 5 százalékban (5440 darab), az egyéb meghajtásúak pedig 0,2 százalékban (250 darab) szerepeltek a kínálatban. 2024 júniusához képest 5650-nel kevesebb használt gépjármű volt elérhető.
A KSH statisztikái alapján a magyar használtautópiac meghatározó hirdetési felülete, a használtautó.hu is készített egy statisztikát, amely szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt. Emellett a benzineseké 5,6 százalékkal, a dízeleké 7,6, míg a hibrid meghajtású autók száma 3,8 százalékkal csökkent. A meghirdetett benzines autók átlagosan 157 ezer, a dízel autók 222 ezer kilométert tettek meg. A hirdetésekben szereplő benzines autók átlagosan 14,1, a dízelek 12,3 évesek voltak, előbbiek átlagéletkora egy év alatt 2,2 százalékot, míg a dízeleké 4,2 százalékot nőtt.
Mindamellett a fenti adatokat árnyalja, hogy az olcsóbbnak számító kétmillió alatti árú autók jó részét közösségi felületeken hirdetik meg, amelyek nem feltétlenül kutathatók.
A használtauto.hu felületén a legnépszerűbb márka 2025 júniusában a Volkswagen, a második a BMW, a harmadik az Opel volt. Az első három márkát sorrendben a Ford, a Mercedes-Benz, az Audi, a Škoda, a Toyota, a Renault és a Suzuki követte. A 10 legnépszerűbb márkában meghirdetett autók életkora 10 és 16 év közötti, míg kínálati átlagáraik 2,4 és 9,8 millió forint között mozogtak. A használtautó.hu és a KSH egyetértően nyilatkozta, hogy a júniusi adatok alapján a piac továbbra is stabil, az árak enyhén emelkednek, és egyre nagyobb arányban jelennek meg alternatív hajtású járművek.
E-roller: ahogy a rendőrség látja
Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

Az M1 autópálya átépítésének ütemterve
A Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés szerint az M1 autópálya M0-Bicske közötti szakasza 2028. 08.31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029.08.31-ig készül el.

Vadulnak a rolisok Belgiumban
A balesetek gyakorisága miatt Belgium szigorítaná az elektromos rollerek ellenőrzését.

Vadulnak a rolisok Belgiumban
A balesetek gyakorisága miatt Belgium szigorítaná az elektromos rollerek ellenőrzését.
Jobb szervezés, hatékonyabb közlekedés
Egy olyan koreai-magyar kísérlet indult, amely a fenntartható mobilitást igyekszik előmozdítani Gödöllőn.

Jobb szervezés, hatékonyabb közlekedés
Egy olyan koreai-magyar kísérlet indult, amely a fenntartható mobilitást igyekszik előmozdítani Gödöllőn.
Mindenre nem lehet felkészülni
A legügyesebb sofőr és a legjobb bringás is találkozhat olyan helyzettel, amire rémálmába sem gondolt. Ilyen az autós üldözés a kerékpárúton.

Mindenre nem lehet felkészülni
A legügyesebb sofőr és a legjobb bringás is találkozhat olyan helyzettel, amire rémálmába sem gondolt. Ilyen az autós üldözés a kerékpárúton.
Szlalomozás hóekékkel
Magyar Közút: a legjobb gépkezelők versenyeztek a közutas rodeón.

Szlalomozás hóekékkel
Magyar Közút: a legjobb gépkezelők versenyeztek a közutas rodeón.
Önvezetés, ami nem az
Kína után a britek is fellépnek az autógyártók azon megtévesztő gyakorlata ellen, amely szerint azt sugallják a vásárlóknak, hogy a kocsijuk önvezetésre képes, miközben nem.

Önvezetés, ami nem az
Kína után a britek is fellépnek az autógyártók azon megtévesztő gyakorlata ellen, amely szerint azt sugallják a vásárlóknak, hogy a kocsijuk önvezetésre képes, miközben nem.
Mit szeretnének tankolni a magyarok?
A MOL megbízásából az Iránytű Intézet készített egy kutatást, hogy mennyire elfogadottak az alternatív-, és a bio-összetevőt tartalmazóüzemanyagok.

Mit szeretnének tankolni a magyarok?
A MOL megbízásából az Iránytű Intézet készített egy kutatást, hogy mennyire elfogadottak az alternatív-, és a bio-összetevőt tartalmazóüzemanyagok.