Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.
Az elmúlt években a városi közlekedés forradalmi változáson ment át: a mikromobilitási eszközök, és azon belül is az elektromos rollerek, szinte egyik napról a másikra hódították meg az utcákat. A robbanásszerű elterjedés oka, hogy az e-roller új alternatívát kínál a rövid távú utazásokra, egyszerű megoldást nyújtva a torlódások elkerülésére. Azonban az újszerű közlekedési módok megjelenése a biztonságos közlekedés és harmonikus együttélés szempontjából kihívások elé állítja a közlekedőket és az infrastruktúrát üzemeltetőket is a közutakon.
A közúti forgalomban egyre nagyobb számban résztvevő elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök sok bizonytalanságot szülnek a szabályozásukat illetően. A közlekedésbiztonság érdekében a rendőrség, bár maga nem jogosult a járművek kategóriába sorolására, a hatályos jogszabályok alapján meghatározta a velük való közlekedés feltételeit. Ezáltal behatárolható ki-, és miként használhatja a különböző mikromobilitási eszközöket.
A következő összefoglaló a témával kapcsolatos összes fontos jogi és gyakorlati szempontot bemutatja.
- Besorolás: a jogszabályi háttér
A KRESZ (1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet) jelenleg nem nevesíti az elektromos roller vagy elektromos kerékpár kategóriáját. Ezeket az eszközöket ezért műszaki paramétereik alapján kell a KRESZ által nevesített járműkategóriák valamelyikébe besorolni.
Kerékpár:
- Olyan legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű (elektromos) motor segíti.
- A motor hajtása fokozatosan csökken, és megszűnik, amint a jármű eléri a 25 km/óra sebességet, vagy a kerékpáros abbahagyja a pedál hajtását.
Segédmotoros kerékpár:
Az elektromos mikromobilitási eszközök többsége ide tartozik.
A segédmotoros kerékpár kategóriát a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet határozza meg.
- Kétkerekű, elektromos motorral szerelt segédmotoros kerékpár (L1e kategória) esetében a legnagyobb tervezési sebesség legfeljebb 45 km/óra, a motor legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye pedig legfeljebb 4 kW.
- Háromkerekű, elektromos motorral szerelt segédmotoros kerékpár (L2e kategória) esetében szintén legfeljebb 45 km/óra tervezési sebesség és legfeljebb 4 kW teljesítmény a limit.
Motorkerékpár:
- Motorkerékpárnak (L3e kategória) minősül az az eszköz, amelynek a paraméterei meghaladják a segédmotoros kerékpárra vonatkozó értékeket. Például, ha a legnagyobb tervezési sebessége több mint 45 km/óra, vagy a motor teljesítménye több mint 4 kW.
Az elektromos járművekkel azon járműkategóriára vonatkozó szabályok szerint kell közlekedni, amelyiknek az eszköz megfeleltethető.
2.Vezetési jogosultság
A vezetési jogosultság a jármű kategóriájától függ.
Vezetési jogosultság: a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján
- a segédmotoros kerékpárok vezetéséhez legalább „AM” nemzetközi, vagy „M” nemzeti járművezetői kategória szükséges. Kivételt képeznek azok az eszközök, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik.
Az elektromos rollerek jogi besorolása a műszaki paramétereitől függ, és ez a vezetői engedélyre vonatkozó szabályokat is meghatározza.
Amennyiben az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak minősül, akkor a megadott rendelet vonatkozik rá. Ez alapján a vezetéséhez legalább „AM” vagy „M” kategóriás jogosítvány szükséges.
Kivétel: nem kell vezetői engedély azokhoz az eszközökhöz, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik. Sok elektromos roller ebbe a kategóriába tartozik. (Fontos: A „legnagyobb tervezési sebesség” a gyártó által megadott technikai adat.)
- Azok az elektromos járművek, amelyek meghaladják a segédmotoros kerékpárra vonatkozó teljesítmény- vagy sebességhatárokat, motorkerékpárnak minősülnek. Ebben az esetben a 326/2011. Korm. rendelet már a jármű paramétereinek megfelelő, „A” kategóriás (A1, A2, A) vezetői engedély meglétét teszi kötelezővé.
3. Védőfelszerelés
A KRESZ 48. § (9) bekezdése értelmében a zárt utastérrel nem rendelkező segédmotoros kerékpáron és motorkerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselnie. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel. Jó tudni, hogy a három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral megengedett a személyszállítás, amennyiben a jármű vezetője elmúlt 17 éves.
Tehát amennyiben az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak vagy motorkerékpárnak minősül, úgy bukósisak viselése kötelező.
4. Szeszesital fogyasztása
A járművel való ittas közlekedés jogi megítélése szintén az adott eszköz jogszabályi besorolásától függ.
A jogszabályok egyértelműen különbséget tesznek a gépi meghajtású járművek, illetve a kerékpárok között. Ebből adódóan az ittas vezetés szempontjából is eltérő szabályok vonatkoznak rájuk.
Végül csak elektromos marad?
A tisztán elektromos autók értékesítése 18 százalékkal nőtt a PwC által elemzett globális piacokon. A használt elektromos autók piacán is erősödik a kereslet.
Végül csak elektromos marad?
A tisztán elektromos autók értékesítése 18 százalékkal nőtt a PwC által elemzett globális piacokon. A használt elektromos autók piacán is erősödik a kereslet.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.
