Nyilvánvaló, hogy a haladási sebesség és a közlekedés biztonságának kockázata között összefüggés van. Ez általánosságban azt jelenti, hogy minél gyorsabban haladunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy baleset részesévé, sérültjévé, ill. áldozatává váljunk. Az elmúlt időszakban honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy már a kisebb mértékű, sokak által jelentéktelennek tartott sebességtúllépés is hatványozottan növeli a közúti balesetek és tragédiák bekövetkezésének kockázatát. Kutatási adatok szerint a haladási sebesség mintegy 10 %-os növelése esetén kb. 25%-kal nő súlyos, és mintegy 45 %-kal a halálos sérülések létrejöttének kockázata. A 20 %-os sebességnövelés már a személyi sérülés lehetőségét 40 %-kal, míg a tragédiák bekövetkezésének kockázatát 100 %-ot meghaladó mértékben, azaz több, mint ötszörösére növeli (forrás: Nilsson, 2004A). A sebességnövelés, ill. csökkenés hatása természetesen más szempontokból is megvizsgálható. Például úgy, ha a haladási sebesség egészen minimális, 1 %-os csökkentésének, vagy éppen 1 km/h-val történő csökkentésének lehetséges következményeit vizsgáljuk meg. Közlekedésbiztonsági kutatások során szakemberek állapították meg, hogy a haladási sebesség átlagos 1 % mértékű csökkenésével 2 %-kal csökkenthető a könnyű személyi sérülés, 3 %-kal a súlyos sérülés, 4 %-kal pedig a halálos sérülés kialakulása közúti baleset bekövetkezése esetén. (Forrás: Aarts, and van Schagen, 2006.) Az ún. „Power Model” alapján – mely a sebességnövelés és a és a balesetek kialakulásának valószínűségét vizsgálja – még ennél is megdöbbentőbb adat állapítható meg. Amennyiben minden egyes járművezető, állandó jelleggel csupán egyetlen km/h-val csökkentené járműve haladási sebességét, úgy ezzel évente 2.200 ember életét lehetne megmenteni Európában. A számítások alapján – a közúti közlekedés jellegzetességeit figyelembe véve – 1.100 fő élete lakott területen belüli utakon, 1.000 fő élete lakott területen kívül, míg 100 fő élete az autópályákon lenne megmenthető.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.