A megerősödött tél velejárója a jeges, havas, néhol ónos esős,útfelület. Az autózás több figyelmet és más jellegű vezetési gyakorlatot igényel.
Sokaknak ez a tél az első a volán mögött, de a gyakorlottak se gondolhatnak arra, hogy túl vannak akár sok év téli vezetésén, így őket már nem érheti baj. Az ember hamar megszokja és alkalmazkodik a körülményekhez, így az elmúlt hetek enyhébb időjárású időszakában visszatértek azok a rutinszokások, amelyek a tavaszi-, vagy őszi vezetést jellemzik, mikor az út ugyan nedves, így síkosabb, de korántsem annyira csúszós, mint a téli körülmények között. Ismét elő kell venni a téli rutint!
A lényeg, hogy az utak ismét csúsznak, ráadásul több helyütt a legalattomosabb módon, letaposott, lejegesedett hó által, vagy ónos eső, vagy visszafagyott csapadék miatt. Sajnos a fagypont körül ingadozó hőmérséklet és a csapadék támogatja a hóolvadás és az ónos eső kialakulását is. Az olvadás és az eső átka, hogy lemossa az útfelületekről a síkosságmentesítő anyagot, hiába is igyekeznek az útfenntartók a sószórással. Míg a havas területeken lehet rá számítani, hogy a főbb útvonalak tisztítottak, az esővel-, és ónosesővel megvert országrészeken azonban bármely fő-, és mellékútvonalon kialakulhat jegesedés.
A jegesedést az útburkolaton gyakorta nehéz észrevenni: emiatt jobban kell figyelni, más az útfelület felszíne, sötét, de máshogy veri vissza a fényt, mint az egyszerűen csak nedves út. Érdemes figyelni az út környezetét, a növényzeten lévő lefagyásokat, zúzmara, hó, jég – ez utóbbi jelenléténél érdemes gyanakodni. Lefagyott útfelületre hajtva kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, az erős fékezést vagy gyorsítást. A rossz minőségű, kátyús, nyomvályús utakon eleve lassabban szabad lefagyás gyanú esetén haladni – jobban tapadó aszfalton csak kellemetlenül ráz, vagy dobál az úthiba, jegesedett úton viszont a kocsit megdobva elvesztheti a jármű a stabilitását.
A stabilitásvesztés akkor alakul ki, amikor a négy kerék eltérő módon tapad, vagy valamelyik keréknél kialakul a tapadásvesztés. Ez függ az útfelület homogenitásától (foltosan jeges, úthibás, szennyezett) és persze az autó gumiabroncsaitól is – ilyenkor megbosszulja magát, ha az abroncsok elhanyagoltak, asszimetrikusan kopottak, vagy erős a futózás minőség- vagy állapotbeli különbsége a kerekek között (például tengelyenként eltérő az abroncsmintázat).
A megcsúszás veszélye manőverfüggő is: kanyarban, sávváltáskor, előzéskor nagyobb rá az esély, tehát minden olyan helyzetben amikor az autóra oldalirányú erők is hatnak. Egyenes vonalú haladáskor a fent említett hirtelen gyorsítás-, vagy erős fékezés is okozhat tapadásvesztést. Emiatt lefagyásveszély esetén a kanyarokba a megszokottnál kisebb tempóval érdemes behajtani, kerülni kell az előzést (főképp nyomvályús vagy bordázott burkolatú utakon). Nagyon fontos, hogy ami egyenesen haladva nem csúszik, az kanyarba érve csúszhat.
Havas, jeges utakon előfordul, hogy az indulás és megállás is nehézkes. Induláskor kerülni kell a kerekek elkaparását (az tapadásvesztés) – egyes esetekben ugyan segít, erről később -, ez elkerülhető, ha kettes fokozatba kapcsolva a váltót indul el a sofőr (kisebb nyomaték forgatja a kerekeket), illetve automataváltókon a téli állásba kell húzni a fokozatválasztót. Csúszós utakon érdemes mielőbb felkapcsolni, alacsony fordulaton a motorok kevésbé élénken reagálnak a gázpedál lenyomására, így kisebb az esély rá, hogy megforogjon bármely hajtott kerék.
Mint fent utaltunk rá, van, amikor a kaparó kerék segít, ez rendszerint havas, sáros (nyáron mélyhomokos) elakadáskor fordul elő, illetve, ha sima felületű jeges úton nincs induláskor megfelelő tapadás. Csapdákból való kimászáskor, vagy jeges emelkedőn (meredek gépkocsikihajtón) kaparó kerékkel nagyon kell vigyázni rá, hogy oldalazhat az autó, tehát intenzív kormányzásra is szükség lehet – fronthajtásos kocsiknál a kormánymozdulatokkal a sofőr viszonylag kiszámíthatóan terelheti ki a kocsit elakadás esetén a vendégmarasztaló helyzetből. Lejegesedékor egy enyhén púpos útburkolat is elég lehet, hogy induláskor a lejegesedett felületen az autó oldalazni kezdjen.
Elakadáskor régi módszer az autó „hintáztatása”. Ha a hajtott kerék például havas kátyúba kerül, a kapartatástól havat, latyakot, jegesedett sarat túr maga elé-, mögé, akkor valahogy ki kell „ugrasztani” a hajtott kerekeket a csúszós felületről. A hintáztatás lényege, hogy ütemesen kis gázadásokkal-gázelvétellel és kuplungolással megmozdítjuk az autót, amíg el nem kapar a kerék, majd hagyjuk visszagurulni a „csapdájába”, és ezt addig csináljuk gyors egymásutánba többször, amíg ki nem mászik onnan. Lehet előre-, vagy hátramenetben is végezni, attól függően merre van a szabadulási irány. Kéziváltóval könnyebb ezt megtenni, de egyes jó minőségű automataváltókkal is megoldható (a sokat „gondolkozós” típusok, illetve a robotizált váltók nem feltétlenül támogatják ezt a hatékony megoldást).
Összefoglalva, autózni csúszós úton is lehet, csak kellő odafigyeléssel, jó gumikkal és a helyzethez illő vezetéstechnikával. A teljesen lejegesedett út már más kategória, ónos eső közben-, után érdemes kivárni a síkosságmentesítést.
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
Megelőzhető lerobbanások
Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.

Mi a jó követési távolság?
Európa több országában a „két másodperces szabály” szolgál alapul a biztonságos követési távolság meghatározására.
Mi a jó követési távolság?
Európa több országában a „két másodperces szabály” szolgál alapul a biztonságos követési távolság meghatározására.
Hamarosan udvarolnak a szarvasok is
November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.
Hamarosan udvarolnak a szarvasok is
November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.
Így használd jól a légkondit!
Autóban is könnyű túlzásba vinni a légkondicionáló használatát. Holott a komfortérzet jelentős csökkenése nélkül is elkerülhetők a megfázásszerű, illetve a száraz levegő okozta kellemetlen tünetek. Sőt az üzemanyag fogyasztásnak sem kell az egekbe ugrania.

Megnőtt a vadveszély az utakon
Július végén indul az őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.