2009.08.04, 10:28
Hihetetlen, mégis igaz! Fóbia az automata sebességmérőktől!

Európa-szerte egyre gyakrabban találkozhatunk olyan korszerű automata sebességmérő eszközökkel, melyek a közutak mentén állandó helyre telepítve, gyakorlatilag emberi közreműködés nélkül üzemelnek, mérik és rögzítik a gyorshajtókat.

Az alábbi nem mindennapi eset az Egyesült Királyságban történt, ahol egy suffolki gépjárművezető, Mr. Gant évekig irracionális fóbiában szenvedett. Állandó rettegésének egyetlen oka volt: „speed camera”, azaz a fix sebességmérő készülék.

A 41 éves férfi Lowesoft településen él, s minden nap „ingázik” a közelben lévő munkahelyére. Mégis hetente több, mint 500 mérföldet tett meg csak azért, mert a munkahelyét minden esetben kerülő úton közelítette meg. A legrövidebb út mentén ugyanis a hatóságok egy fix kamerát helyeztek el, mely valósággal rettegésben tartotta a férfit.

Egy idő után a férfi már nem bírta elviselni az állandó félelmet, s a készüléket üzemeltető Norfolki Biztonsági Kamera Társasághoz fordult segítségért. A segítség hatékonynak bizonyult, és a férfi teljesen „kigyógyult” a fóbiából.

A „kezelés” mindössze annyiból állt, hogy a Társaság képviselője bemutatta a kamera üzemeltetését végző céget, a személyzet tagjait, valamint ismertette a kamerák működését és az eljárás folyamatát. A személyes érintkezés és tapasztalatszerzés elegendő volt ahhoz, hogy Mr. Gant félelme teljesen elmúljon, s azóta minden nap a legrövidebb utat választja, ha munkahelyére igyekszik.

Az üzemeltető cég vezetője nagyon meglepődött a nem mindennapi jelenségen. Sok panasszal és problémával találkozott már az évek során, ilyennel azonban még nem. Az ügy további érdekessége, hogy az Mr. Gant-ot még soha nem fényképezték le gyorshajtás elkövetése miatt, így a kameráktól való félelme ebből a szempontból is alaptalan volt.

Egy átlagos járművezetőnek az a reakciója, hogy fix kamera észlelése esetén ellenőrzi a saját haladási sebességét, s ha szükséges, korrigálja azt. Ezzel szemben „hősünk” reakciója mindent várakozást felülmúlt: a sebességmérők nála állandósult rettegést és stresszt okoztak, melyek mindennapi életére is kihatottak.

Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt

Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!

...
2026.10.11. 11:29

Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt

Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!

Elhunyt Illés István humorista

Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.

...
2026.09.30. 10:39

Elhunyt Illés István humorista

Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.

Fellendült az autómegosztás

Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.

...
2026.09.24. 12:58

Fellendült az autómegosztás

Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

...
2026.09.23. 18:50

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.