Interjút készítettünk Berzai Zsolt rendőr alezredessel, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetőjével a tanévkezdéssel kapcsolatos jelenségekről.

– A tanévkezdés közeledtével évről évre sok szó esik a gyerekek biztonságos közlekedéséről. Az Ön gyermekkorában is ennyit beszéltek erről?

– Határozottan nem. Amikor én voltam gyerek, jóval kevesebb figyelemfelhívó kampánnyal találkoztunk, és a közlekedésbiztonsági kommunikáció sem volt olyan tudatos és szervezett, mint napjainkban. Nem volt internet, közösségi média, és a hírek sem jutottak el ilyen gyorsan ennyi emberhez. Ebből azonban nem következik, hogy akkor biztonságosabb volt a közlekedés. Sőt, évtizedekkel ezelőtt lényegesen többen veszítették életüket Magyarország közútjain, mint napjainkban.

A valódi különbség, hogy korábban a társadalom több kockázatot fogadott el az élet természetes velejárójaként. Sok olyan eseményre, amelyet ma megelőzhető tragédiának tekintünk, akkoriban azt mondták: baleset történt, sajnos ilyen előfordul. Ma már pontosabban ismerjük a balesetek kialakulásának okait, és azt is tudjuk, hogy ezek jelentős része megfelelő odafigyeléssel, szabálykövetéssel és a közlekedési környezet tudatos alakításával megelőzhető.

– Akkor nem is lett veszélyesebb a világ, csak érzékenyebbé váltunk?

– A veszély nem mesterséges, de nem is lehet egyszerűen kijelenteni, hogy ma minden szempontból veszélyesebb közlekedni. Inkább azt mondanám, hogy a közlekedési környezet sokkal összetettebbé vált. Ma több gépjármű közlekedik az utakon, sűrűbb a forgalom, zsúfoltabbak az iskolák környékei, és olyan közlekedési eszközök is megjelentek, amelyek a mi gyermekkorunkban még nem léteztek. Gondoljunk csak az elektromos rollerekre vagy más mikromobilitási eszközökre. Ehhez társul a mobiltelefon és az általa okozott figyelemelterelés.

Ugyanakkor az autók biztonságosabbak lettek, elterjedtek a gyermekbiztonsági rendszerek, fejlődött a közlekedési infrastruktúra, a sürgősségi ellátás, a rendőri ellenőrzés és a megelőző munka is. Tehát a kép összetett: technikailag sokkal biztonságosabbá vált a közlekedés, de közben új kockázatok jelentek meg. A társadalom pedig helyesen vált érzékenyebbé arra, hogy egyetlen gyermek se váljon közlekedési baleset áldozatává.

– Nem túlozzuk el mégis a tanévkezdés veszélyeit?

– Nem gondolom. A tanévkezdési veszélyekről beszélni nem riogatás, hanem felkészítés egy előre látható közlekedési helyzetre. Szeptember első napjaiban nem válik hirtelen veszélyessé az ország közlekedése. Az történik, hogy a nyári szünet után rövid idő alatt több százezer gyerek tér vissza a reggeli forgalomba. Megváltozik az utak ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új napi rutinok és új útvonalak alakulnak ki.

Megjelennek az első osztályosok is, akik még csak most kezdenek ismerkedni az önálló közlekedéssel. A járművezetőknek pedig ismét hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy reggelente nagyobb számban találkoznak gyerekekkel a gyalogos-átkelőhelyeken, az autóbusz-megállókban és az oktatási intézmények környezetében. A figyelemfelhívás tehát nem megteremti, hanem felismeri és kezeli ezt a helyzetet.

– Mi jelenti ma a legnagyobb veszélyt közlekedési szempontból az iskolák környékén?

– Furcsa módon éppen az egyik legerősebb szülői ösztön, a gyermek megóvásának a szándéka is teremthet veszélyes helyzeteket. Egyre több szülő viszi autóval közvetlenül az iskola bejáratához a gyerekét, mert így érzi őt biztonságban. Ha azonban mindenki a kapu előtt szeretné kitenni a gyerekét, akkor néhány perc alatt kaotikus közlekedési helyzet alakulhat ki. Szabálytalanul megálló autók, hirtelen ajtónyitások, tolatások, megfordulások és parkoló járművek közül kilépő gyermekek teszik kiszámíthatatlanná a forgalmat.

Ezt az ellentmondást fontos kimondani: az egyes gyermek biztonságát szolgáló autós iskolába szállítás összességében veszélyesebbé teheti az iskola közvetlen környezetét. Nem azt mondjuk, hogy senki ne vigye autóval a gyermekét. Azt kérjük, hogy a szülő ne feltétlenül az iskola kapujában akarjon megállni. Egy biztonságos helyen, néhány percnyi sétára is ki lehet tenni a gyermeket. Ezzel csökken a torlódás, átláthatóbbá válik az úttest, és minden gyermek nagyobb biztonságban lehet.

– Gyakran azt halljuk, hogy a gyerekek legyenek figyelmesek. Valóban rajtuk múlik elsősorban a biztonságuk?

– Nem. Ezt nagyon határozottan ki kell mondani: a gyermek közlekedésbiztonsága elsősorban nem az ő felelőssége. A gyerek nem kisméretű felnőtt. Testmagassága miatt kevesebbet lát a forgalomból, és a járművezetők is nehezebben veszik észre. Távolság- és sebességbecslése még nem olyan pontos, veszélyfelismerése és döntési képessége folyamatosan fejlődik. Könnyebben cselekszik impulzívan, és a figyelme gyorsabban elterelődik.

Természetesen meg kell tanítanunk neki a szabályokat, és fel kell készítenünk az önálló közlekedésre. De a biztonságos környezetet a felnőtteknek kell megteremteniük. A felnőttek alakítják ki a közlekedési szokásokat, ők mutatnak példát, és többnyire ők vezetik azokat a járműveket is, amelyek veszélyt jelenthetnek a gyermekekre. Nem elegendő tehát azt mondani: „Gyerekek, vigyázzatok magatokra!” Nekünk, felnőtteknek kell jobban vigyáznunk rájuk.

– Mi változott leginkább az elmúlt évtizedekben?

– Az egyik legjelentősebb változás a digitális figyelemelterelés megjelenése. Figyelmetlen emberek természetesen korábban is voltak, de a mi gyermekkorunkban még nem volt mobiltelefon egyszerre a gépjárművezető, a gyalogos, a kerékpáros és a rolleres kezében. Ma előfordulhat, hogy a járművezető a telefonját vagy a navigációt kezeli, miközben a gyermek fülhallgatóval, a képernyőt nézve közelíti meg a gyalogos-átkelőhelyet. Ilyenkor nemcsak az egyik fél figyelme csökkenhet, hanem egyszerre mindkettőé.

A telefon nem önmagában okozza a balesetet. Azért veszélyes, mert elveszi azt a néhány másodpercet, amely alatt a közlekedő észlelhetné a másikat, felismerhetné a veszélyt, és még időben reagálhatna. A közlekedésben azonban néhány másodperc figyelemkiesés alatt a jármű több tíz métert is megtehet. Mire a vezető ismét felnéz, lehet, hogy már nincs ideje biztonságosan megállni.

– Az elektromos roller valóban ekkora kockázatot jelent a gyerekek számára?

– Nem maga az eszköz a veszélyes, hanem a felkészületlen vagy a szabálytalan használata. A legtöbb gyerek nagyon gyorsan megtanul elindulni, gyorsítani és kanyarodni egy elektromos rollerrel. Ettől azonban még nem biztos, hogy képes azzal biztonságosan közlekedni. Egy eszköz működtetésének képessége még nem jelent közlekedési alkalmasságot.

A biztonságos használathoz fel kell ismerni a veszélyhelyzeteket, helyesen kell megválasztani a sebességet, ismerni és alkalmazni kell a közlekedési szabályokat, valamint számolni kell más közlekedők esetleges hibáival is.

A szülő felelőssége ezért nem ér véget azzal, hogy megvásárolja az elektromos rollert és biztosít hozzá bukósisakot. Csak akkor szabad megengedni a gyereknek az eszköz önálló használatát, ha valóban elsajátította annak biztonságos kezelését, és ismeri, érti, illetve alkalmazni is tudja a közlekedési szabályokat.

– A gyermekeket tehát jobban kellene féltenünk?

– Nem jobban félteni, hanem jobban felkészíteni kell őket. Nem az a célunk, hogy félelmet keltsünk bennük, vagy minden közlekedési veszélytől elzárjuk őket. A túlzott védelem ugyanis hosszabb távon megakadályozhatja, hogy megszerezzék az önálló közlekedéshez szükséges tapasztalatokat. A gyereket az életkorának megfelelően, fokozatosan kell felkészíteni. Érdemes még a tanév kezdete előtt közösen végigjárni vele az iskolába vezető útvonalat. Meg kell mutatni a biztonságos átkelési helyeket, és nemcsak azt kell elmondani, hogy hol álljon meg vagy merre nézzen, hanem azt is, hogy miért. A közlekedési nevelés akkor igazán hatékony, ha nem egyszeri intelem, hanem mindennapi gyakorlat.

– Mennyit számít a szülői példamutatás?

– Szinte mindent. A gyerek elsősorban nem abból tanul, amit mondunk neki, hanem abból, amit lát. Nehéz hitelesen szabálykövetésre nevelni, ha közben a szülő átszalad vele a piroson, szabálytalanul áll meg az iskola előtt, nem kapcsolja be a biztonsági övet, vagy vezetés közben a telefonját használja. Ha a gyermek azt látja, hogy a szabályokat csak akkor tartjuk be, amikor az kényelmes, pontosan ezt a mintát fogja magával vinni. Ha viszont azt tapasztalja, hogy a felnőtt akkor is szabályosan közlekedik, amikor siet, akkor megtanulja, hogy a biztonság nem alkalmi döntés. A gyermek közlekedési kultúrája a családban kezd kialakulni.

– Valódi veszélyről beszélünk, vagy inkább a média nagyítja fel az egyedi eseteket?

– A veszély valós. A rendelkezésre álló adatok szerint Magyarországon évente több mint ezer gyermek sérül meg közúti közlekedési balesetben. Ezek természetesen nem kizárólag iskolába menet közben bekövetkezett balesetek, ezért szakmailag helytelen lenne őket tanévkezdési adatként bemutatni. Azt azonban világosan jelzik, hogy a gyerekek közlekedési veszélyeztetettsége nem egy mesterségesen létrehozott probléma.

Ráadásul minden szám mögött ott van egy gyermek és egy család. A közlekedésbiztonságban ezért nem beszélhetünk elfogadható veszteségről. Különösen fontos eredménynek tartom, hogy az elmúlt években a rendőrség és a polgárőrség fokozott, preventív jelenlétének is köszönhetően a tanévkezdéssel közvetlenül összefüggésben nem történt tragikus közlekedési baleset. Ez azonban nem azt bizonyítja, hogy nincs szükség a megelőzésre. Éppen ellenkezőleg: azt mutatja, hogy a következetes megelőző munka eredményes. A prevenció sikerét sokszor éppen az jelzi, hogy nem történik meg az, amit meg akartunk előzni.

– Meddig indokolt a fokozott figyelem? Csak szeptemberben?

– A szeptemberi rendőri és polgárőri jelenlét azért indokolt, mert idő kell ahhoz, hogy a gyermekek, a szülők és a járművezetők ismét alkalmazkodjanak a tanév közlekedési rendjéhez. A gyerekek biztonsága azonban nem lehet egy hónapos kampány. A figyelemre, a szabályok betartására és a felelős felnőtt magatartásra az egész tanévben szükség van.

A rendőr segíthet a forgalom irányításában, felléphet a szabályszegőkkel szemben, jelen lehet a gyalogos-átkelőhelyeknél, és közlekedésre nevelő programokat tarthat. De nem lehet ott minden gyerek mellett, minden kereszteződésben és minden iskolai napon. A tartós biztonságot csak közösen teremthetjük meg: a rendőrség, a polgárőrség, az iskola, a szülők, az önkormányzatok és valamennyi közlekedő együttműködésével.

– Végül mit üzenne a tanévkezdés előtt a közlekedőknek?

– Azt, hogy ne rutinból közlekedjenek. Szeptemberben ismét sok gyermek jelenik meg az utakon, közöttük olyan elsősök is, akik még nem rendelkeznek kellő közlekedési tapasztalattal. Az iskolák, gyalogos-átkelőhelyek és megállók közelében csökkentsék a sebességet, tegyék félre a telefont, és számítsanak arra, hogy egy gyerek váratlanul is cselekedhet. A szülők pedig ne csak beszéljenek a szabályokról, hanem mutassanak követhető példát.

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy ma veszélyesebb-e a közlekedés, mint gyermekkorunkban. A lényeg az, hogy ma már sokkal többet tudunk a veszélyekről, ezért többet is tehetünk ellenük. Régen nem azért beszéltünk kevesebbet ezekről a kockázatokról, mert nem léteztek. Kevesebbet tudtunk róluk, kevésbé voltunk érzékenyek rájuk, és több tragédiát fogadtunk el elkerülhetetlenként.

Ma már tudjuk, hogy a közlekedési balesetek jelentős része megelőzhető. Amit pedig meg lehet előzni, azt nem szabad a véletlenre bíznunk.