2011 óta szériafelszerelés az EU piacain forgalomba hozott autókban a nappali menetfény. Ennek többféle változatát alkalmazzák a gyártók, van automatikusan, a gyújtás ráadásával már felkapcsolódó, van külön kapcsolható, léteznek többfunkciós (tehát másodlagos üzemmódban fényt váltva indexként is alkalmazott) változatai. Autótípustól függő az is, hogy az autó frontrészén elhelyezett nappali menetfény mellett világítanak-e a hátsó helyzetjelző lámpák. Ez utóbbi megoldás elterjedését gyorsítja, hogy a hátsó lámpatest fénymintája design-elem.

A jogszabályok szerint lakott területen kívül a napppali menetfény használata kiváltja a tompított világítás használatát. Ennek oka, hogy a nappali menetfény fényerejét úgy állítottták be, hogy a láthatóságot szolgálja. Erősebb a helyzetjelző-parkoló fénynél, de gyengébb a tompított világításnál. Azonban vannak helyzetek, amikor a nappali menetfény nem használható a tompított helyett, mint ahogy az első-, vagy hátsó ködlámpák sem a normál világítás pótlására szolgálnak.

A KRESZ határozottan fogalmaz: a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A kivilágítás kötelező módja a tompított fényszórók és a helyzetjelzők használata. Tehát szürkülettől, illetve rossz látási viszonyok között, erősen csapadékos időben, esőben, hóban, illetve ködben az autókon a tompított világítást kell felkapcsolni. Ez pont azért is van így, mert nem minden autón, sőt a többségen nem világít együtt a nappali menetfény és a hátsó piros helyzetjelző fény.

Tehát az őszi-téli időjárásban jellemző erősen ködös időben nappal is a tompított világítás használata az ajánlott! A tompított világítást felkapcsolva a szabályosan kiépített nappali menetfény gyengébb fényerőre vált, a helyzetjelző-parkolófény fényerejével világít, hogy ne zavarja a többi közlekedőt. És, ha már világítás, akkor ejtsünk szót a többi világítási mód használatáról. Távolsági fányszórót lakott területen belül csak fényjelzés adására (fénykürt) lehet használni, lakott területen kívül pedig olyan forgalmi szituációkban, amikor annak használata nem zavarja a többi közlekedőt. A szabályozás mellett a használatot gyakorlatias szempontok is befolyásolják: például ködben nem jó a távolsági fényszóró, mert a fényét a köd visszaveri, így az autóból a sofőr nemhogy messzebb nem lát, de egy vakító “fényfalat” hoz létre maga előtt, ez veszélyes, kerülendő.

Ködös időben ésszerűen felmerül a ködlámpák használata. Ezek nagyon hasznos eszközök, ha jól használjuk őket. Az első ködlámpákat a gyártók rendszerint alacsonyra szerelik be, ennek oka, hogy bevilágítsanak a köd alá, így tud a fényük messzebbre jutni ködös időben, mint a tompított világításé. Nagy ködben előfordulhat, hogy a tompított fényt helyzetjelző fényre állítva (ekkor a hátsó piros helyzetjelzők felkapcsolva maradnak), csak az első ködlámpákat használva nagyobb lesz a látótávolság, mert a lekapcsolt tompított lámpa fényét nem veri vissza a köd, nem vakít. Ezt szélsőséges látási viszonyok között, indokolt esetben a KRESZ is engedi (de jó látási viszonyok között a tompított világítás helyett nem kapcsolható fel a ködlámpa, mert úgy szabálytalan használatnak számít), ezért is vannak úgy bekötve a lámpák gyárilag, hogy ebben a leosztásban is működhessenek. Más esetben a ködlámpa nem váltja ki a tompított világítást, a fénykévéje irányított, de nem formált, emiatt vakíthatja a szembejövőt, illetve nem is világít olyan messzire, mert nem arra készült. Kényszerhelyzetben, ha kiég a tompított izzója, akkor felkapcsolható, de a hibát az első adandó alkalommal el kell hárítani.

A ködlámpákat csak addig szabad bekapcsolt állapotban tartani, amíg indokolt. Amint javulnak a látási viszonyok, le kell kapcsolni, mert zavarhatja a többi közlekedőt. Ez a hátsó ködzárófényre is igaz. Ennek fényereje nagyobb mint a helyzetjelző lámpáé, ezért is észlelhető nagyobb távolságból. Nagy ködben, esőben, hóesésben hasznos, mert javítja a láthatóságot, viszont amint javulnak a látási viszonyok, le kell kapcsolni, mert nagyon zavarja a mögöttes forgalmat, és erős fénye miatt megtévesztő, összekeverhető a féklámpával, főképp az olyan modelleknél, ahol a hátsó ködlámpa nem asszimetrikusan világit, hanem szimmetrikusan, mindkét oldalon.

Az első- és a hátsó ködlámpa alkalmazása nem csak a látási viszonyoktól, hanem a forgalmi szituációtól is függ. Amikor országúton, vagy autópályán már hosszabb sor jön össze, tehát minden bizonnyal a mögöttes forgalom már észlelte az előtte haladót, akkor időszakosan lekapcsolható a ködzárófény, majd ha ismét magában, vagy sorzáróként halad a kocsi, akkor felkapcsolható. Ez az első ködlámpákra is igaz: utolérve a sort, ha várható a huzamos idejű együtthaladás, akkor a sorban haladók lekapcsolhatják az első ködlámpát is, ha ezzel nem rontják a saját látási távolságukat. Ez az alkalmazkodó használat ugyan több figyelmet igényel, de segíti a többi közlekedőt is.

Visszatérve a nappali menetfényekre, ezek utólag is felszerelhetők. A felszerelés szabályosságát az időszakos műszaki vizsgákon ellenőrzik. A felszerelésnél ellenőrzik a menetfények elhelyezését – minimum 25 cm, maximum 150 cm magasan lehetnek, az egymástól való távolságuk minimum 60 cm -, és a működését. Tompított fény kapcsolásakor vagy le kell kapcsolniuk, vagy alacsonyabb fényerőre kell váltaniuk. A lámpatestekben szerepelnie kell az európai jóváhagyási “E” jelnek, valamint az “RL” betűjelzésnek (running light). Tapasztalataink szerint vizsgaállomástól is függ az előírás értelmezése, így érdemes a műszaki vizsga előtt érdeklődni az adott vizsgaponton, hogy milyen eljárásrendet követnek.