A francia „Gendarmerie”, azaz csendőrség egy új lehetőséget, és hozzá egy nagyszerű eszközt kapott arra, hogy kiszűrje az autópályán száguldozókat. A közelmúltban lezajlott közbeszerzési eljárás eredményeként 2011. február 11-én 65 db új Renault Megane 300 RS típusú járőrautót adtak át az autópályás „zsandároknak”, felváltva az eddig használt Subaru Imrezákat. A kék színű, nagyteljesítményű gépkocsikat könnyű felismerni. Az igazán „dögös”, tekintélyt parancsoló külső ugyanis félreismerhetetlen rendőri jelleggel – azaz megkülönböztető jelzéssel, sárga fényvisszaverő csíkozással stb. – párosul. A francia belügyi vezetés az új gépkocsiktól kifejezetten azt várja, hogy alkalmazásuk visszaveti a gyorshajtások egyre emelkedő számát a gyorsforgalmi utakon, hiszen az új járőrautók elől aligha van menekvés. A beszerzést a Subaruk öregedése mellett az is indokolta, hogy az elmúlt évben Franciaországban ismételten a gyorshajtás lett a közúti balesetek és tragédiák első számú oka. A korábbi években – Európában csaknem egyedülálló módon – az ittas vezetés szerepelt ezen a helyen, köszönhetően annak, hogy a franciák 2003. óta igen jelentős lépéseket tettek a gyorshajtások visszaszorítására (objektív felelősség bevezetése, több, mint 2000 automata sebességmérő beszerzése, civil járőrautók alkalmazása stb.) Az RS Renaultokat csak azok a zsandárok vezethetik, akik sikeresen teljesítik azt a négy napos elméleti és gyakorlati képzést, melyben nem kisebb híresség működik közre, mint a rally világbajnok Sebastien Loeb. Végezetül a járműről

A speciálisan a rendőrség részére kifejlesztett Renault Megane 300 RS mindennel rendelkezik, amivel egy mai autópályás „elfogó autónak” rendelkeznie kell. A speciális karosszériával, 18 colos felnikkel ellátott gépkocsit új generációs, 2 literes 16 szelepes, turbófeltöltésű, 250 lóerős (184 kW) motor hajtja akár 250 km/h feletti sebességgel.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.