Ha gyalogost vagy más akadályt észlel maga előtt az autó, akkor hiába tapossa a sofőr a gázpedált, az autó mégis lassulni fog.
Azok az igazán hatékony balesetmegelőző technológiák, amelyek képesek kiküszöbölni, semlegesíteni a leggyakoribb emberi hibákat. A japán Jomiuri Simbun napilap értesülései szerint az úgynevezett akaratlan gyorsítás elleni technológiát készül beépíteni egyes piacokon az autóiba a Toyota. A rendszer a gyalogosokat is óvja a gázolástól, illetve nagyobb sebességnél sem engedélyezi a veszélyes mértékű gyorsítást.
Banális, de veszélyes hiba, amikor az autóvezető összekeveri a pedálokat. Gyakori jelenség, amikor a sofőr a fék helyett a gázra lép, és a jármű kontrollálatlanul gyorsítani kezd. Az eseményt kritikusabbá teszi, hogy általában álló helyzetben vagy kis sebességnél következik be, olyan környezetben (például parkolóban), ahol gondos manőverezés, fokozott óvatosság lenne indokolt. Így a hirtelen, váratlanul megugró autó akár csak pár arasznyi utat megtéve is életveszélyes sérüléseket okozhat, a vezetőnek pedig nincs ideje arra, hogy tévedését felismerve korrigáljon.
A rendszer az autók meglévő szenzorrendszerei segítségével érzékeli, ha gyalogos tartózkodik a jármű előtt, és ha ilyenkor a vezető hirtelen gázt ad, megakadályozza a gyorsítást. Eddig csak olyan funkciók léteztek a piacon, amelyek autó vagy egyéb akadály észlelésekor gátolták a gyorsítást, ám a gyalogosgázolás ellen nem nyújtottak védelmet.
Mivel a technológia már létező fedélzeti rendszerekre épül, annak sincs elméleti akadálya, hogy azt utólag építsék be különböző Toyota modellekbe. A napilap szerint erre hamarosan lehetőséget is teremt az autógyártó. Mivel a rendszert elsősorban idős autóvezetőknek szánják, elsőként a köreikben népszerű modellekhez lesz elérhető a technológia.
A rendszer egyébként akkor sem engedélyezi a padlógázas gyorsítást, ha nincs közvetlen akadály a jármű előtt: ilyen helyzetekben azonban fokozatosan veszi el a gázt a vezérlés. A Toyota szerint a gyalogosok védelme abszolút prioritást élvez, a technológiát pedig csak a vásárlók kifejezett kérésére építik be az autóba, illetve módot teremtenek annak – szükség esetén – átmeneti kikapcsolására is.
Megnyitották a BMW debreceni “tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

Megnyitották a BMW debreceni “tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.
Ismét MotoMia! Várjuk a motorosokat!
Budapesten a KTM Centrum területén várunk minden motorost, aki szívesen résztvenne az idény első motorkerékpáros rendezvényén!

Ismét MotoMia! Várjuk a motorosokat!
Budapesten a KTM Centrum területén várunk minden motorost, aki szívesen résztvenne az idény első motorkerékpáros rendezvényén!
MÁV-OBB rajzpályázat
A MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös óriásplakát-tervező pályázatot hirdet középiskolásoknak. Tervezz óriásplakátot, hívd fel a közlekedők figyelmét, hogy vasúti átjáróhoz közelednek. Az óriásplakát felirata: VIGYÁZZ! VASÚTI ÁTJÁRÓ!

Szétbírságolták az európai autógyártókat
Az EU 458 millió eurós bírságot szabott ki az autógyártókra a járművek újrahasznosítása körüli kartell miatt.

Szétbírságolták az európai autógyártókat
Az EU 458 millió eurós bírságot szabott ki az autógyártókra a járművek újrahasznosítása körüli kartell miatt.
Biztonságosabbak az európai utak
Az Európai Bizottság jelentése szerint csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma az EU-ban.

Biztonságosabbak az európai utak
Az Európai Bizottság jelentése szerint csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma az EU-ban.
Jobban félnek az utasok az önvezető autókban
Az önvezető autók utasainak reakcióit vizsgálták az SZTE kutatói.

Jobban félnek az utasok az önvezető autókban
Az önvezető autók utasainak reakcióit vizsgálták az SZTE kutatói.
Időt nyertek az európai autógyártók
Az Európai Bizottság döntése szerint a szén-dioxid-kibocsátási kvótákat az idei év helyett csak 2027-től szigorítják az új személyautók esetében.

Időt nyertek az európai autógyártók
Az Európai Bizottság döntése szerint a szén-dioxid-kibocsátási kvótákat az idei év helyett csak 2027-től szigorítják az új személyautók esetében.
Hollandia és az ittas vezetők
A bringák országában megengedőbbek a szabályok, kis mennyiségű alkohol fogyasztását engedik a sofőröknek. De a visszaesőket kivonnák a forgalomból.

Hollandia és az ittas vezetők
A bringák országában megengedőbbek a szabályok, kis mennyiségű alkohol fogyasztását engedik a sofőröknek. De a visszaesőket kivonnák a forgalomból.