Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszer hiányossága miatt.
Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla. A döntés azután született meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatala (National Highway Traffic Safety Administration – NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat. A szakhatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát.
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést. Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna. A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kérték garanciális intézkedést. A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek. Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, megtörtént balesetek alapján – lásd korábbi cikkünket.
Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.
Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.
Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.
BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.
Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.
Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.
Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.