Az elmúlt években már többször is felmerült, hogy a német autópályákon is bevezetik az általános sebességkorlátozást. Közismert, hogy kontinensünkön (vagy talán a Földön) egyedülálló módon Németország autópályáin a megengedett legnagyobb sebességet általánosságban nem határozták meg, így egyéb korlátozás hiányában a sztrádákon akár „padlógázzal” is közlekedhetünk, már amennyiben ez a közúti közlekedés biztonságát nem veszélyezteti. Az ajánlott legnagyobb sebesség egyébként a személygépkocsik esetében 130 km/h. Több korábbi javaslatot követően legutóbb az SPD kezdeményezte a megengedett legnagyobb sebesség 130 km/h-ra (80 mph) történő csökkentését, kijelentve, hogy az intézkedés hozzájárulna a Föld légkörét érintő terheknek és az üvegház hatásnak a csökkentéséhez. (Figyelem: a javaslatot nem is közlekedésbiztonsági, hanem környezetvédelmi előnyökkel indokolták!) Koalíciós partnere javaslatát Angela Merkel asszony a német ZDF televíziónak adott nyilatkozatában az alábbi szavakkal utasította vissza: „Ez nálam nem fog megtörténni. A forgalmi dugók legalább olyan károsak a klímaváltozásra, mint a gyorshajtás”. Kétségtelen, hogy a sebességkorlátozás nélküli autózás jelentősen lerövidítheti az utazási időt az olyan nagy távolságok, mint pl. pl. München és Hamburg között, továbbá a legális száguldozás élménye sok külföldi autórajongót csábít is a német sztrádákra, ugyanakkor – nyilvánosan be nem vallott módon – az általános sebességkorlátozás bevezetése jelentős belpolitikai következményekkel járhat, mely akár a választási eredményekre is kihathat. A sebességlimit elutasítását követően a német kormányzat más módot, ill. eszközt keres az autópályákon közlekedő járművek károsanyag kibocsátásának csökkentése érdekében. A kancellár asszonyt felkérték, hogy támogassa annak a speciális közlekedési menedzsment rendszernek a megvalósítását, amely jóval hatékonyabban tud fellépni a mértéktelen emissziós jelenségek visszaszorítása és a környezetvédelmi érdekek képviselete érdekében.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.