2020.01.27, 09:35
Még 20 év kell a biztonságos önvezető autó kifejlesztéséhez

A japán Toyota csoport inkább realista képet fest az önvezető autók fejlődési tempójáról. Szerintük túl derülátók az európai és amerikai gyártók, akik pár éven belül piacra lépnének teljesen önvezető rendszereikkel.

Számos autóipari szereplőtől eltérően a Toyota kifejezetten konzervatív és elővigyázatos tempóban igyekszik eljutni a teljesen autonóm mobilitáshoz. Az óvatos megközelítés helyességét több olyan, a közelmúltban bekövetkezett baleset is igazolta, amelyben a gyártók vagy a felhasználók túlbecsülték a rendelkezésre álló technológia képességeit, és olyan feladatokat bíztak rá, amelynek a megoldására az még nem állt készen.

Az autonóm mobilitással járó feladatok összetettségét, illetve a felelősség mértékét mérlegelve a Toyota úgy véli, az autóiparban és a társterületeken tevékenykedő vállalatok szoros együttműködése hozhatja el a várt előrelépést az autonóm mobilitás terén. A tavaly megnyitott Toyota Research Institute-Advanced Development (TRI-AD) elindításáról két évvel ezelőtt döntöttek, 2,8 milliárd dolláros beruházással alapították a szervezetet, amelynek a célja, hogy világszínvonalú autonóm mobilitási és adatkezelési technológiák kifejlesztésével megvalósítsák a világ legbiztonságosabb autóját.

„A folyamatos és közvetlen emberi felügyeletet nem igénylő autonóm mobilitási technológiákat első körben könnyebb taxikban, illetve teherjárművekben bevezetni” – fejtette ki a világ legnagyobb robotikai szaktekintélyének számító James Kuffner, aki szerint távolabbi az a jövő, amikor a privát autóhasználók járműveiben is megjelenhetnek a 4-es szintű önvezető megoldások. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy a mobilitási szolgáltatások piacán megvalósulhasson a 4-es szint.”

A 4-es szintű autonómia a jármű szinte teljes körű önállóságát jelenti: ezen a szinten a gépjárművek meghatározott közlekedési helyzetekben felügyelet nélkül haladhatnak. Meglehetősen távoli célról van szó: a Toyota most készül bevezetni azt a 2-es szintű önvezető technológiát, amely folyamatos emberi felügyelet mellett képes autópályán önállóan közlekedni; a Toyota elképzelései szerint a teljes autonómia „pár évtizeden belül” valósulhat meg, ez némileg ellentmond az európai autógyártók célkitűzésének, ugyanakkor iparági szakértők szerint a Toyota 15-20 éves intervallumra vonatkozó becslése tűnik reálisnak.

Önvezető jármű közúti tesztje

A Toyota jelenleg különböző mobilitási megoldások – autómegosztó szolgáltatások, mobil értékesítési pontok vagy mozgó egészségügyi egységek – számára fejleszti önvezető megoldásait. Ezeknél a szolgáltatást nyújtó személy határozná meg, hogy mikor és hova haladjon a jármű, majd menet közben felügyelné annak haladását, anélkül, hogy közvetlenül beavatkozna a vezetésbe.

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

...
2025.10.15. 16:11

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

Elvitték a Skoda Scala nyereményautót!

A múlt hétvégi döntővel véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő idei epizódja. Ügyes munkával, odafigyeléssel a Békés vármegyei Zahorán család nyerte a döntőt.

...
2025.10.11. 11:12

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

...
2025.10.08. 05:35

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

...
2025.10.03. 16:04

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

E-roller: ahogy a rendőrség látja

Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

...
2025.10.02. 18:45

Az M1 autópálya átépítésének ütemterve

A Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés szerint az M1 autópálya M0-Bicske közötti szakasza 2028. 08.31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029.08.31-ig készül el.

...
2025.09.03. 07:31