Számos más országhoz hasonlóan Magyarországon sem kötelező a fejvédő használata a kerékpárosok részére. Pedig a „kerékpáros sisak” használata nagyon fontos lenne. A tapasztalatok azt mutatják, hogy közúti baleset esetén a kerékpárosok súlyos sérüléseiket leginkább a fejet ért behatások miatt szenvedik el. A kerékpáros védősisak kifejezetten a fej- és az agysérülések megelőzésére szolgál. A kerékpározás egyik klasszikus „őshazájából”, Hollandiából származó, konkrét esettanulmányokra épülő szakértői vélemény alapján a védősisak mintegy 45 %-kal képes csökkenteni a súlyos fejsérülések kialakulásának a lehetőségét. A fejvédő használatát a kerékpárosok leginkább azzal utasítják el, hogy túlságosan kényelmetlen, elnyomja a hajat stb. Erre kínál nagyszerű megoldást az a svéd találmány, melyet a LifeNetwork adásaiból is megismerhetünk. Különösen hasznos a találmány gépjárművaló ütközéskor, hiszen ezekben az esetekben a kerékpáros feje általában a jármű szélvédőjének ütődik, s az elszenvedett sérülés könnyen halálos is lehet. Remélhetően a találmány hamarosan a boltokban is elérhető lesz. Az egyetlen gond csak a borsos ár: a kerékpáros „légzsákos” védősisak ára várhatóan 100 000-Ft körül alakul.

A találmány lényege egy sisak formájú légzsák, amely alaphelyzetben összecsukott állapotban, a ruházat „gallérjában” helyezhető el. Amennyiben a kerékpárost hirtelen erőbehatás éri, s elveszti az egyensúlyát, a sisakba beépített szenzor érzékelésének megfelelően a fejvédő azonnal felfúvódik, így a fejet egy rugalmas és vastag védőkörnyezet veszi körül.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.