A légzsákok akkor jönnek működésbe, amikor egy szenzor azt észleli, hogy az elütött kerékpáros, vagy gyalogos fejjel közeledik a jármű felé. A légzsákokat részben a motorháztető alá helyezik, melyek rendkívül gyors felfúvódása a motorháztetőre vágódó személy testét érő behatásokat hivatott csökkenteni. Másrészt a szélvédő közvetlen szomszédságában is rejtett légzsákok alkalmazhatók, melyek a fejsérülések súlyosságát csökkentik, továbbá megakadályozzák, hogy a szélvédőn keresztül az elütött személy az utastérbe kerüljön. Mats Odman, a speciális légszákot kifejlesztő svéd Autoliv cég szóvivője kijelentette: „Európában évente több, mint 10.000 gyalogos és más védtelen közlekedő veszíti életét jármű általi elütés következtében. A legtöbben közülük a motorháztetőre, vagy a szélvédőre vágódva szereznek súlyos fejsérüléseket.” A járműben utazók életének és testi épségének védelmére a gépkocsikba szerelt „belső” légzsákok alkalmazása ma már általánosnak tekinthető. Közlekedési baleset esetén a légzsákok alkalmazása mintegy 25 %-kal csökkenti a járművezetőt és az utasokat érő halálos kimenetelű sérülések kockázatát. Úgy tűnik, hogy a középpontba most már azon személyek életének a megmentése kerül, akiket gépjármű üt el, legyen az gyalogos, vagy kerékpáros. Érdemes megjegyezni: minden egyes megtett kilométerre vetítve egy kerékpáros élete 20-szor (!) nagyobb veszélynek van kitéve, mint egy járműben tartózkodó személyé! Más autógyárak az elütésvédelemnek azt a módját vizsgálják, hogy gyalogos, vagy kerékpáros elütése esetén a motorháztető szélvédőhöz közeli vége megemelkedik, ezáltal a halálos kimenetelű fejsérülés elviekben elkerülhetővé válhat.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.